rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. szeptember 25.



Bolgár György kérdései 2012. szeptember 25-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy újból felbukkant a Gripen megvesztegetési ügy. Egy bécsi hetilap olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek szerint a decemberben bíróság elé kerülő osztrák üzletember Alfons Mensdorff-Pouilly a 2000-es évek elején 13 millió eurónak, vagyis 3,5 milliárd forintnak megfelelő csúszópénzt adott öt magyar politikusnak a svéd vadászgépek megvásárlása érdekében. Amit Bécsben tudni vélnek, az nem kell hogy Budapestet érdekelje?

Másik témánk, hogy Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes után Antal Attila, a BKV egykori vezérigazgatója is arról panaszkodott a bírósági tárgyaláson, hogy nyomást gyakoroltak rá a rendőrségi kihallgatásokon, azzal fenyegették, hogy csak akkor engedik ki, ha beszél. Antal a perben bocsánatot kért Hagyótól, Demszkytől és a szintén vádlott Mesterházy Ernőtől, Demszky tanácsadójától, mert a kihallgatásokon rájuk vallott. Mi folyik itt?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy újabb kirívó földbérleti szerződést találtak: ezúttal a Nemzeti Földalapkezelő elnökhelyettesének unokaöccse nyert két pályázaton is száztizenöt hektárt. Csak jól kell születni?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy bár beszerzési stop van a minisztériumokban, kilencven milliárd forintot mégiscsak sikerült elkölteni az elmúlt két évben bútorra, autóra, informatikára, ügyvédekre és telefonra. A stop ezt is kibírja?

És végül beszéljük meg, hogy Kispesten mégsem lesz Atatürk tér, mert a fideszes önkormányzati többség az azeri baltás gyilkos miatt keletkezett örmény-magyar konfliktus nyomán visszavonta erről szóló korábbi döntését. Azeri-örmény viszály után belekeveredünk egy török-örmény viszályba is?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!