rss      tw      fb
Keres

Egy akadémiai döntéshez

Nyílt levél



A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományi Osztályának tagjai, Almási Miklós, Bálint Csanád, Berend T. Iván, Csépe Valéria, Fehér M. István, Galavics Géza, Garas Klára, Glatz Ferenc, Heller Ágnes, Hunyady György, Kelemen János, Marosi Ernő, Niederhauser Emil, Nyíri János Kristóf, Ormos Mária, Orosz István, Pataki Ferenc, Pléh Csaba, Pölöskei Ferenc, R. Várkonyi Ágnes, Romsics Ignác, Szabad György, Szabó Miklós, Székely György, Szigeti József, Török László, Vajda Mihály András részére.


Tisztelt Akadémikus Hölgyek és Urak!

2010. február 9.


A Filozófiai és Történettudományi Osztály idén is – mint rendesen – megtette jelöléseit az Elnökség illetve a Közgyűlés számára a tekintetben, hogy ki legyen akadémikus. A jelölési periódus az Akadémia szabályzata szerint háromévente esedékes. Most Önök  három történészt ajánlottak.

Az alábbiakban nem kívánunk foglalkozni sem az osztály belső viszonyaival (ehhez nincs közünk), sem azzal, hogy szerintünk Önök méltó vagy nem méltó jelölteket neveztek-e meg. Levelünk tárgya annak szóvá tétele, hogy Önök mit nem tettek meg, s ezt miért érezzük problematikusnak.

Mint az közismert, minden ilyen jelölésnél jóval több a jelölt, mint aki Önöktől a szavazatok többségét megkapja. S ez így természetes. A jelölés és a választás felelősséggel jár, s hál Istennek, a magyar tudományos élet kínálata mindig bőségesebb, mint az Akadémián elfoglalható helyek száma.

Az akadémikusok választásának szabályai szerint az Akadémia elnöksége nem térhet el a közgyűlésnek tett javaslatában az osztály által megállapított sorrendtől (9. paragrafus, 3. pont). Ugyanezen szabályzat 4. paragrafusának 4. pontja azt is rögzíti, hogy valaki legfeljebb háromszor jelölhető akadémikusnak, és csak rendkívül indokolt esetben lehet újbóli ajánlást tenni.

A jelen állás szerint Ludassy Mária filozófiatörténész – az Önök szabályai szerint – csak rendkívül indokolt esetben lehet a Magyar Tudományos Akadémia tagja, miután Önök kilenc év távlatában éppen harmadszor utasították el az őt ajánlók jelölését. Pontosan ez az eset az, ami levélírásra ösztönöz bennünket.

Eltérő társadalomtudományi szakmákhoz tartozunk, saját tudományos pályánkon mindannyian vittük valamire, s bizonnyal állíthatjuk, hogy mindannyiunkra nagy hatást gyakorolt Ludassy Mária intellektuális tevékenysége, szellemi habitusa, a Magyarországon oly ritka lenyűgöző autonómiája.

Nem kívánjuk részletezni azt, ami akadémiai ajánlásában is szerepelt, nevezetesen, hogy „tizenöt önálló könyvet – monográfiák illetve tanulmánykötetek – szentelt a felvilágosodás politikai morál és vallásfilozófiájának, valamint a liberalizmus klasszikusainak és a francia politikai katolicizmus történetének”. Az ő fordításában ismerkedhettünk meg – többek között – Hobbes, Hume, Rousseau, Condorcet, Voltaire és Benjamin Constant jó néhány művével. Ezeket a tényeket döntésük során Önök is megismerhették, hiszen az Akadémia honlapján is olvashatóak a mondatok. De azt nyilván kevéssé ismerik, hogy Ludassy Mária írásainak, fordításainak milyen mély és fontos szellemi hatása volt a ’70-es, ’80-as években felnőtté érő, társadalomtudományok iránt érdeklődő magyar értelmiségére.

Az intellektuális hatást csak fokozta a személyes hitelesség, a közéleti cselekvésben is megnyilvánuló autonómia. Ludassynak jelentős szerepe volt az 1973-as, a lehetséges alternatív gondolkodást is felszámolni akaró kommunista párthatározat elleni tiltakozásban, s nevét fellelhetjük a Charta 77 aláírói között is.

Tudjuk, hogy ez a közéleti tényező a minden politikától távol álló Magyar Tudományos Akadémia világában nem érdem, annál is kevésbé, mert Ludassy Mária jó néhány korabeli politikai opponense – már régóta és ma is - a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Ludassy esetében a megkérdőjelezhetetlen szellemi teljesítmény, az intellektuális habitus és a cselekvés morálja egy egységet képez. Talán éppen ez volt számunkra hatásának egyik titka.

Úgy tűnik, hogy a filozófiatörténész munkásságát nem csak mi értékeljük nagyra. A köztársaság elnökétől 2004-ben vehette át a magyar állam legmagasabb tudományos kitüntetését, a Széchenyi-díjat.

Most, a demokrácia huszadik évében ott tartunk, hogy az Önök szuverén döntése nyomán Ludassy Máriának csak „rendkívül indokolt esetben” lenne helye a Magyar Tudományos Akadémia tagjai között.

Mi ezzel szemben azt látjuk rendkívüli esetnek, hogy ez a helyzet előállhatott. S a levelet is azért írjuk, hogy felhívjuk a figyelmüket: a filozófiatörténész háromszori elutasítása komoly kétségeket vet fel a tekintetben, hogy a második osztály akceptálja-e a vitán felüli szellemi teljesítményt, a szellemi teljesítménnyel együtt járó intellektuális és morális autonómiát.

Kérjük Önöket, hogy gondolják újra döntésüket. Működési szabályzatuk szerint minden hónap utolsó csütörtökén tartanak osztályülést, így semmi akadálya nincs annak, hogy egy következő osztályülésen újra napirendre tűzzék a kérdést, s akkor az Akadémia májusi közgyűlése elé az Elnökség új javaslatot terjeszthet elő. De természetesen az is hatalmukban áll, hogy három év múlva rendkívüli eljárás keretében veszik elő a probléma megoldását. S persze arra is lehetőségük van, hogy az egész kérdést figyelmen kívül hagyják

Higgyék el, jobb orvosolni egy méltánytalanságot, mint presztízsszempontok alapján ragaszkodni annak elkövetéséhez.

Levelünket, miután Önöknek postáztuk, nyilvánosságra fogjuk hozni. Tesszük ezt azért, mert megítélésünk szerint a közpénzből fenntartott Akadémia általunk méltánytalannak érzett döntése is a közre tartozik.

Üdvözlettel:

Dr. Gerő András
Széchenyi-díjas történész, az MTA doktora, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, a CEU professzora, a Habsburg Történeti Intézet Igazgatója, a Magyar Történelmi Társulat elnökségének tagja

Dr. Halmai Gábor
Jogász, az állam- és jogtudomány akadémiai doktora, az ELTE intézetvezető egyetemi tanára, az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának tagja

Dr. Örkény Antal
Szociológus, az MTA doktora, az ELTE intézet- és tanszékvezető egyetemi tanára, a University of California kihelyezett budapesti oktatási programjának szakmai igazgatója


A nyílt levél az Élet és Irodalom 2010. február 12-ei számában jelent meg


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!