Mikor vagyok magyar?
- Részletek
- 2010. február 16. kedd, 02:33
- Karda Mária
Karda Mária
Manapság sokszor eszembe juttatják ezt a kérdést a „talpig hazafiak”, a külső köntösként a nemzeti színeket magukon viselők, a szájtépők, hogy én is magyar vagyok-e, hogy jól vagyok-e magyar?
Mert, ha nem is mondom el naponta, és nem hordok 365 napon keresztül kokárdát, és Trianont nem kizárólag az „ellen” ármánykodásának tartom akkor talán nem is …?
Pedig ennél sokkal fontosabb, hogy tudjam, mikor, mire, kire lehetek büszke magyarként.
Évekkel ezelőtt történt, hogy üzleti úton Hongkongban jártam. Lányom ekkor Angliában dolgozott bébiszitterként egy olyan családnál, ahol a családfő Hongkongban dolgozott.
A családfő kérése volt, hogy ha már ott járok, szeretne megismerni, találkozzunk. Miért is ne, én is kíváncsi voltam. A szálloda bárjában megittunk egy italt, és beszélgettünk. Bizonyára kíváncsi volt, hogy is néz ki egy vasfüggöny mögül érkező csóró magyar anya, akinek a lánya náluk kényszerül dolgozni, angolul tanulni.
Udvarias, kimért pasas volt, aki egyszer csak rákérdezett, ugyan mondjak már egy magyar hírességet, vagy valami világhíreset, ami magyar. Mert ő ugyebár csak Puskás nevét ismeri – nagy focirajongóként. Letaglózott a kérdés, mert hirtelen nem nagyon jutott eszembe senki és semmi.
Bíró László József, a golyóstoll feltalálója – Wikipédia
Most mondhatja bárki, tanulatlan, buta liba vagyok, voltam, hiszen annyi minden és mindenki kellett volna azonnal eszembe jusson, akiket fel kellett volna azonnal sorolnom, hiszen tudtam róluk: Szentgyögyi Alberttől kezdve Neumann Jánosig, a golyóstolltól a helikopterig. De akkor én csak makogtam valamit az Ikarus buszokról meg a Rubik kockáról, amit viszont ő nem ismert. Nem mondta ugyan, de szinte lesajnált, hogy én csak egy ilyen kis jelentéktelen országból származom. Rettenetesen éreztem magam, és ahogy szokott lenni, elválásunk után azonnal eszembe jutottak azok, akiket azonnal sorolnom kellett volna. „Lépcsőházi gondolatok”, semmi több. Azóta is bosszant a dolog, és kerestem az okát, miért is nem voltam felkészültebb? Rájöttem, hogy mi annakidején ezekről a méltán híres emberekről, találmányokról nem tanultunk, legfeljebb egy-egy infót felszedtünk valahonnan. Szerintem ez ma sincs másként, pedig ezek naprakész ismerete fontosabb, mint a sok magyar zászlólengetés, kokárdába burkolózás vagy a hamis Trianon-kép festegetése. Jobban segítene, ha tudnánk, mire, kire lehetünk büszkék a világ előtt. Az üres magyarkodás, erőfitogtatás, szájtépés nem vezet sehova, legfeljebb ellenségeket gyűjtünk vele.
Tanítani kéne, bizony, már az általános iskolákban legalább a végzősöknek, hogy mire képes a magyar ember a tudományokban, a művészetekben, a sportban és egyéb területeken, hogy tudják sorolni név szerint hazánk kiválóságait. Többet ér, mint a „nagymagyarország” matrica a szélvédőn, vagy a tenyérnyi kokárda! Gyanítom, hogy a magyargárdás viseletben acsarkodókat, a jobbikos szájtépőket ugyancsak hiába kérdeznénk ezekről a valódi magyar eredményekről.