Ön hogyan látja? – Interjúsorozat a regisztrációról – III. Juhász Péter



I. - Lendvai Ildikó
II. - Gyurcsány Ferenc     
III. - Juhász Péter
IV. - Karácsony Gergely
V. - Kónya Péter
VI. - Sándor Iván 
VII. - Gerő András



         Lánczos Vera interjúja                   


Lánczos Vera:
 Az előzetes regisztráció bevezetése az egyik legfontosabb alkotmányos alapjogunk, a szabad választás korlátozását jelenti, ennek ellenére mintha nem kezelné súlyának megfelelően a demokratikus térfél.(1) Mit gondol erről?


Juhász Péter, a Milla főszervezője (vasarnapihirek.hu)

Juhász Péter: – A pillanatnyi helyzetet befolyásolja az is, hogy most lett vége a nyárnak. Szeptember közepére – bízom benne – a politikai aktivitás ismét nagyobb lesz. Másrészt, mi magunk szervezésben vagyunk, a regisztrációval kapcsolatban is. Nem egyszerűen a Milla, hanem magánszemélyek széles köre, és a közös cselekvés tárgya lesz – ha bevezetik – a regisztrálásra való felkészülés is. Az is fontos szerintem, hogy nemcsak baloldali vagy liberális, de jobboldali vagy konzervatív emberek is ki vannak akadva a regisztráció ötletén.

A Facebookon is elindult egy mozgalom a regisztráció ellen, vagyis a kérdés időszerű, és kezdődik az iskola, a választók visszatérnek a nyár utáni kerékvágásba.

– Ezt örömmel hallom, de sok idő nincs, mert a Fidesz pillanatokon belül döntésre viszi ezt az ügyet, és akkor már csak a kész tényekkel szembesülhetünk. Nem kéne megpróbálni olyan helyzetet teremteni, hogy ne is akarjanak ilyen döntést hozni? Kellő ellenállás nem befolyásolhatja ezt a döntést?

– Visszakérdeznék: volt már ilyesmire példa?

– A januári tüntetés az alaptörvény ellen, szerintem, elgondolkoztatta a Fideszt. A Békemenet arra volt reakció. Egy nagy demonstráció látványa igenis idegesíti ezt a hatalmat, és még ennél is jobban az, ha bármilyen összefogás lehetősége felmerül, mert nekik már nincs más reményük, mint hogy úgysem jön majd létre ellenzéki összefogás.

– Én másképpen gondolom. Azt elhiszem, hogy a látvány megijeszti őket, de hatása, pontosabban olyan politikai következménye bármely demonstrációnak, hogy megváltoztassanak egy döntést, még nem volt. Az elmúlt két évben én ilyet nem tapasztaltam.

És ebből az következne, hogy nem is érdemes bármely skandalum megakadályozása érdekében közös demonstrációkban gondolkodni? Amúgy erre sem volt még példa.

– Küzdeni kell ellene, csak szerintem más eszközökkel. A tüntetés inkább befelé szól, közösségi összetartozást formáló hatása van, de utána ezt át kell fordítani közös cselekvéssé. A regisztrációval kapcsolatban például országos mozgósításra lesz szükség, hogy amennyiben a tiltakozás ellenére mégis bevezetik, akkor süljön el fordítva. Szerintem, a Kubatov-listákat civil ellenállással helyettesítve a regisztráció még hasznos is lehet, mert nagyon felháborítja majd az embereket – még azokat is, akik a politikával csak minimális kapcsolatban vannak – hogy gyakorlatilag ki akarják zárni őket még a négyévenkénti szavazásból is.

– Ebben biztos?

– Nem. Biztos semmiben nem vagyok, de remélem, hogy így van.

– Ezzel szemben azt gondolom, hogy már eddig is rengeteg illúziója volt a magukat a demokratikus térfélhez soroló embereknek, akik úgy vélik, hogy már átitatta a magyar társadalmat a demokratikus értékek és jogok tisztelete. Sajnos, szerintem, nagyon kevéssé itatta át.

– Én is ezt gondolom. A Milla szervezői több mint másfél éve ötletelnek és dolgoznak azon a szabadidejükben, hogy ez megváltozzon. Hogy a demokrácia iránt elkötelezett, felelős és aktív állampolgárok minél többen legyünk ebben az országban.

– Én viszont illúziónak tartom, hogy ha a Fidesz bevezeti a regisztrációt, akkor eredményesen lehet ezt mozgósítással ellensúlyozni, tehát szerintem fontos lenne már a bevezetése ellen is küzdeni.

– Akkor az az álláspontunk közti különbség, hogy én nem látom esélyét annak, hogy meg lehessen változtatni ezt az akaratot.

– És akkor megpróbálni sem érdemes?

– Kérdéses, hogy érdemes-e erre pazarolni az energiákat, ahelyett, hogy ha tényleg bevezetik, annak a hatásait akarjuk inkább befolyásolni. Tüntetések szervezésében járatos emberként tudom, hogy igazán nagy tömeg megszervezéséhez 4-6 hét időre van szükség, hogy kellően nagy létszámú emberhez eljusson az információ. A nyár meg egyébként sem kedvez ennek. Itt volt például Árok Kornél pártjának egyik rendezvénye, augusztus 26-án a Clark Ádám térre tervezték, szinte sehol nem lehetett hallani róla, azt sem, hogy megtartották-e egyáltalán.(2)

– Én sem hallottam róla, de az is magyarázat erre, hogy nincs olyan médiafelület, ahol az esemény nagyobb hírverést kaphatott volna.

– És egy regisztrációelenes tüntetés milyen médiafelületen jelenhetne meg?

– Azért létezik még egy demokratikus térfél. A hivatásos politikának is van még Magyarországon olyan része, amely a demokratikus jogállamot nem akarta aláásni, nem akarta lecserélni, érdekelt abban, hogy helyreálljon a demokratikus rend. Ebben az esetben az érdekek azonosak lennének. Azaz, ha a demokratikus pártok is mozgósítanak a demokratikus térfél más szereplőivel együtt, az más helyzet lenne. Nekik ugyanis van médiafelületük. Tegyük hozzá, még!

– Egyetértek, hogy lenne ennek értelme és valamilyen hatása is, de biztos vagyok abban, hogy ettől nem változna meg a Fidesz magatartása. Sokkal inkább a belső viták tudják megváltoztatni ezt a szándékot. Mert tudható, hogy vannak viták. A regisztrációval a Fidesz lemond a fiatalokról. A fiatalok ellenzik a regisztrációt a Fideszen belül is, a regisztráció többek között a fiatalokat fogja kizárni. Természetesen más csoportokat is. A szegényeket ugyanúgy eltávolítja a politikától, a választástól. Én még azt is el tudom képzelni, hogy szakadást eredményez a Fideszen belül, ha tényleg megvalósítják. A Milla egyébként tevékenykedett nyáron is. Éppen most indul el a Milla Média. Ennek az összerakására fordítottunk a nyáron sok energiát. Októberben pedig lesz egy konferenciánk, lényegében az előző folytatása, (3) ami a „Hogyan rontottuk el?” gondolat köré épül majd. Készül egy Magyar Polipnak nevezett online felület is: ezt úgy kell elképzelni, hogy adottak egyes témakörök, amelyek mentén kattintásokkal egyre mélyebbre lehet hatolni, egyre több és több információhoz jutva az adott kérdésben. Olyan gócpontokra koncentrál, mint például a korrupció vagy a hatalom feletti kontroll visszaszorítása; az államapparátus négyévenkénti folyamatos lefejezése például ez utóbbi céljából szokott megtörténni, és gyakorlatilag minden kormányváltáskor bekövetkezett.

– Csakhogy ez nem egészen korrekt így, mert nem egyformán fejezték le.

– Világos, de minden kormány lefejezte. Értem, persze, hogy senki sem ugyanolyan…

– De nem ilyen egyszerű ez. Iszonyatosan nem mindegy, hogy szó szerint lefejeznek egy egész bírósági vezetést, minden jogállami intézmény élére pártkatonát tesznek, tehát az egész rendszert cserélik le, ezzel az egész működés jellegét megváltoztatva, vagy arról van szó, hogy megsértenek bizonyos szabályokat, de a rendszer egészét alapjaiban ez nem érinti, s főleg a reparáció feltételeinek összessége és lehetősége adott marad.

– Ez nem kérdés számomra sem, tehát nem egyenlőségjelet teszek a Fidesz és az MSZP, a Fidesz-kormányzás vagy az MSZP-kormányzás közé.

– De az ellenvetésem nem annak szól, hogy sértő egyenlőségjelet tenni a rendszer lényegét érintő és azt nem érintő politikai magatartások közé. Sértő is, de nem az a lényeg, hanem a megoldás keresése szempontjából a különbségből alapvetően más következik. Például nem mondhatjuk azt, hogy mindegyiket egyaránt kizárom a megoldás kereséséből, hiszen csak fokozati eltérés van köztük abban, hogy mennyit romboltak a demokrácián, de lényegében ugyanolyanok.

– Nem, ez félreértés! Mi nem akarunk kizárni senkit. Pont az a lényeg, hogy ahhoz, hogy a Fideszt le lehessen váltani, mindenkire szükség lesz. Sőt, továbbmegyek. Ha engem személyesen kérdez, hogy mi a cél, akkor egyenesen a kétharmad.

– Abszolút! Csak annak van értelme.

– Nem kérdés, hogy az MSZP-vel vagy akár a DK-val valamilyen együttműködésre lesz szükség, de emellett hazudnánk magunknak, ha nem látnánk, hogy az MSZP-kormányok alatt is – ez egyébként az elmúlt 20 évre általában igaz – folyamatosan szűkítették a demokrácia kereteit. Mindegyiknél tetten érhető volt, hogy napi politikai érdekeknek rendeltek alá a kormányzást. Gondoljunk például az áfa visszavágásra a választások előtt. Mindig koncentráltabb lett a politikai hatalom, mint előtte volt. Minden egyes kormány még jobban szűkítette a civil kontroll lehetőségét.

– Ez Ön szerint egy egyenes vonalú romlási folyamat?

– Sőt, exponenciális változásról van szó. Mindig egyre jobban és jobban sérülő demokráciával. Nem tudjuk, hogy mit csinálna például Mesterházy Attila, ha kétharmada lenne. Azt viszont látjuk, hogy egyenes következménye a mai helyzet a korábbiaknak. Nem tudjuk például, hol tartanánk ma, ha az őszödi beszéd után a civil nyomás eredményes lett volna. Lehet, hogy nem itt tartanánk.

– Én nem így gondolom, S ha már az őszödi beszédet hozta szóba, az egy különleges pontja a közelmúlt történelmének. Ma már nehéz szétválasztani magát a beszédet a manipulációk miatt rárakódó értelmezésektől és retorikától. Az a beszéd, akárhogy is, de mégis csak arról szólt, hogy abba kéne hagyni azt, amit eddig csináltunk.

– Világos, csak az nem kifelé szólt.

– De ahhoz, hogy kifelé szóljon, ahhoz előbb befelé is el kellett hangoznia. Mert ha egyből kifelé szólt volna, az még nagyobb hiba lett volna, és maga a politikai öngyilkosság.

– Viszont ha befelé szólt, az azt jelenti, hogy el van ismerve, amiről én beszélek. Arról, hogy másfél-két évig nem csináltak semmit, nem a demokráciáért dolgoztak, nem a közjó volt a közélet központjába állítva, mindezt alárendelték egyéb szempontnak. Csak erről beszélek. Nem személyes megítélésről szól ez.

– Az „egyéb szempont” veti fel a kérdést, hogy vajon ha a politika természetéből indulunk ki, akkor elvárható-e, hogy egy politika, minden politikai döntés mindig ideális legyen. Ugyanis a politika természete, hogy hatalmi játszmákra épül, hiszen bármit tenni csak a hatalom birtokában lehet. Nem nagyon engedheti meg magának egy széthúzó párt vezetője, hogy mindig az ideális megoldást válassza, a hosszabb távú céljai érdekében mérlegelnie kell.

– Visszadobnám a labdát, tudna-e az elmúlt 10 évben olyan törvényt mondani, amely kifejezetten a közjó érdekében született?

– Szerintem például az adatvédelmi törvény ilyen volt, vagy az ombudsmani rendszer kiszélesítése.

– Ezek rendszerváltozáskor jöttek létre, úgy emlékszem. (4)

– Nem, később, és szélesedtek a jogosítványok. (5)

– Jó. Én azért emlékeztetném Dávid Ibolya szavaira a nagy pártok közös mutyijait illetően, vagy a rádiófrekvenciák ügyében kötött elhíresült alkukra.

– A Médiatörvény és az ORTT jó példa arra, hogy illusztráljam, ott is a főprobléma az intézményi szabályozás tévedéseire vezethető vissza. Naivan azt hitték annak idején, hogy attól lesz igazán független az ORTT, ha csak a parlamentnek és a törvényeknek lesz alárendelve, s a megfelelő kontrollt a működés felett majd az biztosítja, hogy a demokratikus pártok ellenőrzik egymást. Csak aztán – kellő demokratikus elkötelezettség hiányában – frekvenciamutyik lettek időnként a kölcsönös ellenőrzésből.

– Van ilyen olvasata is a történetnek, és lehet másmilyen is. Ha arról beszélünk, hogy mi lett a Sláger Rádió vagy a Danubius Rádió esetében, akkor nem véletlen, hogy Majtényi László felállt a székéből.

– Szerintem ebben nem tér el a véleményünk. De, kérdezem, mondhatjuk-e azt, hogy ezek és az ilyen ügyek azok, amelyekkel teljesen leírható az egész rendszer működése a rendszerváltás utáni 20 évben?

– Leírják a rendszer működését.

– Szerintem meg ezek is jellemezték a működést. De van olyan rendszer, amiben ilyesmi nem fordul soha elő?

– Én bízom benne. Talán nem lehet kizárni teljes egészében, de minimálisra szorítani igen. Minél nagyobb a civil társadalom kontrollja, annál kisebb eséllyel fordulnak elő efféle esetek. És fordítva, minél inkább szűkítik a civilek esélyeit, annál valószínűbb, hogy lesznek ilyen problémák. Mi éppen azon dolgozunk, hogy legyen erős civil kontroll.

– Én ezekkel a célokkal tökéletesen egyetértek, és azzal is, hogy az erős civiltársadalom léte döntő fontosságú, de visszakanyarodnék az eredeti témánkhoz, a regisztrációhoz. Az eddigiek alapján, ha jól értem, a Milla mint a civilek egyik szervezője, senkit nem akar kizárni semmilyen együttműködésből, a regisztráció elleni fellépésből pedig végképp nem. Megjegyzem ez az üzenet nem jön át. Ezzel az interjúsorozattal egyébként nekem az volt a célom, hogy derüljön ki egyértelműen, mit gondolnak a demokratikus térfél szereplői erről a helyzetről, mit kívánnak lépni, és hajlandóak-e együttműködni, egy olyan ügyben, amely nyilvánvalóan közös érdekük. Minden beszélgetőpartneremnek megemlítem ezért, hogy a mi politikai kultúránkban sajnálatosan hiányzik a kompromisszumkeresés, a konszenzusra törekvés, a közvélemény is összetéveszti az együttműködési hajlandóságot az önfeladással. Holott én úgy fogom fel, hogy ha van egy prioritási listánk, azon legfelül szerepelnek azok a dolgok, amelyekből nem akarunk engedni. Ezek annyira fontosak, hogy az érvényesítésük érdekében a listán lejjebb találhatókról akár le is mondunk, módosítjuk őket stb., vagyis kompromisszumot kötünk, megállapodunk, majd ehhez tartjuk magunk. Ez, nem önfeladás.

– Egyetértek. Sőt, én még tovább megyek. Még durvább, de jellemző, hogy sokan úgy élik meg, hogy ha mások is azt akarják, amit mi, akkor már összemoshatók vagyunk. Miközben nemhogy önfeladásról nincs szó, még csak nem is hasonlítunk, csupán egy adott kérdésben azonosan gondolkodunk. Ezek a torzulások a kommunikációban nehezítik a párbeszédet és az együttműködést. Ha visszapörgetjük a Milla elmúlt egy-másfél évét, nagyjából erről a problémáról szólt az úgynevezett minimum plusz programunk, amelynek az volt a célja, hogy próbáljuk megtalálni azokat a dolgokat, amelyekben egyetértés van, politikai beállítódástól függetlenül, majd legyenek képesek az egyetértő emberek legalább azokban a kérdésekben megállapodásra jutni, amelyeket mindannyian fontosnak tartanak. Ilyen például a média szabadsága.

– Nem arról van szó, hogy a közös érékeket kell megkeresni? Mindenki által fontosnak tartott érték például a sajtó szabadsága, konzervatív, liberális és szocialista polgárok számára egyaránt. A nehezét a következő fázis jelenti, amikor abban kell megegyezni, hogy milyen jogszabályi megoldások vagy intézményrendszer biztosítja ezt a legjobban. Itt következnek a később vita tárgyává váló részletek.

– Mi éppen ezért fordítva, a konkrét megoldási javaslatot állítjuk a megegyezés centrumába. Ha ez elfogadottá válik, másodlagos, hogy ki mindenki fogadta el. Ha fogorvoshoz megyek, akkor sem érdekel, hogy a fogorvos jobboldali vagy baloldali. Az érdekel, hogy jól tömje be a fogam.

– Mivel magyarázza, hogy a médián keresztül másként hangzik az Önök üzenete? Többnyire az, hogy a civilek ki mindenkivel nem állnak szóba

– Mert jellemzően ez az érdeke a nagypolitikának, a pártoknak.

– De akkor ezt a pártok mondják?

– Minden párt ellenérdekelt a civilek erősödésében, mert onnantól kezdve, hogy az emberek elhiszik, hogy ők maguk is képesek cselekvésre, már nem a pártoktól várják kizárólag a megoldást.

– Azt mondják Önöknek, hogy ők nem akarnak együttműködni?

– Nem, de az együttműködésnek vannak szintjei, hogy hol lehet és hol nem. Számunkra például nagyon fontos volt az első tüntetéseknél – és erre is kértük őket –, hogy a pártok vezetői lehetőleg ne jelenjenek meg. Nem azért, mert személy szerint volt kifogásunk ellenük, hanem azért, hogy ne legyen kívülről az a látszat, hogy ezt a pártok szervezik, mert azt akartuk, hogy az emberek higgyenek magukban. Ezt viszont a pártok úgy vették, hogy ellenségként kezeljük őket, mert nekik nem az az érdekük, hogy az egyén maga kezdjen el tevékenykedni – pedig ez lenne a demokrácia valójában –, hanem hogy bennük higgyenek. Holott csak arról van szó, hogy nélkülük is meg kell tudnunk beszélni a dolgainkat.

– Csigó Péter tanulmánya például nekem azt üzente, hogy ezekre a pártokra nincs is szükség, mert az egész eddigi rendszer kritikáját kell elvégezni.

– Szerintem ez téves olvasat. Arról van szó, hogy azon pártok legnagyobb részével szemben, amelyek eddig a hatalom részesei voltak, vannak fenntartásai mindazoknak, akik az öntevékeny állampolgárokra épülő demokrácia hívei. Tehát nem azt mondja Csigó sem, hogy nincs szükség pártokra, hanem hogy nélkülük is meg kell tudnunk beszélni a dolgainkat, és csak az ezután következő fázis a pártpolitika. Éppenséggel Csigó azt gondolja, hogy képviseleti demokráciában élünk, amelyben a pártokra szükség van. Az egyik rendszerprobléma a mai magyar képviseleti rendszerben ugyanakkor az, hogy egyre kevésbé érvényesül a képviselet elve, amit a szavazástól távolmaradók nagy aránya mutat. Nekünk civileknek artikulálnunk kell az elvárásainkat, hogy milyen alapon várjuk a pártoktól a képviseletünket. Mi ezen dolgozunk.

– De mi lesz 2014-ben?

– Személy szerint én azt tartom feladatunknak, hogy addig minél több politikai szereplőt „termeljünk ki”, annak érdekében hogy legyen meg az igazi választás lehetősége. Most az emberek 54 százaléka nem tudna kire szavazni. Van itt másfélmilliónyi ember, akinek pont a megosztottságból van elege. Azt mondják, a fogorvosra van szükségem, aki rendbe rakja a fogam, és nem az érdekel, hogy miben hisz, az érdekel, hogy jó fogorvos-e.

– Persze, amikor fogfájás miatt fogorvoshoz megyek, akkor tényleg mindegy, hogy a fogorvos miben hisz, az számít, hogy értsen a szakmájához. De amikor ugyanaz a fogorvos mondjuk egyetért az előzetes regisztráció bevezetésével, akkor már nagyon nem mindegy.

– Világos, én szakpolitikai feladatokról beszélek, amelyeknél félre lehet tenni az ideologikus részt, és ahogy Ön mondta, lehet kompromisszumokat kötni a megoldás érdekében.

– De ma Magyarországon nem ideológiai vita van. Az a kérdés, hogy demokráciában akarunk-e élni vagy önkényuralomban.

– Nem vitás, hogy demokráciában akarunk élni, csak az odavezető utat látja például Csigó másként, mint Ön.

– Ez esetben úgy teszem fel a kérdést, hogy ez az eltérés a megközelítésben, nevezzük „más” útnak vagy a harmadik pólus alternatívává erősödésének, fontosabb-e, mint a tét, hogy maradjon akár további négy évig ez a rezsim?

– Nagyon fontos.

– Most jutottunk el a számomra legproblematikusabb ponthoz ebben a gondolatmenetben. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a még ebből a ciklusból hátralévő idővel együtt a Fidesz még nagyjából hat évet kapna. Az eddigi két év tapasztalatai alapján nem nehéz elképzelni, milyen változásokat eredményezne ez politikailag, kulturálisan, mentálisan, mennyivel hátrányosabb helyzet állhatna elő a maihoz képest is. Nem illúzió abban reménykedni, hogy jobb feltételekkel lehet akkor győzni?

– Sokat romlana a helyzet, és ezért nem is merült fel olyan opció az én környezetemben, hogy várjunk 2018-ig, Csigót is ideértve.

– De amit nyilatkozott a tanulmánya kapcsán, abból ez következik. (6)

– Nem, ő arról beszél, hogy vannak, akik ezt gondolják, és éppen az MSZP-vel kapcsolatban vetődött fel, hogy lehet ilyen érdeke. Ugyanis ők kezdték el azt kommunikálni, hogy egyedül az MSZP képes arra, hogy egymaga is leváltsa a Fideszt, és ebbe a logikába akár az is beleférhet, hogy érdemes inkább egyedül elindulni, és legfeljebb nem nyerni, megvárni a következő ciklust, mert addigra tényleg ez a két tömb marad csak meg.

– Tehát a harmadik pólus nem akar kivárni. Ez jó hír annak a lélektani állapotnak az ismeretében, amely meghatározza a magyar politikai közéletet: a politikától való elundorodás, apátia, az intézményesített védekezésképtelenné válás. Mit gondol, egy olyan politikai kultúrában, amelyben az erő tiszteletére vagyunk szocializálva, mindez nem csak egy erőt felmutató összefogással oldható fel?

– Ezt a fajta összefogásigényt, amely egyébként a Galamus írásaiban is rendre megjelenik elvárásként a Millával szemben is, érzékelem, de nem azért nem beszélünk róla, mert nem tartjuk fontosnak, hanem mert a szereplőket szeretnénk hozzá kinevelni. Nem hiszem például, hogy egy MSZP–DK–LMP-összefogás képes lenne leváltani a Fideszt, ez a bizonytalanok tömegét nem mozdítaná meg, ahhoz kell új erő is.

– És ők honnan jönnek?

– Elmondom: ők azok a konzervatívok, akik csalódtak a Fideszben, azok a liberálisok, akiknek nincsen pártjuk, sőt, még a Jobbiktól is elhozhatók szavazók, azok, akik csak annyit tudnak, hogy szembe akarnak helyezkedni az elmúlt 20 év politikai elitjével.

– De a politika professzionális tevékenység, bármilyen tehetséges embereket hoz is felszínre egy új erő, utána kormányozni kell. Határozott elképzelésekkel kell rendelkezni szakpolitikákról, a gazdaságról, az elképzelések finanszírozásáról, vagyis illúziónak tartom, hogy akit ma még nem is látunk, másfél év múlva erre képes lesz.

– Csakhogy a politikában a szimbólumok jelentősége is nagy. Ha találunk olyan embereket, akik ezek segítségével meg tudják szólítani az embereket, és képesek maguk mögé felsorakoztatni szakértelmet – és itt jön az összefogás jelentősége, mert a szakértelem bármilyen körből érkezhet, ha kompetens –, akkor ez működhet. Vagyis lényegében egy embert elég megtalálni, akinek elhiszik, hogy a közjóért cselekszik, ha megvannak a szakértői stábok és programtervek.

– Hát ez a könnyebbik része, mert a feladatok utána jönnek. Ez már le is játszódott néhányszor. Az a kérdés, hogy akik az ilyen ember mögött állnak, azok képesek lesznek-e fegyelmezetten együtt dolgozni, mi fogja összetartani őket, a bizalom felelősségét mindenki átérzi-e, és az első konfliktus után nem hullik-e darabjaira a támogatók szövetsége.

– Én nem bánnám, ha széthullana. Én azt pártolnám, hogy személyekre szavazva jöjjön létre egy kormány, amely nem vállalna mást, mint hogy visszaállítják a demokratikus berendezkedést, az alkotmányt, és utána új választást írnának ki, amely végre a maga sokszínűségében fejezhetné ki a választói érdekeket.

– Azt is nagy eredménynek tartanám, ha legalább eddig a pontig látnánk már konkrét cselekvést az együttműködés érdekében. Mégis mikor kéne megjelenni ezzel az összefogással a nyilvánosság előtt?

– 2014-re.

– Nem késő az? Ennek az a kockázata, hogy nem fogják komolyan venni. Nem kell erre felkészíteni a közvéleményt?

– Úgy gondolom, hogy az apátiához vezető pszichózis, amiről beszéltünk, könnyen az ellentétébe fordítható, de csak jó időzítéssel. Azt a pszichózist kell megteremteni, hogy minél többen érezzék, ha most nem mozdulnak meg, akkor a gyerekeik élhető országa veszhet el beláthatatlan időre.

– És azt el tudja képzelni a választókról, akik az utolsó percig csak azt hallgatták, hogy ami az elmúlt húsz évben volt, az egyformán rossz, nincs különbség a rendszerváltó pártok között, mindegyiket egyaránt el kell utasítani, azok majd 2014-ben hirtelen megértik, hogy mégis össze kell fogni velük?

– Tudomásul kell venni azt is, hogy van egy jelentős réteg, amely tényleg azzal írható le, hogy elutasítja az eddigi politikai elitet, most tegyük zárójelbe, hogy jogosan egyenlő mértékben, vagy sem. El lehet kezdeni a diskurzust arról, hogy van különbség a rendszerváltó pártok között is, szerintem is van, de ettől még maradnak olyanok, akik csak új arcokra mozdulnának rá. És nem utolsó szempont az is, hogy ezt a tömeget olyan egységbe kovácsoljuk, hogy az MSZP-vel szemben egyenrangú partnerré váljon.

– Azzal vitatkozom csak, hogy az egyenrangú partnerré váláshoz ez lenne a célravezetőbb megoldás, nem pedig az, hogy menet közben tegyen ki minden szereplő mindent az asztalra, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, ki mit képvisel, mit utasít vagy fogad el. Mert ha alternatívaként nincs kézzel fogható, látható másik megoldás, az éppen azt eredményezi, hogy azt választják, ami a szemük előtt van.

– A főzés példájával élve, képzeljük el úgy a felkészülés folyamatát, hogy egyelőre a bevásárlásnál tartunk, az alapanyagokat szedjük össze. Még csak ez után következik majd a mit főzzünk kérdése és a főzés maga. Az együttműködés mikéntje és formája is képlékeny még. Az biztos, hogy a legfontosabb célunk azt elérni, hogy olyan helyzet alakuljon ki az ellenzéki térfélen, hogy az összefogásban egyenrangú és nélkülözhetetlen partnerként jelenjen meg egy új erő, amely a jelenlegi szűk képviseletet olyan mértékben szélesíti ki, hogy ezáltal a rezsimet leválthatóvá teszi.



(1) Juhász Péterrel az interjú a DK éhségsztrájkját megelőző napokban készült. Ugyancsak a beszélgetés utáni hír, hogy a Milla Fejezzük be a múltat címmel demonstrációra hívott fel október 23-ra. Kónya Péter, a Szolidaritás Szakszervezet elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának szeptember 13-ai adásában bejelentette, hogy a mozgalma olyan összefogást szervez, amely valamennyi ellenzéki erőre számít. Azt kérik minden ellenzéki erőtől, beleértve a pártokat is, hogy október 23-án is közösen demonstráljanak. Gyurcsány Ferenc a DK 7 nap a demokráciáért éhségsztrájkot befejező záró rendezvényén, szeptember 15-én arról beszélt, hogy egy ilyen demonstrációhoz csatlakozni kell.

(2) A HVG cikke utólag beszámolt Árok Kornél demonstrációjáról, de kétségtelen, hogy nagyobb visszhangot nem váltott ki az esemény.

(3) Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország, 2012. március 2. Konferencia a Hallgatói Hálózat, a Milla és a Védegylet szervezésében.

(4) Lásd itt és itt.

(5) Az állampolgári jogok biztosának intézménye 2008-ban megerősödött a jövő nemzedékének ombudsmani posztjával. Az adatvédelem is újabb törvényekkel bővült. 2010-ben a hatalomra kerülő Fidesz-kormány, kétharmadát felhasználva, radikálisan és jogszűkítő módon átalakította az ombudsmani rendszert.

(6) Az interjú vonatkozó részét a beszélgetés után rekonstruálva, valóban árnyaltabban fogalmazott Csigó: „Teljesen nyilvánvaló, hogy az új pólusképző erőnek választási szövetségre kell lépnie az MSZP-vel, ha le akarják váltani a kormányt. Hangsúlyozom: akkor, ha le akarják váltani a kormányt, ha látnak erre esélyt, és ha látnak garanciákat arra, hogy az MSZP-t rávehetik a közösen kidolgozott program megvalósítására. Az MSZP szerintem egyedül nem tud kormányt váltani. A kérdés az, hogy ha lesz együttműködés, akkor abban azonos erejű és egyenrangú partnerként tudnak-e majd tárgyalni egymással. A másik kérdés, hogy érdemes-e vállalniuk az új pártoknak azt a kockázatot, amelyet a szocialistákkal kötött választási együttműködés jelent. Ezt nem tudom megítélni, nem is az én dolgom. A civil mozgalmak felől tekintve, ahonnan én nézem a dolgokat, nem ez a legfontosabb kérdés. Innen nézve a legfőbb probléma az, hogy az elitváltást akaró bizonytalanok miért nem szavaznak azokra a pártokra, amelyekből kinőhetne egy új elit, és amelyek táborával egyébként – az online-társadalomban legalábbis – közös értékeket vallanak. A probléma tehát az, hogy a demokratikus megújulás pólusán belül létezik egy fal a pólus pártjai és a pólus bizonytalan tömegei közt. Ha ezt a falat nem bontjuk le, az új pártok ugyanolyan könnyen elidegenedhetnek a társadalomtól, mint a régiek.” E szerint az együttműködés feltétele az egyenrangú partnerként való elfogadás, ami az MSZP-től – ha valóban le akarja váltani a Fideszt – elvárható, sőt elengedhetetlen követelmény.



Lánczos Vera



I. - Lendvai Ildikó
II. - Gyurcsány Ferenc     
III. - Juhász Péter
IV. - Karácsony Gergely
V. - Kónya Péter
VI. - Sándor Iván



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!