Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. szeptember 14.



Bolgár György kérdései 2012. szeptember 14-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy egy felmérés szerint a magyaroknak csak az egyharmada okolja az Orbán-kormányt a baltás gyilkos Azerbajdzsánnak történt átadása miatt, a többség az azeri kormányt hibáztatja – legalábbis a kormánytól nem túl távoli Századvég szerint. A nép is olyan naiv, mint a kormány?

Másik témánk, hogy tizenöt-húsz százalékkal drágul a kenyér, vagyis a már amúgy is Európa-rekorder magyar infláció várhatóan továbbemelkedik. Mi a tűréshatár?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy az önkormányzatok leveleket küldenek az állampolgároknak annak fölmérésére, hogy kiket mozgósíthatnak katasztrófahelyzetben? Elvileg mindenkit behívhatnak védelmi szolgálatra, kivéve a terhes nőket, kisgyerekes vagy többgyerekes anyákat és az egészségügyi állapotuk miatt alkalmatlanokat. Egy lépés vissza a hadkötelezettség felé?

És végül mit szólnak ahhoz, hogy egy amerikai hírportál azt ajánlja az amerikai republikánus pártnak, hogy Mitt Romney helyett Orbán Viktort jelölje elnöknek, mert sokkal határozottabban képviseli jobboldali választóit, mint Romney, így például megakadályozta, hogy az igazságszolgáltatás függetlenül működjön, mindenesetre igyekezett a kormány befolyása alá rendelni, csakúgy, mint a médiát, korlátozza a választás jogát, a szakszervezetek beleszólását, elvette a magánnyugdíjakat, csökkentette a munkanélküli segélyt, és így tovább. Ide jutottunk, hogy Orbán lett az elrettentő példa Amerikában?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Az azeri kiadatás dokumentumai a külügyben és az igazságügyben
Kovács László, MSZP-s képviselő, volt külügyminiszter

Bolgár György: - Ön a nap folyamán betekintést nyert a Külügyminisztériumban azokba az iratokba, amelyek az azeri katonatiszt átadásával kapcsolatosak. Pontosan milyen iratok ezek? Egyáltalán tudja, hogy különböznek-e azoktól, amelyeket két nappal ezelőtt Bárándy Gergely képviselőtársa nézhetett meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban?

Kovács László: - Bárándy Gergely az Igazságügyi Minisztériumban, én pedig a Külügyminisztériumban néztem át a két minisztérium közötti levélváltásokat. Ezekből egyértelműen kiderült, hogy mind a két minisztérium mindvégig ellenezte az ítélet végrehajtásának átadását, számolva azokkal a kockázatokkal, amelyeket elsősorban a Külügyminisztérium tárt föl, hiszen ez az ő felelőssége. Feltárták, hogy ez hozzájárulhat a két ország közötti feszültség fokozódásához, akár fegyveres konfliktushoz is vezethet, kiválthat terrorista akciókat és Magyarország katonai célponttá is válhat.

- Ez benne van így kimondva, hogy Magyarország akár célpont is lehet?

- Volt olyan elemzés, amely ezt is fölvetette, teljesen logikusan. Hiszen egyébként azóta ez mint szándék meg is fogalmazódott örmény részről. Egy örmény terrorista szervezet fenyegette meg a magyarországi azeri képviseletet azzal, hogy terrorista akciót fog végrehajtani. Ha ilyen akciót magyar területen végrehajtanak, az mindenképpen elfogadhatatlan. Ennek az okait nem szabad kiváltani, mert akár magyar áldozatok is lehetnek. Tehát ez egy nagyon veszélyes dolog. Ezzel számolva a Külügyminisztérium ellenezte az átadást. Az igazságügyi tárca pedig, elfogadva az érvelést, és hozzátéve a maga jogi érvelését, azt mondta, hogy mindenképpen az felel meg a magyar érdekeknek, hogy Safarov ott töltse le a büntetést, ahol elkövette a bűntényt. Ez volt az igazságügyi tárca véleménye. Tehát a két minisztérium teljes egyetértésben volt mindvégig.

- Az kiderül az iratokból, hogy volt-e más vélemény? Vagyis a miniszterelnöknek vagy az ő kabinetjének, vagy bárki másnak voltak arra érvei, hogy ne így cselekedjünk, mert mondjuk gazdasági előnyök származhatnak abból, ha másképp teszünk?

- Nem, nem voltak. Megjegyzem, hogy egy örmény fellépés megfogalmazta azt is, hogy félő, hogy Magyarország bizonyos gazdasági-pénzügyi előnyökért esetleg mégis átadná az elítéltet, de ez örmény részről mint aggodalom fogalmazódott meg. Az előbb Ön azt kérdezte, hogy volt-e más felvetés, és végül is volt. Én megnézhettem a Külügyminisztériumban – mert az ő fennhatóságuk alatt készült – azt a két tárgyalási dossziét, amelyet Schmitt Pál 2011. novemberi, illetve Orbán Viktor 2012. június végi bakui látogatásáról készített a minisztérium. Mind a két tárgyalási dossziéban szerepelt egy olyan rész, hogy amennyiben az azeri fél felveti – vagyis magyar részről nem javasolják fölvetni – ennek a bizonyos elítéltnek az átadását, akkor erre legyen a magyar válasz elhárító, és mondják azt, hogy mi nem kívánjuk átadni. Schmitt Pál esetében nincs annak nyoma, hogy ez fölvetődött volna. Emellett egy olyan külügyi vezetővel is beszéltem, aki maga is részt vett Schmitt Pál látogatásán. Ő meg is erősítette, hogy akkor nem vetették föl azeri részről ezt a témát, így nem kellett legalább válaszolni sem.

- Talán tudták, hogy Schmitt Pál nincs döntéshelyzetben, ezért másnak kell fölvetni ezt a dolgot.

- Nem tudom, hogy ez volt-e az ok, de tény, hogy akkor nem vetették föl. Még egy dolgot érdemes megemlíteni. Volt egy nagyon érdekes feljegyzés, amelyről az igazságügyi tárca tájékoztatta a külügyet, ezért én ott láttam, de mint kiderült, Bárándy Gergely pedig az igazságügyi tárca irattárában látta ugyanezt. Ebben az igazságügyi államtitkár, Répássy úr tájékoztatja a külügyet arról, hogy ő 2011 áprilisában a törökországi Izmirben egy nemzetközi konferencián találkozott az azeri igazságügyi miniszterrel, aki természetesen fölvetette Répássy államtitkár úrnak ezt az ügyet. Közölte, miután meghallgatta a magyar elutasító választ, hogy ezt az azeri fél tudomásul veszi, és évekig nem fogja felvetni. Hát nem kellett évekig várni, mert 2012-ben már újra felvetődött ez a téma. Ami Orbán Viktor tárgyalását illeti, annak a dokumentációjában sincs semmilyen nyom arra vonatkozólag, hogy azeri részről fölmerült-e ez a kérdés, és ha fölmerült, akkor mit válaszolt a miniszterelnök.

- Azért nincs nyoma, mert a bakui Orbán-Aliyev tárgyalásokról nem kapott Ön összefoglalót, vagy azért, mert azokban nem szerepel ilyen feljegyzés?

- Azért nem láttam ilyet, mert arról nem kaptam papírokat. Tehát a látogatásról készült jelentést nem kaptam meg. Viszont az illetékes főosztályvezető, aki ugyan nem volt tagja ennek a delegációnak, de természetesen, mint a terület gazdája látta a jelentést, azt mondta, hogy nem szerepelt a jelentésben sem erről feljegyzés. Ugyanakkor az azeri elnöki hivatal egyik magas rangú tisztségviselője azt nyilatkozta, hogy a megállapodás az átadásról tulajdonképpen Orbán Viktor miniszterelnök bakui látogatása során, az Aliyev elnökkel folytatott megbeszélésen született. Ő már megállapodásról beszélt, ezért valószínű, hogy ez akkor ott fölvetődött. Persze mindkét vezető politikus kiválóan beszél angolul, nyilván egymással négyszemközt angolul is tudtak tárgyalni, és meg is állapodhattak éppenséggel. Ehhez nem kellett még egy tolmács sem, vagy nem kellett senkinek a jelenléte.

- Ilyenkor nem szokás ezt leírni, vagy legalább szűk körben tudatni másokkal? Lehet, hogy ez meg is történt, csak az már nem jutott el Kovács Lászlóhoz vagy Bárándy Gergelyhez?

- Lehet, hogy megtörtént. Az is lehet, hogy szóban adott erről a miniszterelnök úr tájékoztatást. Ugyanis érdemes az iratok kapcsán még egy dolgot megjegyezni. Volt egy augusztus 6-i nap, amikor két érdekes írás is született. Az egyik, amelyben egy feljegyzés jelzi – más egyéb lépések között –, hogy azon a napon, augusztus 6-án, Navracsics Tibor, az igazságügyi tárca vezetője hozzájárult Safarov átadásához. Tehát ez egy nagy fordulat. Ugyanakkor van egy másik papír, egy levél, amelyet az igazságügyi tárca intézett az azeri partnerhez. Ebben azt írják – és a szövegből az is kiderül, hogy már korábban föltettek egy hasonló kérdést –, hogy mindeddig nem kaptunk tájékoztatást arról, hogy ha megtörténik az átadás, akkor hogyan jár el az azeri fél. Ugyanis az Európa Tanács egyezménye, amely ennek a nemzetközi jogi kereteit biztosítja, az ad lehetőséget arra, hogy az elítéltet átvevő ország, amennyiben alkotmánya vagy jogrendje megkívánja, akár át is alakíthassa a magyar ítéletet. Tehát az ítélkező országokban született döntést át is alakíthatják, és akár kegyelemben is részesülhet az illető, a büntetett személy. A kegyelemre vonatkozó kérdést nem tett föl az igazságügyi tárca, viszont föltette ezt az átalakításra vagy változatlan végrehajtásra vonatkozót. Ez is augusztus hatodikán történt. Ebből én arra következtettem – nem kellett hozzá nagy fejtörés –, hogy hatodikán Navracsics miniszter úr úgy járult hozzá az átadáshoz, hogy még nem tudhatta, hogy mi lesz az azeri fél válasza az aznap elküldött levélre. Tehát nem tudhatta, hogy átalakítják az ítéletet vagy folytatják az ítélet végrehajtását. Erre a válasz 15-én, kilenc nap múlva jött meg. Ez volt az a válaszlevél, amely a Magyar Nemzetben megjelent, csak akkor ugye nem lehetett tudni, hogy ez most miért jött, ez a levél. Azért jött, mert ez egy válasz volt, amelyben közölték, hogy nem kívánják módosítani, átalakítani az ítéletet, hanem egy az egyben folytatják a végrehajtását.

- Ráadásul nem is egészen így fogalmaznak, mert a levél ugyan arra reagál, hogy Safarov ügyében érdeklődtek, ezért ezzel kapcsolatban írnak, de aztán már általánosságban fogalmazza meg, hogy az ítéleteket nem kívánjuk átalakítani. Tehát nem Safarov ítéletét, hanem azt mondják, hogy általánosságban az ítéleteket nem küldjük bíróságra, vagy alakítjuk át.

- Igen, de mivel a magyar fél ezt úgy fogta föl – és föl is lehetett így fogni –, hogy ez az ő levelére válasz, ezért úgy vette, hogy nem kell attól tartani, hogy az ítéletet átalakítják. Egyébként az érdeklődésben sem, következésképpen a válaszlevélben sem volt említve az elnöki kegyelem lehetősége. Tehát kérdésként sem tették föl, hogy evvel kell-e számolni, és a válasz sem tért ki erre. Szerintem a magyar fél elmulasztotta, hogy az elnöki kegyelem lehetőségét egy garanciával kizárja, azzal, hogy nem tett fel erre vonatkozó kérdést.

- Azért mulasztotta el – ahogy Németh Zsolt, külügyi államtitkár egyik nyilatkozatából kiderült –, mert a magyar fél tisztában volt azzal, hogy Safarov kaphat elnöki kegyelmet, vagyis föl se tették a kérdést.

- Éppen ezért kellett volna erre garanciát kérni. Tudjuk, hogy a nemzetközi egyezmény erre lehetőséget ad, de kérjük, hogy ezt zárják ki, mert különben világos, hogy szabadlábra fogják helyezni. Nem történt meg ez a garanciakérés. Ebből következik az, hogy az azeri fél nem szegte meg sem a nemzetközi egyezményt – az Európa Tanács egyezményét –, amelyben az elnöki kegyelem lehetőségként szerepel, sem a magyar féllel folytatott tárgyaláson született megállapodást, mert az elnöki kegyelmet az meg se említette. A levélváltás erről nem szólt. Tehát tulajdonképpen az igaz, hogy az Európa Tanács egyezményének szellemiségét evvel megsértette – ezt a minap az Európai Parlament el is ítélte –, de konkrétan megállapodást nem sértett Azerbajdzsán.

- Nem tudom, hallotta-e Róna Péter egyezményértelmezését. Ő azt mondta, hogy az Európa Tanács egyezményéhez Azerbajdzsán néhány évvel ezelőtt fűzött egy fenntartást, amely szerint, ha ők adnának át más országba elítéltet, akkor Azerbajdzsán fenntartja magának a jogot, hogy ha az illetőnek esetleg amnesztiát adnának az anyaországban, akkor ehhez előzetes azeri hozzájárulás szükséges. Vagyis ki kellene kérni Azerbajdzsán hozzájárulását.

- Igen.

- Róna szerint, ha van egy ilyen fenntartás, akkor az kétoldalú. Vagyis az Azerbajdzsánnal kapcsolatos ügyekben a másik félnek is joga van ugyanezt a fenntartást megtennie. Tehát Magyarországnak joga lett volna megkérnie Azerbajdzsánt arra, hogy ne adjon kegyelmet, amnesztiát, és erre felelősségvállalást kellett volna kérnie és kapnia. Meg lehetett volna mondani, hogy különben nem adjuk át az azeri gyilkost. Nem tudjuk a mai napig sem, hogy Magyarország megtette-e ezt, élt e ezzel a lehetőséggel, vagy nem. Illetve a rendelkezésre álló, Önnek megmutatott iratok alapján úgy tűnik, hogy nem tettük ezt meg.

- Így igaz. Amit Róna Péter mond, az egy létező dolog. A kölcsönösséget számon lehetett volna kérni. Tehát a magyar félnek két lehetősége is lett volna a garancia megszerzésére. Az egyik ennek a hozzájárulásnak a fenntartása lett volna. Konkrétan megfogalmazva kérhettük volna, hogy az elnök garantálja azt, hogy nem fog kegyelmet adni. Azonban láthatólag ezt a magyar fél elmulasztotta. Egyébként nem hiszem, hogy véletlenül. Sokkal inkább azt gondolom, hogy döntés született arról, hogy ezt az elnöki kegyelmet nem kell feszegetni. Persze csak Orbán Viktor miniszterelnök úr tudná megmondani, aki ugye Aliyev elnökkel tárgyalt és állapodott meg erről, hogy az elnöki kegyelem kérdése fölmerült-e.

- Megkérdezték tőle a parlamentben, hogy miért nem tette föl Magyarország ezt a kérdést, illetve miért nem használta ki a nemzetközi egyezményben számára rendelkezésre álló jogot?

- Mi két dolgot tűztünk ki célul ezzel az egész vizsgálattal vagy iratmegtekintéssel és az eddigi megnyilvánulásokkal kapcsolatban. Az egyik, hogy szeretnénk tisztán látni, és azt szeretnénk, ha a magyar és a nemzetközi közvélemény is tisztán látná, hogy ez a döntés milyen körülmények között született, és ki hozta, vagyis ki a felelős. Ez kiderült. Hiszen, ha Navracsics Tibor 6-án hozzájárult az átadáshoz, miközben még nem lehetett tudni, hogy az azeri fél mit fog kezdeni a helyzettel, mert csak kilenc nap múlva jött meg a válasz, akkor ezt Navracsics Tibor – akit én egy precíz embernek tartok – csak úgy tehette meg, hogy előtte erre úgymond utasítást kapott. Vagy legalábbis gondolom volt egy ilyen közös kormányzati döntés. Martonyi úr erről a külügyi bizottságban beszélt, és azt mondta, hogy egy kormányszintű közös döntés született, amivel minden miniszter egyetértett.

- Előzőleg meg Orbán Viktor azt mondta, hogy ő döntött. Utána már közös lett a döntés.

- Tulajdonképpen egy kormányban, ha a miniszterelnök eldönt valamit, és nincs formális szavazás – és én úgy tudom, hogy nem fordult elő ennek a kormánynak a történetében még, hogy formális szavazás lett volna –, akkor ez értelemszerűen egy miniszterelnöki döntés, amivel a kormány egyetért. Ha valaki nem értett volna egyet, akkor azt csak úgy tudta volna kifejezésre juttatni, hogy föláll, és azt mondja, hogy köszönöm szépen az eddigi bizalmat, nem kívánok tovább ennek a kormánynak a munkájában részt venni, de tudjuk, hogy ilyen nem történt. Szóval közvetve látszik egy nagyon markáns igazolása annak, hogy ezt a döntést Orbán Viktor hozta. Ő maga egyébként el is vállalta ezért a felelősséget. Tehát azt sikerült tisztázni, hogy sem az igazságügyi tárca, sem a külügyi tárca nem felelős. Ők mindvégig hangoztatták az aggodalmukat arról, hogy miért nem célszerű átadni az elítéltet, de ennek ellenére ez megtörtént. A másik fontos kérdésünk egyébként az, hogy mi volt az ok. Vajon mi volt az a cél, amit a miniszterelnök úr maga elé tűzött, amit el akart érni evvel a gesztussal? Erre nem kaptunk választ. Hiába néztem meg az iratokat, abból sem derült ki semmi. Azt nem hiszem, hogy ő ezt pusztán jószándék-nyilvánításként fogta föl, vagy valamiért kedveskedni akart az azeri elnöknek. Én azt feltételezem, hogy ugye a mérleg egyik serpenyőjében ott volt az összes kockázat meg lehetséges negatív hatás, ezért biztos, hogy a másik serpenyőjében is kellett hogy legyen valami. Valószínűleg azért nem került eddig szóba, hogy mi volt az, vagy azért nem lehet tudni, mert ez valami olyan, amiről nem akar beszélni a miniszterelnök úr. Azt sem tudom, hogy rajta kívül tudja-e valaki, vagy csak ő tudja, de biztosan volt valami ellentételezése a negatív következményeknek.

- Az a kérdés vetődik fel bennem, hogy ha lenne, vagy lett volna, ilyen irat, akkor a külügy és az igazságügy köteles lett volna e megmutatni ezeket az iratokat az érdeklődő szocialista képviselőknek. Ha nem, akkor pedig vajon miért mutatták meg Önöknek azt, amit megmutattak? Erre létezik kötelezettség, vagy ez most egy különleges gesztus volt?

- Létezik kötelezettség, amelyre én a levelemben hivatkoztam is. Bárándy Gergely ugyanilyen tartalmú levelet írt az igazságügyi tárcának. Mindkét tárca, vagyis mindkét miniszter készségesen válaszolt, hogy bemutatják az iratokat, és meg is nézhettük. Bárándy Gergely még fénymásolatokat is készített. Én nem, mert én inkább jegyzetelni szeretek. Én azt próbáltam kideríteni, hogy van-e egyáltalán olyan papír, amelyben összefoglalva megjelenik, hogy az azeri fél milyen ellentételezést vállalt, vagy pedig Orbán Viktor egyszerűen egy nemes gesztusként adta át az elítéltet, anélkül, hogy bármit kért volna cserébe. Erre nem tudok válaszolni, mert ilyen papírt nem láttam, és lehet, hogy ez nincs is leírva, mert csak szóban hangzott el.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Tízmillió forintra perli az MTI
Balavány György újságíró, blogger

Bolgár György: - Amikor néhány héttel ezelőtt beszéltünk arról, hogy nagy utat tett meg a Magyar Nemzettől az önálló és keményhangú blogjaiig, akkor nem gondoltam azt, hogy hamarosan már a világhír felé tesz komoly lépést, merthogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadság felelőse is szóba hozta az Ön ügyét. Tudniillik, hogy a Magyar Távirati Iroda hitelrontás címén nyilvános bocsánatkérésre, blogbejegyzései eltávolítására és ráadásul „csekély” tízmillió forint anyagi kártérítés kifizetésére kötelezné és ezért beperelte Önt, mert szerintük Ön megsértette a Zrt. jó hírnevét. Gondolt arra, hogy bekerül a nemzetközi nyilvánosságba is?

Balavány György: - Nem gondoltam és nem is így szerettem volna világhírű lenni. Eléggé meg voltam döbbenve, még a mai napig sem tértem magamhoz. Nagyon sok konzekvenciát levontam azóta, de egyszerűen nem látom sem a racionalitását, sem pedig azt, hogy egyáltalán bármiféle megfontolt dolog volna ezek mögött, szóval egészen el vagyok képedve emiatt.

- Gondolja, hogy valamiféle indulatból léptek fel vagy valakik, valamilyen főnök azt mondta, hogy botrányos, hogy itt valaki ilyen nyilvánvalóan meri bírálni a közmédiát, jól támadjuk meg egy perrel, majd meg fog ijedni, behúzza fülét-farkát a hvg.hu is, ahol a blogjait közzétesz, ő is tudja majd, hogy merre hány méter.

- Nyilvánvalóan nem rólam szól a dolog, ez egy üzenet az egész újságíró-társadalomnak. Azt akarják elérni, hogy az újságírók gondolkozzanak úgy, hogy bár valószínű, hogy az MTI el fogja bukni ezt a pert, de azért ez mégis egy nagyon komoly hercehurca, ki a fenének hiányzik egy tízmilliós per a nyakába, inkább akkor azt a bizonyos mondatot, amivel esetleg egy élesebb hangú kritikát megfogalmaznának, nem írják le. Valószínűleg erre számítanak, de borzasztóan elvétették ezt a lépést, mint oly sok lépést már korábban. Azon gondolkodtam ma délelőtt, hogy egy diktatúrát felépíteni úgy, hogy legalább technikailag valahogy jól működjön, azért ahhoz egy kis ész is kéne. Hála Istennek itt valami elképesztő dilettantizmus látszik. Tessék belegondolni, hogy a blogbejegyzésben, amiben egyébként nagyon sokakkal együtt kétségbevontam – mert szerintem kétségbe vonhatom – a magyar közszolgálat szavahihetőségét...

- Abszolút mértékben! Erre rengeteg példa is van.

- Rengeteg példa volt korábban, azóta meg még inkább, ma is nagyon kontraproduktív a dolog. Visszatérve, körülbelül olyan hatezer látogató olvasta a blogomon ezt a bejegyzést, a per hírére ez mára körülbelül megtízszereződött, most fordítják éppen, ha jól tudom, angolra is, tehát totális öngól az, amit csinálnak. Ez körülbelül olyan, mint amikor szabadon engedjük a baltás gyilkost és utána még a júdáspénzt – mint Júdás a harminc ezüsttallért – is elveszítjük, mert kiderül, hogy nem lesz államkötvény, és aztán most mosakodhatunk az egész világ előtt. Azt látom, hogy hála a jó Istennek itt – hadd mondjam így – az elvetemültséggel és a gátlástalansággal nem a hideg precizitás párosul, amivel föl lehetne építeni egy technikailag jól működő diktatúrát, hanem valami egészen elképesztő dilettantizmus. El tudom képzelni, hogy mi folyik most az MTI-nél, hogy fogják a fejesek a fejüket, hogy ki volt az a mamlasz, aki ezt eljuttatta odáig.

- Itt volt ez a Nagy Navarro-féle ügy az éhségsztrájkkal, ami tényleg sok embert megmozgatott, felhívta a figyelmet olyasmire, amire különben nem igazán figyeltek volna fel, és ott is egymás után lépték a rosszat az MTI, illetve a közmédia vezetői és illetékesei. Úgy látszik, hogy nem tanultak belőle.

- Ennek az a pszichológiája szerintem, hogy az a szint, amire eljutottak, már egy olyan vak gátlástalansággal jár együtt, amikor azt gondolják, hogy gyerekek, még mindig negyvenegy százalékunk van, azt csinálunk, amit akarunk, ki lehet menni, lehet tüntetni meg ordibálni. És mi történik? Kimegy párezer ember a Kossuth térre, ordítanak, aztán hazamennek.

- Ráadásul az a két cikk, amivel kapcsolatban ők a feljelentést tették, arra meg azt mondom, hogy ezek miatt nem kellett volna. Az egyik az, hogy a Magyar Rádió Gyermekkórusának nagyon jól ismert és elismert vezetője, Thész Gabriella nyugdíjba ment-e vagy nem, azt jelentette az MTI, hogy nyugdíjba vonult, miközben Ön a birtokába került dokumentumok alapján megírta, hogy kirúgták. Akár kirúgták, akár nyugdíjba ment, maga a név kulturális körökben jól ismert, de azon kívül nem. Az, hogy most Önnek erről ez a véleménye vagy hogy az MTI mit írt, valószínűleg tényleg kevesek érdeklődését kelti fel.

- És ez a blogbejegyzés megér egy nemzetközi botrányt az MTI-nek? Megáll az ember esze!

- Egyszerűen nem is értem. Vagy amikor azt írja, hogy miért nem arról számol be a közszolgálati portál, a www.hirado.hu, hogy recesszió van Magyarországon, s miért a Balatonban lévő zöldalgáról beszél helyette. Ilyeneket megírt nem egy, nem két, nem huszonkét ember, újság és elmondták már az elmúlt években sokszor, hogy nem tetszik nekik a híradó szerkesztése.

- Az az érdekes, hogy miközben ők, mint valami sértett, durcás kislány kényesen vigyáznak a jó hírükre és azt kommunikálják az emberek felé, hogy nem lehet olyat mondani egy százharminc éves múltra visszatekintő közszolgálati médiumról, hogy a tényeket más színben tünteti fel, eközben mi, egyszerű hírfogyasztó emberek, tévénézők, rádióhallgatók nap mint nap szembesülünk azzal, hogy mást mond a közszolgálat és más a napi valóság. A közszolgálat azt harsogja, hogy vége a válságnak, nincs recesszió, minden nagyon jó, 2012. a remény éve. Aztán elmegyünk egy benzinkútig vagy meghozzák az első számlát és akkor látjuk az ordító különbséget a valóság és a között a kép között, amit a közmédiumok kötelezően sugározni akarnak. S van még egy nagyon fontos mozzanat, én úgy látom, hogy ez egy folyamatba illik. Amikor a Fidesz átvette a hatalmat 2010-ben, az egyik első törvény – a kormány kodifikációs remekműve – a médiatörvény volt, amit eléggé sebtében pakoltak össze. Mielőtt megkezdték volna azt a kormányzásnak nevezett kétéves valamit, ami szerintem inkább egy berendezkedés volt egy másfajta kormányzásra, mint igazi kormányzás, azelőtt a nyilvánosságot, a médiát, ami a nyilvánosság esszenciális eszköze, igyekeztek a saját, sebtében fölállított hatóságuk kontrollja alá vonni. Mit üzen ez a társadalomnak, mit üzen egész Európának? Nyilvánvalóan nem fogják ilyen intézkedésekkel felébreszteni a bizalmat maguk iránt és ez egyértelműen egy antidemokratikus dolog. Azt tudjuk, hogy a demokrácia a részvételről szól, hogy részt vehetek a saját életemet érintő döntésekben, de ha nem kapom meg az ehhez megfelelő információkat – márpedig itt erősen kérdéses, hogy egy ilyen rendszerben eljuthat-e a megfelelő információ a közönséghez –, akkor a részvételből tulajdonképpen technikailag ki vagyok zárva. Nekem nagyon erős a gyanúm, hogy ez a cél. A médiatörvény néhány passzusát uniós nyomásra, a demokratikus országokban való felhördülésre meg az Alkotmánybíróság döntése nyomán is módosítani kellett...

- És ez többek között a blogszférára, az elektronikus újságírásra, a hírportálokra és az internetre is vonatkozott. Az ember azt gondolta volna, hogy bár eredetileg ezt is kontrollálni akarták, de kénytelenek voltak visszavonulni. Ezek után lépik ezt meg, mintegy felrúgva a törvény módosításait?

- Igen, ez egy hadjárat második felvonása, hogy ha nem ment kodifikációs eszközökkel a nyilvánosság ellehetetlenítése vagy egy kézben tartása, akkor majd ilyen megfélemlítő trükkökkel megpróbálják. Viszont ennyire nem ismerik az embereket, az újságírókat? Miért gondolták, hogy nem születik meg azon a héten huszonnyolc hasonló hangvételű cikk szerte a médiában?

- Ugyanakkor azért az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadság megbízottjának is igaza van, mert ő azt mondta, hogy egy ilyen sajtópernek dermesztő hatása lehet és tényleg megtörténhet, hogy Önt véletlenül mégiscsak tízmillió forintra megbünteti a bíróság. Az ember már semmit sem tud kizárni.

- Az a helyzet, hogy az már biztos, hogy ez nem csupán egy perrel fenyegetés. Talán még nem is hangzott el ez az információ, hogy február 19-re kaptam idézést, tehát a bíróság megvizsgálta a keresetet és megküldte az idézést. Nagyon bízom a magyar bíróság józan ítélőképességében.

- Ez a február 19-e elég meghökkentően hangzik, nagyon messze van!

- Elég meghökkentő és elég messze van.

- Olyan példaértéke volna egy ilyen ügynek, hogy a bírósági vezetés helyében – tudjuk, hogy a bírósági szervezet vezetése bizonyos ügyekben mondhatja azt, hogy ez legyen fontosabb, ezt helyezzük át ide vagy oda – én azt mondtam volna, hogy itt példát kell mutatni és lehetőleg minél előbb sorra kell venni ezt az ügyet, éppen azért, hogy nehogy félreértésekre adjon okot.

- Igen, ez is elég furcsa és elég sajátos. De azért bízok abban, hogy egy bölcs döntés fog születni a bíróságon, viszont azért tudjuk azt is, hogy bármi megtörténhet. Volt már egy Tokaj Kereskedőház Zrt.-t bíráló eset, ahol Strasbourgig kellett menni az újságírónak…

- De ott legalább az ember csak arra gondolt, hogy na, egy cég nagyon rosszul értelmezi a véleményszabadságot és neki konkrét anyagi érdekei voltak abban, hogyan minősít, bár ezt is nehéz bizonyítani. De itt a közszolgálati médiáról van szó, mögötte pedig a kormányról.

- És érdekes az is, hogy a keresetben nagyon furcsán van fogalmazva az, hogy a felperes személyhez fűződő jogai sérültek.

- Az MTI személyéhez fűzöttek?

- Az MTI személyes jó hírnévhez fűződő jogai. Még csak arról sem esik szó, hogy az MTI-t miért tekintsem személynek, inkább akkor már közszereplőnek vagyok kénytelen, amire eleve másfajta megítélés esik, de közben meg valójában egy közintézményről van szó.

- Nem lehet, hogy miután azért a közmédiát – ennyiben azért megmaradt a médiaszabadság – elég sokan, sokszor, durván bírálták, támadták, kritizálták az elmúlt két évben is és ezért van itt ennek egy külön Balavány-ellenes éle, hogy megemlegeti azt, hogy jobboldalról átállt a független kommentátorok, kritizálók közé?

- Ha valóban egy ilyen éle volna ennek a dolognak, azon nagyon-nagyon csodálkoznék, az már a butaságnak egy olyan szintje volna, ami valami egészen elképesztő dimenziójú. Azzal foglalkozni ilyen szinten felesleges, hogy egy újságíró a sok közül úgy gondolja, hogy azokat az alapelveket, amiket ellenzéki újságíróként számon kért az aktuális hatalmon, nem adja fel, és a továbbiakban a jelenlegi hatalmon is számon akarja kérni. Ezen ennyire megsértődni értelmetlen. Ha tényleg ez volna a háttérben, akkor az alapfogalmakat nem értik, hogy mit jelent a demokrácia, a lelkiismeret, az újságírás egyáltalán, hiszen az valamilyen értelemben mindig egyfajta hatalmi, civil kontrollt jelent az aktuális hatalomgyakorlással szemben.

- Mindenesetre kíváncsi lettem volna, hogy az MTI miért gondolta úgy, hogy ezt perre kell vinni, de Belénessy Csaba, a vezérigazgató ez esetben nem kívánt élni a megszólalás lehetőségével.

- Én is kíváncsi leszek egyébként az első megszólalásukra azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, és remélem, hogy előáll majd egy olyan helyzet, amikor kénytelenek lesznek mondani valamit.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!