Biszku Béla védelmében

Vannak emberek, akik szeretnék visszaállítani a halálbüntetést, mert a szemet-szemért, fogat-fogért elvet vallják, és úgy gondolják, hogy aki ölt, az kívül helyezte magát az emberi társadalmon, vele bármi megtehető, az is, hogy a közösség úgy dönt, akár önkényesen és a tévedés kockázatával is, hogy neki is vétessék el az élete.

Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy aki vétett, törvényt szegett, börtönbe került, az kiírta magát az emberi társadalomból, azzal bármi megtehető, éljen csak ólban, sanyargatva, kiszolgáltatottan, neki nem kell emberi körülményeket biztosítani a fogságban.

Egyre többen gondolják úgy az utóbbi években, hogy nekik sem törvény, sem erkölcs nem parancsol. Saját kezükbe veszik az „igazságszolgáltatást”, maguk rendezik vitás ügyeiket, verőlegényekkel vagy azzal, hogy az ellenérdekű félnek a rendelkezésükre álló eszközökkel sunyi módon kárt, kellemetlenséget okoznak, mert úgy gondolják, ők az erősebbek, vagy éppen úgy, hogy a bosszúvágy nemes és szabadon kiélhető emberi hajtóerő.

Vannak, akik „társadalmi” igazságot szolgáltatnak önkényesen: némelyek „faji” fölényük tudatában lesből, szándékosan gyilkolják az „aljanépet”, mások saját igazságuknak kerítésbe vezetett gyilkos árammal szereznek érvényt, úgyis csak védelemre és az életre méltatlan gazembereket szedhet le az a kerítés.

És sokan vannak, egyre többen, akiknek ez tetszik.

Az is sokaknak tetszik, parlamenti kétharmadra elegendő mennyiségű honfitársunknak, hogy vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy más politikai-világnézeti meggyőződésű embertársaikkal megtehetnek bármit. Hazudhatnak róluk, gyanúba keverhetik őket, szidalmak áradatát zúdíthatják rájuk, kétségbe vonhatják nemcsak a jó szándékukat, hanem emberi mivoltukat vagy éppen az elmeállapotukat is. Tetszésük szerint megalázhatják őket ország-világ előtt, és ehhez minden eszközt felhasználhatnak: jogot, médiát, emberi tudatlanságot, reményt, hitet, Istent.


Pillar of  Shame – Hongkong – oneinpunch.net

És most már vannak olyan emberek is, akik úgy gondolják, hogy akik a történelmi időkben éltek vagy visszaéltek történelemadta hatalmukkal, akik egy embertelen rendszert szolgáltak meggyőződéssel vagy egyszerűen csak a korlátlan hatalom bizonyára részegítő mámorában, akik csak torznak bizonyult eszméket vagy hatalmi harcot láttak maguk körül, élő, szenvedő, kiszolgáltatott embereket, saját áldozataikat nem, azokat ma nem védi sem jog, sem erkölcs, sem jó ízlés, sem tisztesség. Szabad prédák, bármi megtehető velük. Lehet nekik hazudni, lépre lehet csalni őket, ki lehet használni emberi gyengéiket, semmibe lehet venni az akaratukat, meg lehet őket fosztani a szabad döntés, az önmagukkal való rendelkezés jogától, nyilvánosan meg lehet hurcolni, pellengérre lehet állítani őket. És mindezt nyilvánosan is be lehet ismerni, sőt, büszkének lehet rá lenni, és babérokat lehet szerezni vele.

Hogy ne beszéljünk rébuszokban: az, amit a Mandiner két „újságírója” Biszku Bélával csinált, tűrhetetlen, felháborító, megvetendő, elítélendő. Ennek a két embernek, akik újságírónak tartják magukat, nem megdicsőülnie kellene ma, hanem súlyosan szégyenkeznie és elbujdosnia. Mert rettenetes tévedésben vannak. Ugyanis senki sem szabad préda. Az egykori diktatúra legsötétebb fenntartója sem. A történész azt kutathat ki róla, amit akar, a dokumentátor olyan tanúvallomásokat gyűjthet ellene, amilyeneket akar, a kortárs vagy az utód olyan véleményt fogalmazhat meg róla, amilyet akar, az új törvényhozó hatalom 1990-ben olyan törvényeket hozhatott volna ellene, amilyeneket akar (legfeljebb véres rendszerváltásunk lett volna, de hát az Igazság bizonyára sokak szerint megér némi embervért), de őt akarata ellenére, csapdába csalva nem lehet megszólalásra bírni.

Biszku Bélának is vannak emberi jogai. Egy jogállamban ezt még mandineres újságíróknak is tiszteletben kell tartaniuk. És vannak erkölcsi szabályok, például az, hogy csalárd módon senkinek sem férkőzünk a bizalmába, senkiből sem szedünk ki vallomást, és főként nem lobogtatjuk nyilvánosan azt, amihez a másik ember jóhiszeműségével visszaélve jutottunk hozzá.

Ha viszont ebben a világban kinek-kinek szabad belátására, önkényes döntésére van bízva, hogy mit tehet meg az embertársával, és mit nem, akkor ez a világ Biszku Béla rendszerénél is rosszabb. A diktatúra elől némi szerencsével el lehetett bújni, le lehetett merülni. De hova bújjon, milyen mélyre merüljön az ember sok millió elszabadult, bosszúszomjas partizán elől?

-----

Lásd még: A Biszku-ügy


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!