rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. június 22.

Gréczy Zsolt, a Fidesz elszámoltatási kampánya elleni nyilatkozat egyik aláírója


Bolgár György:
- Szervusz, Zsolt. Hogy mered megvédeni Gyurcsányt?

Gréczy Zsolt: - Hát igen, micsoda disznóság, hogy valaki, aki hivatalosan már nem munkatársa a volt miniszterelnöknek, mégiscsak kiáll amellett, amit a miniszterelnök képviselt. Úgy látszik, ez felháborító egyesek számára. Én büszke vagyok rá, hogy ezt megtehetem.

- Mindenesetre tényleg nem arról van szó, hogy volt kormánytisztviselők vagy valamilyen módon az államtól vagy az MSZP-től függő emberek állnának ki Gyurcsány mellett vagy a Kövér-nyilatkozattal szemben. Én még például Seres László nevét is láttam ebben a tiltakozó nyilatkozatban. Pedig Seres, ha az újságíróról van szó, amit feltételezek, abszolút nem MSZP-s, semmilyen módon nem volt kormányközeli, hanem nagyon erőteljesen bírálta az előző kormányt. Ungváry Rudolf nevét is láttam, aki mondjuk a baloldalhoz közelebb áll, bár magát folyton alapvetően jobboldalinak gondolja, de az biztos, hogy ő nem egy MSZP-s és nem is egy kormányzati megbízásokból élő író. És még sorolhatnám azokat, akik a nevüket adták ehhez a nyilatkozathoz. Nagyon sokan vannak, festők, írók, tudósok.

- Igen, például Kőszeg Ferencre is nehéz lenne azt mondani, hogy a Magyar Szocialista Párt nyolc éve alatt irgalmatlan mennyiségű közpénzhez jutott volna. El sem fogadta volna. Azt gondolom, hogy az ő emberi nagyságához vagy tisztességéhez kétség sem fér. Még hosszan sorolhatnám egyébként az ilyen embereket.

- Még ha csak MSZP-sek állnának is ki hosszú tömött sorokban Gyurcsány mellett, annak is abszolút megvolna a jogosultsága, érthető, még bizonyos értelemben elvárható is volna, azzal sem lenne semmi baj. Azonban ebben az esetben nem erről van szó.

- Például Kósáné Kovács Magda is aláírta ezt a dokumentumot, aki a baloldalon vagy a Magyar Szocialista Párt környékén megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintélynek számít.

- Igen. Szóval az a kérdés mégis felvethető, hogy ennyire veszélyesnek érzitek a helyzetet? Valóban fenyegetve van akár Gyurcsány, akár a normális demokratikus közélet? Attól, hogy elhangzik egy politikustól egy fenyegető nyilatkozat, meg kell ijedni? Nem lehet úgy hozzáállni, hogy majd az igazságszolgáltatás megy a maga útján?

- Csakhogy nemcsak Kövér László mondta ezt, hanem Orbán Viktor négy éven át nagygyűlésről nagygyűlésre közölte, hogy kivel és hogyan kell majd elszámolni. Néhány hete az egyik jobboldali hetilap címlapján jelent meg, hogy Gyurcsány felelni fog. Ezenkívül különböző komisszárokat nevez ki a Fidesz-kormány arra, hogy derítsék ki, ki milyen bűnöket követett el. Ráadásul ezek közül az emberek közül néhány- főleg Papcsák Ferenc - enyhén szólva kétes erkölcsiséggel felruházva gondolja azt, hogy egy ilyen vizsgálatot lefolytathat. Én megértem, hogy a Fidesz fél Gyurcsány Ferenctől. Jó okuk van rá, hiszen 2006-ban miniszterelnökként legyőzte Orbán Viktort, és 2002-ben is fontos szerepet vállalt abban, hogy az Orbán-kormány megbukott. Tehát én megértem ezt az aggodalmat, és nagyon sokan úgy gondoltuk, hogy jobb félni, mint megijedni. Egyébként abban az e-mailben, amelyet közreadtak az alapaláírók, a száznyolc értelmiségi, azóta most már jóval ezer fölött van az aláírók száma, és a szám óráról órára emelkedik.

- Említetted Papcsák Ferenc kétségbe vonható erkölcsiségét. Én nem tudom, hogy az övé milyen, remélem makulátlanul tiszta, de vele kapcsolatban csak annyit tudunk, hogy egy-két furcsa ügyben szóba került a neve. A Medgyessy-kormány hatalomra jutása után vizsgálatot is folytattak körülötte, az egyik dologból bírósági ügy is lett. Ő képviselőjelöltként indult, és a jogerős bírósági ítéletből kiderül, hogy Baktalórántháza polgármestere fizetett azért, hogy Papcsákra szavazzanak.

- Igen, fizetett, hogy Papcsák úrra szavazzanak, és Papcsák úr azt mondta, hogy ő erről nem tudott. Én meg ezt nyilván elhiszem, hogy egy ember, aki az ő nevében pénzért szavazatokat vásárol, nem értesíti azt, akinek a nevében vásárol.

- Erről nem született ítélet, hogy ez így volt-e vagy sem.

- Ezért mi ezt elhisszük.

- Igen, elfogadjuk. Papcsák úr másik ügye az volt, hogy az ő ügyvédi irodája, ha jól emlékszem, kétszáz millió forint körüli értékben végzett a Miniszterelnöki Hivatalnak olyan kiosztott munkákat, amelyeket nem a hivatal munkatársai, hanem ügyvédi irodák végeztek el.

- Nyilván az is egy teljesen normális és elfogadható órabér volt.

- Abban az ügyben, azt hiszem, valamilyen egyéb törvénysértésre utaló jeleket is találtak, de azt végül a bíróság elvetette. Tehát nem volt törvénytelen, amit csinált.

- Igen, és a kétszáznegyven millió olyan jól hangzik egy ilyen ügyben.

- Nyilván komoly munkát végzett az ügyvédi iroda.

- Efelől nincsen kétségem.

- Mindenesetre ő nyilván tudja, hogy milyen egy kormányváltás után célkeresztben lenni. Lehet, hogy ezért is bízták meg azzal, hogy most vegye ő célkeresztbe a szocialista politikusokat.

- Lehet, de azt gondolom, hogy arra még nem volt példa az elmúlt húsz évben, hogy egy volt miniszterelnököt próbálnak verbálisan meg mindenféle módon fenyegetve bíróság elé citálni vagy azt megkísérelni. Orbán Viktorral szemben sem tesz ilyet senki. Hozzáteszem, 1990-ben sem tett senki ilyesmit Németh Miklós ellen sem, és 1994-ben Boross Péter ellen sem, és még hosszasan sorolhatnám. Szóval értem én, hogy emögött egy erős aggodalom van, de ahogy elnézem a második Orbán kormány eddigi tevékenységét, azt gondolom, nem csoda, ha aggódnak. Hiszen hibát hibára halmoz a kontár kormány, ahogy a világsajtó aposztrofálja őket.

- Az, hogy hibát hibára halmoznak egy dolog. A másik dolog, hogy ennek ellenére a vehemenciájuk, az erejük, az elszántságuk semmit sem csökkent, mint ahogy azt látjuk is a mai hírekből.

- Ez természetes, mert nemsokára le fog esni a tantusz az ország népének. A benzinár most már az egeket veri, és ahogy hallom, a gázár is emelkedni fog. Ki fog derülni, hogy nem adócsökkentés van, hanem adóemelés. Tízezrek vesztik el az állásukat a közalkalmazottak és a köztisztviselők között. Nem lesz ennek jó vége, azt tudom mondani. Előbb-utóbb el fog fogyni ez a nagy népszerűség. A kétharmadról lassan le fog csökkeni, de előbb utóbb ez a cirkusz is véget ér.

- Ezt a nagy médiacsomagot egyelőre nem terjesztették a parlament elé, csak a kisebb módosításokat. Azért érdekes, hogy a közszolgálati rádió krónikájában a csúcsot döntő benzinárral kapcsolatban előszedték Szijjártó Péter egy évvel ezelőtti nyilatkozatát arról, hogy ez mennyire elfogadhatatlan ár, és ők törvényjavaslatot nyújtanak be a jövedéki adó csökkentéséről, azonban most ez nincs napirenden. Azért a közszolgálati média, az utolsó pillanatokban, még mielőtt egy egészen új irányítás alá kerülne, megteszi a dolgát.

- Azt gondolom, hogy le a kalappal, így kell ezt csinálni. Hiszen az ígéretekkel szembesíteni kell a politikusokat, bárki is kormányozzon, ez így van rendjén. Tehát szerintem ez ügyben a közszolgálati rádió, lehet, hogy már kapuzárás előtt, de tisztességesen viselkedett. Az pedig egy másik kérdés, hogy ezek szerint az Orbán-kormány vagy a Fidesz hazudott a választóknak, amikor azt ígérte, hogy a jövedéki adót mérsékelni fogja. Nem ez lesz az első és az utolsó hazugság, amivel lebuknak.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái