Lapszemle az éhségsztrájkról
- Részletek
- Szemle
- 2012. szeptember 15. szombat, 05:10
- (hj)
Az amerikai napilap szerint: „A tiltakozás közvetlenül azon javaslat ellen irányul, hogy meg akarják követelni: mindenki, aki szavazni akar a választásokon, legalább két héttel korábban regisztráljon – ez a gyakorlat sok más országban létezik. A bírálók azt állítják, hogy ez a kormányzó pártnak nagy előnyt adna, továbbá lehetőséget a csalásra. Az éhségsztrájk az Orbán politikája által felszított szenvedélyek látványos jelképe. Orbán a jobbközép párt, a Fidesz karizmatikus vezetője és egykori antikommunista harcos, akit azzal vádolnak, hogy túl nagy hatalmat összpontosít hívei kezében.”
Az amerikai pénzügyi portál a The New York Times korábbi cikkét idézi: „A vita sajátságosnak tűnik, de Magyarországon magasra csapnak a szenvedélyek körülötte – elég magasra ahhoz, hogy egy volt miniszterelnök éhségsztrájkot folytasson miatta.” A magyar parlament épülete előtt felállított sátrakban folyó éhségsztrájk csupán a legutóbbi, de legnagyobb feltűnést keltő tiltakozás a jelenlegi miniszterelnök, Orbán Viktor politikája ellen, akit azzal vádolnak, hogy aláássa Magyarország ifjú demokráciáját.
A konzervatív német lap szerint: „Az Orbán-párt a saját reformjából húz hasznot. Jelenleg Magyarországon a szavazáshoz elegendő, ha a polgárok a választókörzetben igazolják identitásukat és lakcímüket. Az új előírás ’százezreket, ha nem milliókat foszt majd meg a lehetőségtől, hogy gyakorolják választási jogukat’ – mondta Gyurcsány.”
A liberális német lap Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkja kapcsán emlékeztetett arra, hogy „Orbán Viktor magyar miniszterelnök rendkívüli mértékben vitatott. Kül- és belföldi bírálói azzal vádolják, hogy veszélybe sodorja országában a demokráciát. Ordán és Fidesz-pártja azt tervezi, hogy a választóknak a jövőben kötelező legyen előzetesen regisztrálni.
„Magyarországon a helyzet drámai, és drámai politikai gesztusokat követel meg, hogy a választók hallgatag többsége felébredjen apátiájából” – idézte Gyurcsány Ferencet a francia napilap a nap mondataként.
Az osztrák lap az éhségsztrájkról kiadott DK-közleményt idézte: „Ha lesz kötelező regisztráció, nem lesznek szabad választások. Ha nem lesznek szabad választások, továbbra is Magyarország nyakán marad a demokráciaellenes Orbán-kormány.”
A Der Standard című bécsi lap az éhségsztrájkról beszámolva rámutatott: az ellenzéki pártok szerint a kormányzó Fidesz ezzel a „taktikával” a minimumra akarja megnyirbálni a szavazók körét, nevezetesen „inkább csak a Fidesz-szimpatizánsok körére”. Gyurcsány volt miniszterelnök kijelentette: „Orbán retteg a népharagtól” – írta a lap.
A török folyóirat az Új Kína hírügynökség alapján számolt be Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkjától „’Elfogadhatatlan, hogy valaki, aki két nappal a választások előtt dönti el, hogy szavazni akar, nem teheti ezt meg, és nem vehet részt a választásokon’ – idézte a hírügynökség Gyurcsány Ferencet. A törvényjavaslat célja ellenzői szerint a részvétel csökkentése a 2014-es parlamenti választásokon, ami javítja a kormányzó Fidesz győzelmének esélyét. A kormány viszont állítja, hogy az új reformok korszerűsítik a külföldön élő magyarok és a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek regisztrálását”.
Az orosz hírügynökség éhségsztrájk-beszámolója szerint a törvénytervezet ellenzői azt mondják, hogy a tervezet célja a részvétel visszaszorítása a következő, 2014-es parlamenti választásokon, és ezzel a kormányzó Fidesz párt győzelmi esélyének javítása.
A kínai hírügynökség angol nyelvű kiadásában közölt hírében azt írta: „Gyurcsány Ferenc, aki 2004 és 2009 között az ország miniszterelnöke volt, és most a Demokratikus Koalíció nevű ellenzéki párt vezetője, azt mondta, a választási törvényjavaslat, amely magában foglalja, hogy minden szavazónak előzetesen regisztrálnia kelljen ahhoz, hogy voksolhasson, ’százezreket, ha nem milliókat’ tart távol attól, hogy szavazzanak a választásokon.”
Az armtown.com angol nyelvű örmény hírportál az Oroszország Hangja rádióadóra hivatkozva jelentette, hogy Gyurcsány Ferenc éhségsztrájkjával hívja fel a figyelmet arra, hogy az előzetes regisztráció sok magyar állampolgárt megfoszt majd a szavazati jogától.
Az éhségsztrájkról rövid hírt közölt a Neue Zürcher Zeitung, számos német nyelvű hírportál és televíziós híradó.
(hj)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!