Ön hogyan látja? – Interjúsorozat a regisztrációról – I. Lendvai Ildikó
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2012. szeptember 09. vasárnap, 05:04
|
Lánczos Vera interjúja
Bevezető
Már a választójogi törvény korábbi módosításaiból is tudható volt, hogy a rendszer átalakítása a jelenlegi kormánypártok érdekei szerint történt. Ehhez társul most az előzetes regisztráció bevezetésének szándéka, vagyis az a terv, hogy a Fidesz előzetes regisztrációhoz – feliratkozáshoz – kötné a választáson való részvétel jogát. Ez újabb határkő lesz az 1989-es jogállami rendszer lebontásának folyamatában. Az előzetes regisztráció ugyanis már leplezetlenül a választás szabadsága ellen irányul, a jelenlegi rezsim leváltásának, a reparációnak a lehetőségét hivatott gátolni. Ehhez képest, nem szólaltak meg a vészcsengők a demokratikus térfélen. Nem kapott a kérdés súlyának megfelelő figyelmet a politikai közéletben sem. Ez késztetett arra hogy megszólaltassam a demokratikus térfél pártjainak, mozgalmainak, egyéb formációinak egy-egy emblematikus vezetőjét, mondják el, szerintük az ellenzéknek, az általuk képviselt közösségnek miként kell viszonyulnia a választójog korlátozásához, illetve miként kell viszonyulniuk a demokratikus erőknek egymáshoz ebben az ügyben?
(Az interjúkat abban a sorrendben közöljük, ahogyan a nyilatkozókat nyár végén, az őszi szezon beindulása előtt sikerült megszólaltatni. Miután az események zajlanak közben is, a megjelenés előtt minden megszólalónak módot adunk rá, hogy a beszélgetés rögzítése után bekövetkezett újabb fejleményekre is reagáljanak, ha ezt igénylik.)
Lánczos Vera: – A regisztráció ötletének már a felmerülését is olyan skandalumnak érzem, amely új stációt jelent abban az antidemokratikus politizálásban, amelynek két és fél éve,a Fidesz kormányzása óta a tanúi vagyunk, és amely a demokratikus jogállam módszeres lebontását eredményezte. Nem azt kérdezem, hogy mi a véleménye a regisztráció vagy előzetes feliratkozás ötletéről, mert ismerem a nyilatkozatait. Tudom, hogy ezt a választójog korlátozásának, alkotmányellenes lépésnek és a demokráciára ártalmasnak tartja. Inkább azt kérdezem, milyen hatással lehet Ön szerint egy ilyen intézmény bevezetése a demokratikus térfél esélyeire?
Lendvai Ildikó: – Az már közhely, hogy a Fidesz ezt azért találta ki, hogy rontsa ennek a térfélnek az esélyeit. Két okból gondolhatták így. Egyrészt bíztak abban, hogy törzsszavazóik jobban fanatizálhatók, és itt nemcsak a Kubatov-listákra gondolok, hanem egyfajta lelki tréningre, amelyben ezt a választói tömeget folyamatosan részesítik. Emellett gondolhattak a szavazótáborok szociális összetételére is. Nyilvánvaló, hogy akiket a mostani kormánypolitika leginkább sújt, azok nem a legjobb érdekérvényesítők, nem a legiskolázottabbak, nem igazán járatosak a közélet részletszabályaiban. Nemcsak arról van szó, hogy a szociálisan nehezebb helyzetben lévőket általában a baloldal hagyományos bázisába sorolják, hanem aktuálisan arról is, hogy a javak és a jogok átcsoportosítását alulról felfelé a Fidesz nagyon tudatosan és nagyon kegyetlenül hajtotta végre, s ez éppen azokat sújtja, akik nehezebben találhatják meg a regisztráció útját.
De nem az egyes politikai oldalak szempontja a döntő – annak megítélésében még tévedni is lehet. A magyar demokrácia egészének és az amúgy lanyha közéleti aktivitásnak is rosszat tesz minden ilyen korlátozás, amely nem könnyíti, hanem nehezíti és bonyolítja a választási részvételt. Ez akkor is igaz, ha egyáltalán nem biztos, hogy a Fidesz számítása bejön. Szakértők szerint végül gyakran azok jönnek ki rosszabbul a választási rendszer módosításából, akik vélt érdekeik miatt piszkáltak bele a szabályokba. A regisztráció bevezetésével is megtörténhet ez. Mert igaz ugyan, hogy szociális szempontból a regisztráció a Fidesz számos áldozatát ejti ki a rendszerből, de az is igaz, hogy a választói aktivitás megoszlását földrajzilag tekintve és ismerve a mostani közvélemény-kutatások eredményeit, a Fidesz éppen ott vesztette a legtöbbet, ahol egyébként az eddigi választási tapasztalatok alapján mindig a legnagyobb volt a választási részvétel – azaz Budapesten és az urbanizált körzetekben. Vagyis, ha szabad nem irodalmi stílust használni: a Fidesz még „ráfázhat a sündörgésre”. De a rendszer ettől még nem válik elfogadhatóvá. A regisztrációt nemcsak azért ellenezzük, nemcsak azért kell még az eddigieknél is hatásosabban küzdeni ellene, mert az MSZP-t, a demokratikus ellenzéket hozza hátrányosabb helyzetbe, hanem azért, mert a fél ország tudatos kiszorítását jelenti a demokratikus jogok világából.
– Ez igaz, de nekem meggyőződésem, hogy a Fidesz nagyon tudatosan politizált úgy, hogy az emberek undorodjanak el a politikától. Az így kialakult kiábrándultság és passzivitás jól megágyaz a regisztráció bevezetésének. Egy kereskedelmi televízió „megkérdezzük az utca emberét” típusú összeállítása is azt mutatta, hogy az állampolgárok nem látják meg ebben az ötletben legalapvetőbb joguk csorbítását. A politika utálata sokak számára úgy csapódik le, hogy akkor majd jól nem megy el szavazni, és nem érti, hogy ezzel a saját sorsáról való döntésről mond le.
– Igen, ez a politizálás összességében tudatosan a közéleti aktivitás visszaszorítására irányul, hosszú távon pedig abba a folyamatba illik bele, amelyre többek közt az oktatási rendszer szétverése a példa, hogy minél kevesebben értsenek meg bármit, minél kevesebben tudjanak tenni bármit. Minél kevesebb az információ, minél szűkebb a cselekvési tér, annál ellenőrizetlenebb lehet a hatalom.
– Sajnos én úgy látom, hogy bizonyos illúziókkal mindig is rendelkezett és rendelkezik még ma is a baloldali és liberális térfél. Ilyen volt szerintem az a hosszú éveken át sulykolt vélekedés, hogy csak őszintén kell beszélni, és az emberek majd úgyis jól döntenek, vagy majd egy jó nagy választási vereség olyan lesz, mint az atyai pofon, mindenki jó sokat tanul belőle, az emberek meg majd megint okosan döntenek, ha látják, hogy a bizalmat a rossz oldalba helyezték. Én őszintén szólva ilyen illúziónak gondolom most azt a reménykedést is, hogy a regisztráció bevezetése a Fideszre visszaüthet. Ők nem így gondolják, és ennek megfelelően erőltetik, komolyabb ellenállás nélkül.
– Ennek ellenére lehet, hogy visszaüt rájuk. De akárhogy is, a legnagyobbat a demokrácia egészén üti. Ezért az egyes pártokra vonatkozó spekulációk, számítgatások nem túl fontosak. Azért kell folyamatosan harcolni a regisztráció ellen, mert ez minden eddiginél nagyobb jogfosztás.
– Úgy gondolom, érdemes beszélni arról is, hogy van különbség az MSZP és a demokratikus térfél többi szereplője között a regisztráció mint veszély megítélésében. Az MSZP mintha úgy gondolná, hogy relatív előnyben van különböző adottságai okán. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha az egész ország demokratikus jövőjét tekintjük, nem választható el a legnagyobb ellenzéki párt érdeke a többi szereplőjétől.
– Ez a dolog lényege. Talán lehet különbséget tenni különböző szempontok szerint a veszteség méreteit és megoszlását illetően, de nem érdemes, mert sokkal fontosabb és nagyobb az egész országot érintő demokratikus deficit jelentősége.
– Tudom, hogy személy szerint Lendvai Ildikó ezt tényleg így gondolja. Ám kívülről figyelve a politikai közéletet, az MSZP reakcióját kevésnek érzem. Az MSZP mai álláspontja nagyjából úgy szól, hogy nagyon ellenezzük a regisztrációt, felháborítónak tartjuk, de ha ilyen lesz a verseny, akkor majd felkészülünk rá, s megmérettetjük magunkat így is. Szerintem ez előreszaladást jelent, mert kimarad egy lépés, a határozott és szervezett tiltakozás, együtt a többi demokratikus erővel, már a regisztráció bevezetése ellen is. Amikor a demokratikus térfélen mindenféle bizalmi válság van, akkor szerintem kifejezetten bizalomerősítő hatást válthatna ki, ha a legerősebb ellenzéki párt ezt kezdeményezné.
– Ezt jogos felvetésnek tartom. Miközben fontos üzenet, hogy a választási küzdelmet minden körülmények között fel fogjuk venni, a tiltakozást valóban érdemes nemcsak erősebbé, hanem közösebbé is tenni. Talán nem mentség, de magyarázat persze van rá, hogy miért nem hangzik elég erősen a tiltakozás. Nehéz eldönteni, hogy ha folyton csak azt sulykoljuk, hogy a regisztráció bevezetése meggyilkolja a demokráciát és ezzel az esélyeinket, akkor vajon nem eleve egy defetista magatartást sugallunk-e, azt, hogy ezzel minden eldőlt: végünk van. Egy ilyen üzenet megint csak a választói passzivitást növelné, mert a tehetetlenség és a változtathatatlanság érzetét erősítené. Azt, hogy így már a szavazásnak, a kiállásnak, a véleménymondásnak sincs értelme. Nagyon nehéz azt a keskeny ösvényt megtalálni a kommunikációban, ahol nem temetjük előre a baloldalt, a demokratikus oldalt, de nem is bagatellizáljuk a veszélyt. Lényegében egy kétmondatos mondanivalóról van szó: az egyik mondat úgy szól, hogy ez vérlázító támadás a demokrácia és az aktív, sok szereplős közélet ellen; de mindig mellé kell tenni a másik mondatot, hogy ez sem menti meg őket a megméretés alól. Az persze előfordulhatott, hogy a két üzenet egyeztetésében nem mindig a legjobb arányt találjuk el.
– Érdekes érv, hogy az erős tiltakozás a meglévő passzivitást fokozhatná, de nekem ez eszembe se jutott. Valószínűleg azért, mert nekem a tiltakozás egészen más formája jutott eszembe. Azt hiányolom, hogy nem hangzik el, hogy ez a beavatkozás a választási rendszerbe lényegét tekintve csalás, mert egyes választói rétegek tudatos kiiktatását hivatott szolgálni. El akarja venni, kedves állampolgár, tőled meg tőled a jogot attól, hogy akár az utolsó pillanatig dönthess, szavazol vagy nem, és hogy ki mellett vagy ki ellen. Ráadásul egy olyan párt teszi ezt, amely 2002-ben azt állította, hogy választási csalás miatt nem tudott nyerni. Holott annak a választásnak a törvényes feltételeit kormánypártként maga volt köteles biztosítani. A kis pártok tiltakozása egyedül kevésbé hallatszana: azonnal megkaphatnák, hogy persze, azért kiabálnak, mert az ő életüket a feliratkozás bevezetése jobban érintené. A tiltakozás a regisztráció ellen tisztán elvi alapon tenné lehetővé a demokratikus ellenzék számára a közös gondolkodást és fellépést, ami viszont szerintem éppen a passzivitás, a kiábrándultság ellen hatna.
– Egyetértek azzal, hogy a regisztrációs javaslattal előállt az a helyzet, amelyben – ha már eddig nem nagyon sikerült – most közösen kellene szólni. Nem azzal az érvrendszerrel, hogy ez nekünk – kisebb és nagyobb pártoknak – rossz, hanem inkább azzal, hogy neked rossz, kedves választó.
– Hallottam olyan politikusi véleményt is, hogy túl bonyolult feladat elmagyarázni a választóknak, hogy a regisztráció bevezetése miért probléma.
– Nem értek egyet ezzel. El lehet pár mondatban magyarázni, hogy milyen hátrányai lehetnek annak, hogy már két hónappal a választás előtt eldől, ki szavazhat és ki nem.
– És megtörténhet, hogy a regisztráció lezárulása után a Fidesz olyan propagandába fog, amely kizárólag a saját szavazókat hozza lázba, azok pedig, akik kimaradtak a regisztrációból, már csak tehetetlenül tombolhatnak. Igaz, hogy ez nagy feszültségekkel járhat, de az eltökélt végrehajtásban biztosak lehetünk.
– Más veszélyei is vannak annak, ha túl korán kell dönteni. Én azok közé tartozom, akik a választási együttműködést tartják üdvözítőnek, mégpedig nemcsak választási matematikai alapon, hanem egy társadalmi, politikai magatartás kiérlelése szempontjából is. Ehhez mindenképpen idő kell, nem megy egyik napról a másikra, rögtön egymás tenyerébe csapva. Egy csomó elvi és gyakorlati ügyet, programokat és konkrét teendőket kell egyeztetni. A regisztráció bevezetésével – ahogy hallani – két hónappal tovább szűkítenék a felkészülési időszakot. Ha lehet, akkor a regisztráció előtt a legjobb megegyezésre jutni minden szereplőnek, hiszen az együttműködés léte nyilván mozgósító erő a regisztrációra is. Vagyis még kevesebb idő lesz arra, hogy egy ilyen szövetség – ha egyáltalán – létre tudjon jönni. Könnyen lehet, hogy ez a szempont – a még rövidebb felkészülési idő – szerepelt is a taktikai megfontolások között, hiszen az új választási szabályok számos egyéb eleme ennél meztelenebbül és leplezetlenebbül együttműködés-ellenes. Látok még egy taktikai elemet, ez a megfélemlítés új terepeinek megteremtése. Nemcsak úgy általában teszik „macerássá” a regisztrációt. Ha már megvan a jegyzék arról, kik regisztráltak, akkor még ott is, ahol nincs is Kubatov-lista, például egy kis faluban, ahol elég pontosan tudják egymásról az emberek, hogy a feliratkozottak közül ki hol áll, hatvan nap van arra – ha az eddig emlegetett két hónapot tekintjük –, hogy a zömmel fideszes polgármesterek kicsit vegzálhassák, kicsit pórázon tartsák őket. Szerintem a cél ez is, vagy ha még nem, majd rájönnek erre a lehetőségre is. Most ne csak egy budapesti kerületekben gondolkodjunk, bár van ott is egy elég jelentős választói kör, amely a kerületi önkormányzattal valamilyen viszonyban van: szociális segélyt kap, építési engedélyre vár stb. Soha jobb alkalom a személyre szóló, célzott megfélemlítésre!
– És ehhez jön még az a terv, hogy esetleg kötelezővé tennék a regisztráltak részvételét, és szankcionálnák a távolmaradást: legyen az is biztos, hogy akik a listájukon szerepelnek, azok le is adják a szavazataikat.
– Igen, a büntetés kilátásba helyezése ráadásul még arra is jó, hogy még kevesebben regisztráljanak. Mindenkit elrettenthet, hogy ha bármely okból, akár egy fejfájás miatt például, nem tud elmenni, még jól meg is büntethetik! Akkor jobb, ha fel sem iratkozik! Eléggé egyértelműen összeáll a dolog. Egyébként leginkább az leplezi le a szándékokat, hogy nem tudtak ésszerű indokokkal érvelni mellette. Mert hogy a határon túliaknak regisztrálni kéne, hiszen nem szerepelnek a hazai névjegyzékben, az nem érv a hazaiak vegzálása mellett. Néha a nagy igyekezetben egészen elképesztő mondatok hangzanak el. Ilyen volt például az, hogy az a jó, ha a választáson csak tudatos szavazók vesznek részt, vagy – mint egy Fidesz-közeli elemző írta – a demokratizmust fokozza „az esetlegességek és a véletlenek kiszűrése”.
– Sajnos ezeknek a mondatoknak a képtelenségét elég kevesen érzékelik.
– Azért az mégis kifejez valamit, hogy még a Nézőpont Intézet felmérése szerint is a Fidesz-szavazók többsége ellenzi az előzetes feliratkozás bevezetését, valószínűleg a hétköznapi józan gondolkodás eredményeként: „Minek még egy macera?” Jelenleg nincs támogatottsága azon a körön belül, amely hallott róla. De ha majd bevezetik, akkor a saját táborukat nyilván meggyőzik a legképtelenebb érvekkel. Szinte már hallom is: „Csak nem akarjátok, hogy az ingyenélők, a dologtalanok, a panelprolik, a tahó kommunisták döntsenek helyettetek?”
– Azért én visszatérnék oda, hogy az MSZP nem elég aktív a közös fellépésben. Bizonyos MSZP-s nyilatkozatokból kifejezetten arra lehet következtetni, hogy úgy gondolják, jobb, ha az MSZP egyedül próbál meg győzni. Sőt, Suchman Tamás odáig ment, hogy a Fidesszel még egy nagykoalíciót is elképzelhetőnek tart. Pedig az ilyen nyilatkozatokkal nemcsak az a baj, hogy mélyítik az MSZP-vel szembeni averziókat, hanem az, hogy nyilvánvalóvá teszi, az MSZP-n belül van olyan erővonal, amely ezt tényleg így hiszi. Mintha azt a következtetést vonták volna le az elmúlt évek tapasztalataiból, hogy a más pártokkal való együttműködéssel volt baj, s nem azzal, hogy „rosszul csinálták”, vagyis azt kell elkerülni, hogy koalícióra, folyamatos együttműködésre legyen szükség, mert az az eredményesség, sikeresség gátja.
– Azt nyugodtan kizárhatjuk, hogy lehet a Fidesszel nagykoalícióban gondolkodni. Ilyen spekuláció nincs az MSZP-ben. A Fidesz nem európai értelemben vett konzervatív párt. Vezérkarának társadalomképe, politikája és az MSZP koncepciója tűz és víz. Az egyedül vagy közösen problematikája a demokratikus oldalon belül vetődik fel. Nyilván az MSZP-ben is vannak erről különböző stratégiai elképzelések, de nem az MSZP az, amelyben a legmarkánsabban jött elő a szövetség elutasításának gondolata, hanem például az LMP. Értem persze a szempontjaikat, de semmiképpen sem értek egyet a – remélem, nem végső – következtetésükkel. Ám a fennen hangoztatott elutasítások közepette nem érthetetlen, hogy az MSZP elkezdett gondolkodni azon, hogy ha muszáj egyedül, akkor mit csináljon egy ilyen helyzetben. Baj csak akkor van, ha ez a gondolatmenet nem azzal kezdődik, hogy „ha muszáj”. Mert előtte mindent meg kell próbálni, hogy ne legyen muszáj. Azt tényleg nem lehet mondani a választónak, hogy ha mégse jön össze a szövetség, akkor feladjuk: kész, vége.
– De ritkán szokott szerepelni a mondat elején ez a „ha muszáj”. Az Ön nyilatkozataiban ott van, másokéban kevésbé. Ők szerintem valóban azt gondolják, hogy jó lenne egyedül nyerni.
– Biztos ott van e mögött a koalíciók néhány rossz tapasztalata – a jobbakat persze elfelejtjük –, az a félelem, hogy nem szabadíthatunk egy széthúzó, a gyors cselekvés helyett veszekedő társaságot a válságban lévő országra. Ennek a félelemnek van valóságalapja. Mert a demokrácia helyreállításában mint célban és ennek technikájában is még egyet szokott érteni a demokratikus oldal minden pártja és szervezete, de mondjuk egy költségvetést már nehezebb közösen összerakni. Értem tehát az aggodalmat, de erre az én válaszom az, hogy akkor még előbb kell leülni tárgyalni, méghozzá nem csak úgy, a közös asztal boldogító látványa kedvéért, hanem valódi tartalmi kérdésekről, gazdasági, oktatási, szociális teendőkről.
– Nagyon egyetértek, és ez jó végszó a következő kérdésemhez is. A Fidesznek jól látható taktikája, hogy miután elvesztette választói bázisának mintegy felét, abba is nagy energiát fektet, hogy az ellentétek fennmaradjanak az ellenzéki térfélen belül. A baloldali és liberális véleményformáló értelmiség jelentős része is általában önfeledten és teljes felelőtlenséggel szokott részt venni annak az állandó sulykolásában, hogy itt soha nem lesz semmilyen ellenállás, hogy nincs alternatíva. Így válik ez gondolkodási sémává a választókban is, és önbeteljesítő jóslatként is funkcionálhat. Ehhez társul a harmadik pólusként emlegetett politikai formáció üzenete, amely – az LMP-hez hasonlóan az elmúlt 20 évet egy kalap alá véve – rendszerkritikusként határozza meg magát, és nem tesz különbséget az úgynevezett rendszerváltó pártok közt, mindegyiket elutasítja. Ugyanakkor nem tudható, mennyien vannak, mit képviselnek pontosan. Mit tennének mondjuk kormányzati pozícióban. Ebben a helyzetben az lenne a megoldás, hogy mindenki mindent kitesz a tárgyalóasztalra. Akkor van miről tárgyalni a nyilvánosság előtt. De mintha nem lenne jelentkező, aki ezt elkezdené. A regisztráció elleni közös tiltakozás talán elindíthatná ezeket a folyamatokat is.
– Erre szokás azt mondani, hogy szokni kell egymás szagát. A regisztráció elleni közös fellépés valóban alkalmas lehet egy közös gondolkodás és cselekvés megkezdéséhez. Az MSZP-nek vannak már vitára alkalmas programanyagai, valószínűleg a többi pártnak is. Azt hiszem, két dolgot lehetne csinálni. Az egyik, hogy nyilvánvalóvá kell tenni az egyetértést ott, ahol ez már biztosan megvan. Erre lehet példa az antidemokratikus lépések, így a regisztráció elleni egységes fellépés is. Ha ebben nem, hát akkor ugyan miben? Az ilyen akciók a lelki gátak lebontását is szolgálják. A másik feladat a valódi programviták elkezdése. Itt merül fel a „ki kezdje” dilemma. Láthatóan senki nem akarja kezdeni, attól tartva, hogy a kezdeményezés könnyen csúszhat az eddigi módon elutasításba, az örökös kikosarazás pedig rombolja a kezdeményező presztízsét. Azt hiszem, ma szakmai alapon, a szakértelmiségnek vagy nagyon tekintélyes értelmiségi körnek kellene minél több olyan kezdeményezéssel, invitációval élni, amelyre kínos lenne nemet mondani. A pártok szövetsége amúgy sem cél, hanem eszköz. Egy széles választói szövetség, egy váltómozgalom generálásának az eszköze és egyben jelképe is. A választók nyomása, a megfelelő közhangulat késztetheti leginkább a pártokat és persze az eddig nem említett civil közéleti szerveződéseket is az egymásra találásra.
– A regisztráció elleni tiltakozás ügyében is megkapná az MSZP ezt a visszautasító reakciót?
– Nem tudom.
– Visszatérve oda, hogy miért is alakult ki az az MSZP-s vélekedés, hogy az együttműködésnek csak kudarcai voltak. Ezt azért sem értem, mert szerintem a Bajnai-kormány teljesítménye éppen ez ellen szóló példa. Akkor, igaz kényszerűen, de volt együttműködés, és hozta is az eredményt. Magyarországon nem része a politikai kultúrának a konszenzusos gondolkodás.
– Igen, ez így van, a jelenlegi elutasítások mögött mélyebb kulturális hagyományról, pontosabban a hagyomány hiányáról is szó van. Éppen ezért, egy nem formális, hanem programalapú együttműködésnek sem csak a választás érdekét kell szolgálnia. A választási siker persze nagyon fontos cél, de a hosszabb távú cél éppen az együttműködési kultúra kialakítása. E nélkül nem lehet konszolidáció, normális, rendezett, átlátható működés, sem a közéletben, sem a társadalomban.
– Régi vesszőparipám, hogy ehhez minden politikai erőnek egy úgynevezett prioritási listával kéne rendelkeznie, vagyis tudnia és világosan közvetítenie kellene, melyek a legfontosabb céljaik. Mi az, amiből nem engednek. És ha a prioritásokból nem is engednek, más kérdésekben viszont igen, akkor az nem arcvesztés, önfeladás, hanem kompromisszumok, megállapodások elfogadása a legfontosabb célkitűzések megvalósítása érdekében. Ezt a kérdést valahogy a hazai pártok eddig nem így kezelték, s szemmel láthatóan az új pártok és mozgalmak sem így kezelik, ezért fogalmazódhatnak meg kizárólagosságokra, csak elhatárolódásra épített önmeghatározások. És sajnálatosan nem így kezelik a politikát hivatásszerűen magyarázó, az átlagember számára lefordító elemzők sem. Az új mozgalmak képviselői sem azt hangsúlyozzák, hogy ezt meg ezt másként gondolom, és azokkal lépek szövetségre, akik hasonlóan gondolkoznak, hanem azt hangoztatják, hogy nem elég csak a demokrácia helyreállítása érdekében összefogni. Mi az hogy nem elég? Azt kell eldönteni elsőként, hogy milyen rendszerben akarunk élni.
– Igen, és azt meghatározni, hogy mi is a tartalma egy ilyen demokratikus összefogásnak, amit keretként meg szeretnénk valósítani. A demokratikus intézményrendszerben való megállapodás sem csekélység, de azon túl is vannak olyan dolgok, amelyekben közös pontok, felületek láthatók. Azt kell megnézni, tudjuk-e ezek számát szaporítani.
– Még egy kérdés: Ön szerint a regisztráció elleni közös fellépést a közvélemény hogyan értékelné?
– Azt hiszem, hogy az összefogást a politikai csatazajban megfáradt közvélemény már mint módszert is pozitívan fogadná. Minél lejjebb megyünk a pártelitek szintjétől, annál inkább így van. Egy közös fellépés közvetlenül is segítene a regisztráció és a mögötte lévő politikai szándék megértetésében, közvetve, hosszabb távon pedig jó esetben utat nyithatna az egyéb témákban a vitáknak, egyeztetéseknek, a párbeszéd és az eszmecsere közéleti kultúrájának.
Lendvai Ildikó Írásai a Galamusban:
Az új egyházi törvény kálváriája
Válasza Lázár Györgynek
Családvédelem – de kitől?
|
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
