rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. szeptember 6.



Bolgár György kérdései 2012. szeptember 6-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük az IMF-cirkuszt, amelyet ma reggel robbantottak ki a Magyar Nemzetnek átadott állítólagos követelési listával, és amelyet röviddel ezelőtt Orbán Viktor azzal folytatott, hogy elutasítja a Nemzetközi Valutaalap feltételeit és alternatív gazdasági lépéseket javasol. Ezen az áron nem kell a hitel, mondta Orbán. Bennfentes szakértők szerint feltételcsomag nem is létezhet, ugyanakkor a tárgyalások megkezdése előtti miniszterelnöki elutasítás valószínűleg ezt jelzi, hogy a magyar kormány valójában tényleg nem akar megállapodni az IMF-fel. De miért? A forint mindenesetre erőteljesen gyengülni kezdett a hírre. Megéri?

Következő témánk, hogy amerikai képviselők és szenátorok is elítélték a gyilkos azeri katonatiszt szabadon engedését. A bírálat ugyan közvetlenül Azerbajdzsánnak szól, de közvetve nyilvánvalóan Budapestnek is. A magyar kormány közben össze-vissza beszél. Németh Zsolt külügyi államtitkár először úgy nyilatkozott, hogy az azeriek megtévesztették a kormányt, majd ugyan ő egy fél nappal később azt mondta, Magyarország tisztában volt azzal, hogy a baltás gyilkos elnöki kegyelmet kaphat. Akkor viszont miért hagyták, hogy így legyen? Tudják a választ?

És végül nem lehet-e, hogy a két ügy összefügg? Az IMF-botrány ugyanis csak arra szolgálhat, hogy a baltás gyilkos botrányát elfeledtessék. Gödörből gödörbe? Netán szakadékba?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!