Angolai választások - Fölényesen győzött az államfő pártja

MTI 2012. szeptember 8., szombat 0:15

A szavazatok több mint 70 százalékával győzött a José Euardo dos Santos elnök vezette párt az angolai parlamenti választáson - jelentette be pénteken a központi választási bizottság elnöke.

A végleges eredmény szerint a Népi Mozgalom Angola Felszabadításáért (MPLA) a voksok 71,8 százalékát szerezte meg az augusztus 31-én tartott választáson, míg négy évvel ezelőtt a választók 81 százaléka szavazott rá.

A Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA) 18,6 százalékkal a második helyen futott be, ami a 2008-as 10 százalékhoz képest jelentős javulás.

A két hagyományos nagy rivális mellett 6 százalék jutott az UNITA-ból kivált, Abel Chivukuvuku által létrehozott Casa mozgalomnak, amely az utóbbi hónapokban eredményesen szólította meg a hatalom jelenlegi birtokosaiból kiábrándult szavazókat.

Összesen öt párt jutott be az egykamarás parlamentbe: a nemzetgyűlés 220 helyéből az MPLA 175-öt birtokol, az UNITA pedig 32-t, míg a Casa 8, a Társadalmi Megújhodás Pártja 3, az Angolai Nemzeti Felszabadítási Front pedig 2 képviselőt delegálhat.

A 2010-ben módosított angolai alkotmány értelmében a parlamenti választásokon győztes párt vezetője automatikusan a köztársaság elnökévé válik.

Külföldi megfigyelők demokratikusnak és átláthatónak minősítették a választást, miközben az ellenzék csalást kiáltott.

Az egykori portugál gyarmat 1975-ben nyerte el függetlenségét, ezt követően azonnal polgárháború tört ki a szovjetek és a kubaiak által támogatott MPLA, valamint a dél-afrikai és amerikai támogatást élvező UNITA között. A 27 éves polgárháborúban másfél millióan haltak meg, és négymillió ember vesztette el otthonát. Az ország politikai helyzete stabilizálódni kezdett, de a demokratizálási folyamattal korántsem elégedettek a kormányt bíráló szervezetek.