rss      tw      fb
Keres

Kezdeményezik a VIII. kerületi lövöldözés gyanúsítottjainak letartóztatását

MTI 2012. augusztus 29., szerda 16:47

A rendőrség kezdeményezi a kedd este a főváros VIII. kerületében történt lövöldözés négy gyanúsítottjának előzetes letartóztatást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szerdán az MTI-vel.

Horváth Katalin Fanni azt írta: a IX. kerületi kapitányság csoportos garázdaság bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást négy férfivel szemben a kedd este a VIII. kerületben történt lövöldözés ügyében. A BRFK munkatársai alig negyven perc alatt elfogták a gyanúsítottakat - emelte ki a szóvivő.

A rendőrség jelenlegi adatai szerint az elkövetők kedd este 7 óra körül Kőris utcában egy Peugeot gépkocsival hajtottak a sértett mellé. Az autóban öten ültek. Az első ülésekről kiszálló két férfi pisztollyal és szamurájkarddal a kezében üldözni kezdte a lakása felé menekülő sértettet, és kétszer rá is lőttek. A menekülő kiabált családtagjainak, akik beengedték a házukba, de még ott is rálőttek. A megtámadott férfi azt mondta: ismerte az elkövetőket, és pontos személyleírást is adott róluk.

A rendőrök a riasztásra tíz percen belül a helyszínre érkeztek, ahol több tanút is kihallgattak. A Kőris utcai kamerák felvételeit visszanézték, majd lefoglalták. A tanúvallomások és a felvételek alapján azonosították az elkövetőket. A gépkocsi rendszáma alapján egy Tömő utcai címre mentek a rendőrök, ahol megtalálták az elkövetőket: O. Istvánt (49), O. Alejandrót (18), B. Zsoltot (32) és T. Lászlót (25) - olvasható a szóvivő közleményében.

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, továbbá súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt a BRFK az ügyészségen kezdeményezi a négy férfi előzetes letartóztatását.

Csillag Melinda, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek kedden azt mondta: a lövöldözésben senki sem sérült meg.