rss      tw      fb
Keres

Lázár: ragaszkodunk ahhoz, hogy július 19-én alkotmánybírákat válasszon a Ház

MTI 2010. június 21., hétfő 15:45

Ragaszkodni fog a Fidesz ahhoz, hogy július 19-én alkotmánybírót, alkotmánybírókat tudjon választani az Országgyűlés - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján arra reagálva, hogy Sólyom László hétfőn visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait.

Az államfő szerint a parlament által elfogadott változtatás alkalmatlan a kitűzött céljának elérésére, mivel nem minden esetben képes biztosítani a frakciók arányos képviseletét a jelölő bizottságban annak alacsonyan rögzített létszáma miatt.

A Ház múlt hétfőn fideszes kezdeményezésre úgy döntött: az Ab tagjaira az országgyűlési képviselőkből álló nyolctagú jelölőbizottság tesz javaslatot, a testület, "igazodva a választópolgárok akaratából létrejött parlamenti arányokhoz, biztosítja a politikai egyeztetések lefolytatásának megfelelő kereteit".

Lázár János tájékoztatóján az államfő azon mondatára hívta fel a figyelmet, amelyben Sólyom László azt írta, hogy az alkotmánybírók választásának hatályos alkotmányi szabályozása nem vált be. Tehát helyes az az elképzelés, hogy más módszerrel próbál az Országgyűlés alkotmánybírót választani - tette hozzá Lázár János.

"Mi mindenféleképpen ragaszkodni fogunk ahhoz - elnök úr érveinek, javaslatainak megfontolását követően -, hogy július 19-én az Országgyűlés alkotmánybírót, alkotmánybírókat tudjon választani" - közölte a frakcióvezető.