Turpis tolmács




Zeidler Miklós „Szövegek és olvasatok – megjegyzések Gerő András cikkeihez” címmel hosszú, másfél íves írást közölt a galamus.hu-n. Ő egyike a Rubicon homepage-én aláírással elhatárolódó Romsics-tanítványoknak. A tanítványok külön tiltakozását is aláírta. Most, másfél hónappal később, eszébe jutott, hogy az aláírás talán nem elegendő: illene érvelni is, vagy legalább az érvelés látszatát kelteni. Persze előbb megvárta, hogy mentora az Élet és Irodalom 2012. augusztus 3-i számában megszólaljon, és utána a mester által kijelölt úton megfogalmazta kritikai nézeteit. Ő úgy látja, hogy Romsics minden mondata helytálló, antiszemita olvasat nincs, tehát én mindent félreértek. Ez kicsit más, mint az ez ügyben eddig érvelni próbáló Ungváry Krisztián alapállása, hiszen ő nem véd minden mondatot, s azt állítja, hogy Romsicsnál inkább érzéketlenségről, mintsem antiszemitizmusról van szó. Úgy tűnik, hogy Zeidler ezen a tanítványi körön belül is a leglojálisabb cím elnyerésére törekszik.

Ez a törekvés abban is testet ölt, hogy cikkében jó néhány személyes minősítést alkalmaz. Azt csupán elvi megjegyzésnek szánom, hogy minél több egy írásban a személyes minősítés, annál gyengébb a szövegközlő intellektuális pozíciója.

Nem kívánok a cikk egész tartalmával foglalkozni, hiszen ez nagyrészt Romsics augusztus 3-i írásának bővebb változata. Romsics önértelmezését a kellő időben és kellő helyen majd elemzem. Itt csupán két kérdésre szeretnék kitérni: azokra, amelyekkel mentora nem foglalkozott, s most Zeidler választ kíván rájuk adni.

Az egyik kifogásom az volt, hogy Romsics közli: 1919 végén a feketézők és a lánckereskedők között természetesen nagy számban akadtak zsidók. Ezt én antiszemita értelmezésnek tartottam, és tartom.

Zeidler úgy dönt, hogy lefordítja ezt a mondatot. Azt mondja: „… a lánckereskedők között természetesen voltak zsidók, ahogy természetesen voltak katolikusok, reformátusok, evangélikusok, sőt talán még buddhisták is, hiszen a hiperinfláció időszakában nagyon sokan foglalkoztak ilyesmivel Magyarországon. Többnyire természetesen éppen azok, akik korábban is kereskedők voltak, s köztük – ez társadalomtörténeti közhely – felülreprezentált volt a hazai zsidóság.” Ha Romsics azt írta volna, hogy a feketézők és lánckereskedők között nagyjában-egészében a honi kereskedők vallási megoszlása reprodukálódott, akkor ezt a mondatot nem tartottam volna antiszemita tartalmúnak. De nem ezt mondta. Azt mondta, hogy: „Nem nehéz megfejteni, hogy kik is voltak ezek a gazdasági okokból káros egyének. Nyilvánvalóan a feketézők, a lánckereskedők, akik között természetesen nagy számban akadtak zsidók.”

Zeidler a meglévő antiszemitául szóló mondatot úgy fordítja nem antiszemitába, hogy annak nincs köze a mondat eredetileg megfogalmazott formájához és tartalmához. Félrefordít – azért, hogy mentse a menthetetlent.

A másik esetben – egyetértve Csunderlik Péter 2011-es kritikájával – kifogásolom, hogy Romsics az antiszemita hagyományba illeszkedve használja a Kun (Kohn), Rákosi (Rosenfeld) szövegvariánst.

Ezt Zeidler a következőképpen fordítja le: „Csunderlik és Gerő részéről egyaránt erős túlzás ebben bármiféle antiszemita utalást fölfedezni, hiszen Romsics csupán a 19. század végén és a 20. század első felében jelentkező asszimilációs folyamatot kívánja illusztrálni.” Szép idea az asszimilációs folyamat illusztrálása, de akkor ezt Romsics miért nem úgy tette, hogy a zárójeles – egyértelműen az antiszemita nyelvi hagyományba illő – megoldást felváltja a szakmailag korrekt „eredetileg X vagy Y néven született” formulával? Ha így tett volna, akkor nem illeszkedett volna az antiszemita nyelvi hagyományhoz. De nem így tett. Ezért lehet antiszemitának tartani az olvasatot.

Zeidler a lojális tolmács. A lojalitással áthatott tolmácsolásban pedig az igenből lehet nem, a nemből lehet igen. Nem a nyelvhez, a tartalomhoz, hanem a személyhez hűséges, és ez az egész cikk módszertanát jellemzi.

A személyhez és nem a nyelvhez, tartalomhoz való hűség analógiája a következő eset.

Anekdotáról van szó, nem arról, hogy tartalmi párhuzamot akarnék vonni a szóban forgó eset és az anekdota szereplői között.

Szálasi feleségét kitelepítették, és az özvegy egy idő után engedélyt kapott arra, hogy visszatérjen Budapestre. A hatóságok egy olyan lakásban helyezték el, ahol már laktak, hiszen a társbérlet az ’50-es évek megszokott jelensége volt. A lakásban egy zsidó származású család lakott, s bizony még közel volt 1944 emléke. Senki nem örült ennek a társbérleti helyzetnek, de hát el kellett viselni. A háziasszony és özvegy Szálasiné gyakorta együtt használták a konyhát, és egy idő után megindult a beszélgetés is, ami nem egyszer az akkori közelmúltról szólt. Szálasiné nagyon lojális volt férjéhez, ezért azt mondta: az a baj a zsidókkal, hogy félreértették Ferit.

Az analógiás anekdotából kitetszik: a félreértés sok baj forrása lehet. Más olvasatban viszont kiderül: a megértésből még több probléma származhat.



Gerő András történész



Írásai a Galamusban
A Kertész-születésnap
Egy akadémiai döntéshez
Politika a kultúra csapdájában
162 év
Akadémikus antiszemitizmus
Lásd még: Civilizációs kiáltvány, illetve beszéde a Kockán az életed! elnevezésű demonstráción

Az íráshoz lásd: A Gerő András által kezdeményezett Romsics-vita írásai



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!