A politikai üzenetek útjai

Az MTI 2010. február 11-én adta közre a hírt, hogy „erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak az áprilisi választások után, mivel az végre tudná hajtani azokat a reformokat, amelyek a gazdaságot versenyképesebbé tennék…

A Reuters közlése szerint 23 magyarországi gazdasági elemzőt kérdeztek meg. Az azonban sajnálatos módon nem derül ki a híradásból, hogy kiket és milyen kérdések alapján nyilatkoztattak, minek alapján jött létre ez az összegzés. A hír ezzel a szűk tartalommal árasztott el minden hírportált és került fel – nem véletlenül - közleményként a Fidesz honlapjára is.

Hat nappal a Fidesz elnökének „évértékelője” után érdekesen rímel az elemzői óhaj Orbán Viktor program helyett meghirdetett tézisére: „minden változás záloga az erős kormány” vagy másképpen „kis többség kis változás, nagy többség nagy változás”.

Azt még csak értjük, miként illeszkedik a Fidesz demokráciafelfogásába ez a tézis. A Fidesz ellenzékként sem volt konstruktív, konfliktuskereső politizálást folytatott, nyilván kormányon még kevésbé tudja elképzelni, hogy stílust váltson, azt meg pláne nem, hogy mások ne hasonló politikát vigyenek vele szemben ellenzékből, amikor ő van kormányon. Ezért is törekszik akkora többségre, amelynek birtokában már semmilyen párbeszédre, vitára, konszenzuskeresésre nem kényszerül. Emellett már most szélsőségesnek titulálja minden politikai ellenfelét, ami előrevetíti, hogy eszközökben nem fog válogatni velük szemben, függetlenül attól, hogy azok az alkotmányos jogállam kereteit tiszteletben tartják majd, vagy sem.

Az egyik szélsőséget ma éppen a hatalmon lévők jelentik, akik a törvények fölé helyezték magukat. Úgy gondolják, bármit megtehetnek, hiszen náluk van a hatalom, amit aztán magánérdekeik erőszakos érvényesítésére használnak - az emberek szolgálata helyett.(…). A másik szélsőség a törvényen kívül helyezi magát - azt gondolván, hogy céljai elérése érdekében akár az erőszak is megengedhető.”

Azt viszont nehéz érteni, hogy a megkérdezett gazdasági elemzők mit mérlegeltek, amikor válaszaikat az előttünk ismeretlenül maradt kérdésekre megadták. Milyen gazdaságpolitika megvalósításához szavaznak kétharmados bizalmat Orbán Viktornak? Ők nálunk, a szavazópolgároknál többet tudnak erről a programról? Ismerik ennek a gazdaságpolitikának az irányait, a fideszes országvezetés prioritásait? Vagy kitöltetlen csekket adnának?

Mi, közönséges halandók, csak arra hagyatkozhatunk, amit a Fidesz elnöke a tudomásunkra hozott február 5-én.

„Az új világban Magyarország is más módon vívhatja ki a tekintélyt és a tiszteletet, mint korábban. A neoliberális illúziókkal nekünk is le kell számolnunk (…) nekünk is erős nemzetre és erős nemzetgazdaságra van szükségünk. Ehhez pedig erő kell. Erő és biztos vezetés. (…) felejtsük el azt a mítoszt, mely szerint országunk kicsi és nyitott (…) A magyar elit rendszeresen az alkalmazkodás mítoszára és kivitelezésére építi hatalmát és személyes jólétét. (…) Ők tudják, mit kíván a tőke, mit kíván a hatalom: Bécs, Moszkva, Brüsszel, Washington. Ők győznek meg bennünket arról, hogy a külső kívánságok és elvárások nemcsak jogosak, hanem teljesítésük valójában hazánk és társadalmunk érdekét szolgálja. (…) a szüntelen alkalmazkodás a jellemtelenség melegágya is lehet.”
„Olyan gazdasági rendszer épült föl Magyarországon, ahol mindent a pénztőkének adtak, és a vállalkozóval szemben elsőbbséget biztosítottak a spekulánsoknak (…). Ha a következő kormány nem vállalja azt a felelősséget, amelyet a piaccal szemben vállalnia kell, akkor a teljesítmény helyett továbbra is a spekuláció fog uralkodni rajtunk.”
„Magyarországon ma elterjedtek az olyan jövedelmek, amelyeket az újjáépített magyar gazdaságban nem szabad tolerálni, mert semmilyen kapcsolatuk sincs az érdemmel.”
„Olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, de a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja, mert ezek együtt, közösen viselik a felelősséget a magyar gazdaság összedöntéséért. Olyan kormányra van szüksége Magyarországnak, amely nem retten vissza a gazdaság átépítésétől.”
„Az embereknek csak akkor lesz munkájuk Magyarországon, ha őszintén kimondjuk: ha megvédjük a magyar termékeket, ha megvédjük a magyar árukat, ha megvédjük a magyar földet és megvédjük a magyar vízkészletet.”
„Én hiszek abban, hogy a magyarok képesek arra, hogy a hazugság helyett az igazságot válasszák, kapzsiság helyett az önzetlenséget, az ostoba, mohó zsarnokság helyett a demokratikus, józan észt, uszítás helyett a megbékélést és korrupció helyett az áldozatkészséget. Tagadás helyett a hitet és hatalmaskodás helyett a szolgálatot
.”

Nem tudhatjuk, vajon a megkérdezett 23 elemzőből hányan hallották Orbán Viktor évértékelő beszédét. Mindenesetre az elhangzottakra figyelemmel minimum elgondolkodtató, miért bíznák rá minden aggály nélkül a hiányzó önkormányzati, oktatási reform, valamint az adórendszer átalakítását, anélkül, hogy ennek a részleteiről számot adott volna. Miért bíznak abban, hogy mindezt az elvárásaiknak megfelelően el is akarja végezni?

Az is elgondolkodtató, hogy milyen mértékű demokráciadeficit fejeződik ki abban, hogy az elemzők láthatóan elfogadják: nagy horderejű reformokat csak minden demokratikus vitahelyzetet kizáró feltételek közt lehet jól bevezetni. Olyan hatalmi konstellációban, amikor nincs szükség semmilyen „pepecselésre” a demokratikus játékszabályokkal. Szemmel láthatóan ez a meggyőződés annyira mély és általános, hogy a nyilatkozók többsége számára fontosabb egy ilyen hatalmi konstelláció megléte, mint az, hogy milyen politikai erő tölti be ezt a hatalmi helyzetet. Történetesen éppen az a Fidesz, amely az elmúlt ciklusban minden reformtörekvést elgáncsolt. És amely eddig semmiféle konkrétumot nem közölt arról, milyen szerkezetátalakításokra készül, és hogyan.

Ez a mesterségesen beszűkített gondolkodás elvonatkoztat attól, hogy a gazdaság a társadalom egyik aspektusa. Miközben egy kérdés optimális megoldására figyelnek (például az önkormányzati rendszer gyors megváltoztatására), megfeledkeznek arról, hogy a társadalmi közeg (például demokratizmusa, élhetősége) maga is a gazdaságra jelentős befolyást gyakorló tényező. Jellemzően egyetlen elemző tartotta aggályosnak a 23-ból, hogy a választások eredménye a Jobbikkal való együttműködést eredményezheti. Ugyanakkor 14 elemző említette az első három legfontosabb aggodalma közt a költségvetési lazítást és a központi bankkal való szembenállást. Vajon miért nem tűnik fel ennek a 14 elemzőnek a saját gondolatmenetükben rejlő ellentmondás, hogy ha valóban reális és számukra aggasztó az említett két veszély, akkor egy általuk is óhajtott kétharmados hatalmi pozíció, minden parlamenti kontroll nélkül, nem növeli-e éppen a bekövetkezésük esélyeit?


flickr/Cold-Cut

Úgyszintén kevéssé érthető, hogyan óhajthatnak a megkérdezett elemzők többségükben kétharmados parlamenti győzelmet ugyanannak a politikai erőnek, amellyel szemben túlnyomó többségük (21-en) fogalmazza meg egyidejűleg az aggodalmát, hogy esetleg nem tudja kihasználni széles támogatottságát a kulcsfontosságú szerkezeti reformok keresztülvitelére.

Az ilyen elemzői vélekedésekről – ha csak ennyit tartalmaznak – sokkal inkább gondolhatjuk, hogy a kampány részét alkotják, mintsem hogy bármilyen szakmai álláspontnak adnának nyomatékot. Azt viszont nem nehéz érzékelni, hogy a fő üzenet: „erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak” kezd kánonná válni.

Egyre több politikai elemző fogalmaz meg hasonló tartalmú véleményt. És kiegészíti azzal, hogy a Fidesz ilyen népszerűségi adatok mellett már nem kényszeríthető arra, hogy részletezze, milyen kormányzati politikát kíván majd vinni. Sőt, tovább is mennek, azt sulykolják a választópolgárnak, hogy ez teljesen érthető: nem érdeke egy ilyen helyzetben lévő pártnak, hogy bármit eláruljon, mert még szavazókat veszít! Majd a nagy többség előnyeit ecsetelik a kormányozhatóság szempontjából.

Az a közös ezekben az „elemzői” megközelítésekben, hogy a választópolgár szempontjai és a választásnak ebből az aspektusból való értékelése mellékessé válik, kimarad. Az sugallják, a dolog nem rólunk szól, nem mi vagyunk az aktorok. A kampánytanácsadás szintjére süllyesztett elemzői attitűd jócskán hozzájárul ahhoz, hogy mára a parlamentáris demokrácia értékei degradálódtak. Ez nem egyszerűen szakmai felületesség, hanem a közgondolkodás módszeres lebutításában való aktív részvétel.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!