rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. augusztus 10.



Bolgár György kérdései 2012. augusztus 10-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy kormányzati politikai támogatással hun és türk törzsi találkozó kezdődött Bugacon, különböző ázsiai országokból érkezett állítólagos rokonaink részvételével. A Parlamentben Lezsák Sándor parlamenti alelnök fogadta őket, sőt a Külügyminisztérium főosztályvezetője is beszélt, elmondva, hogy a hun és türk tudatú népek hagyományőrző törzsi találkozója értékteremtő, hiszen száznegyven millió embert érhet el a világon. Ennyi rokonunk lenne, és mind Attila unokái? Milyen hagyományok ápolása folyik itt? Vagy csak egy fesztivál harci bemutatókkal, íjász- vagy lovasversenyekkel?

Másik témánk, hogy hamis vád gyanúját vetette föl egy volt legfelsőbb bírósági bíró a Wiesenthal Központ vezetőjével, Efraim Zuroffal szemben, amiért szerinte alaptalanul vádolta meg az egykori kassai gettóparancsnokot, Csatáry Lászlót háborús bűnök elkövetésével. Zuroffot akár öt év börtönbüntetéssel is sújthatják ezen az alapon. Megvolna az igazi bűnös?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a szegedi egyetemen engedélyezték a hálapénz elfogadását, nemcsak az orvosoknak. Csak formalitás, hogy ne lehessen különbséget tenni az egészségügyi dolgozók és más egyetemi alkalmazottak között, vagy a rossz példa akár ragadós is lehet?

És végül mi a véleményük arról, hogy tizenhat áruház építéséhez kért engedélyt a Lidl diszkontáruház-lánc, de egyet sem kapott a Nemzetgazdasági Minisztériumtól? A Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökség szerint a magyar kiskereskedelmet fojtogatja a plázaépítési tilalom. De vajon kinek jó ez?



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!