Elveszett alkotmány – elvesző képviselet


„Összeirás történt. Nem az elnyűtt régi modorban, / Így ir a jegyzőkönyv, hanem új rendben, szigorúan. / A névsor pedig a szavazás idején betüsorral / Volt kikiáltandó s az egyén akkép szavazandó.”

Nem tudom, a tantervi követelmények fideszes kitalálói olvasták-e mostanában, a választási rendszer átalakítása idején, Arany János: Az elveszett alkotmány című művét, mert ha megteszik, alighanem kitiltják az orbáni jövő iskoláiból ezt a minden tekintetben „ellenforradalmi” áthallásoktól teljes, napjainkra könnyen vonatkoztatható remekművet. A hatalom (képviselet) megszerzéséért ennek az eszközökben nem válogató, a szavazatszerzés célja által minden eszközt szentesítő letűnt vármegyei világnak a leírását legfeljebb a régies zamatú kifejezések különböztetik meg attól, ahogy napjainkban az Orbán-rendszer a választási rendszer reformját kezeli. (Már a címe is olyan „brüsszeli bürokratásan” hazafiatlan kritikát sugall Orbán Viktorról, hiszen valamiféle alkotmányosság hiányára, elveszítésére utal.) Nézzük csak, a fenti idézet így folytatódik:

„Szentűl van. Mi tehát feljártuk hadnagyainkat, / (Mert a hadnagyokat könnyű rábirni a jóra) / Tettünk összeirást: (játék neveket kitalálni / S a szavazást azután elvégeztetni paraszttal.)”

Hmm. A szavazást elvégeztetni paraszttal. 1845-ben ez a kifejezés persze még a jobbágyok kiváltságoktól megfosztott és politikai képviselettel nem rendelkező társadalmi csoportjára vonatkozott, mai jelentése szerint pedig a tudatlan, könnyen befolyásolható, a hatalom által egyszerre lenézett és felhasznált magyar állampolgárként értelmezendő. Egy ismeretlen fideszes politikus szerint: vadbarom, aki persze szép számmal akar szavazni. (Ha mindehhez hozzávesszük a „félázsiai” jelleget, lassan kirajzolódik, minek is tartja valójában a magyar népet Orbán és csapata.)

Komolyra fordítva a szót, az Alaptörvénynél, gazdasági unortodoxiánál, oktatási reformnál és sok-sok utcaátnevezésnél világosabban mutatja Orbánnak és a pártjának a hatalomhoz való viszonyát mindaz, amit a választási rendszerrel művelnek. A miniszterelnököt vélhetően legalább annyira foglalkoztatja, hogy mire használja majdnem korlátlan hatalmát, mint a hatalom 2014-es elveszítésének elméleti lehetősége.

Az persze még kevéssé volt feltűnő, hogy csökkentik a parlamenti képviselők számát. De nézzük a további apró, biztosnak hitt sikerre vezető lépéseket: növelik az egyéni kerületekből mandátumot szerzők arányát; ezeket a választókerületeket úgy alakítják ki, hogy biztosan az ő szimpatizánsaik kerüljenek többségbe; egyetlen választási forduló bevezetésével akarják lehetetlenné tenni az ellenzéki jelöltek visszalépését és összefogását; szavazati jogot adnak több ezer határon túli potenciális szimpatizánsnak (utóbbiak levélben is szavazhatnak); szájuk íze szerint módosítják a kopogtató cédulagyűjtést és így tovább. Erre jön most a legújabb, Orbánnak láthatóan nagyon kedves gondolat, az előzetes regisztráció rendszere, amelyet nagy valószínűséggel be is vezetnek. (Orbán számára csak az a kérdés, hogy a regisztráltaknak kötelező legyen-e szavazni.)

Most nem is foglalkoznék azzal, hogy az újra határozottan állást foglaló Sólyom László volt köztársasági elnök is alkotmányellenesnek, az Európai Emberi Jogok Egyezményével is ellentétesnek nevezte a javaslatot, mert Orbánékat már régóta nem érdeklik az efféle jogászkodások. Azon gondolkodtam el, mi lehet az oka ennek a meg-megújuló választójogi ötletrohamnak. Különösen egy olyan kormányzattól, amely lépten-nyomon arról győzködi önmagát és a közvéleményt, hogy milyen széles néptömegek állnak mögötte, és hogy a „nép” (néhány kekeckedő hazafiatlant leszámítva) azonosul a „nemzeti együttműködés rendszerével” stb. Vagy mégiscsak annyira félniük kell a nép – szavazóurnák előtt megmutatkozó – ítéletétől, a fülke-ellenforradalomtól, hogy inkább be akarják biztosítani jó előre a számukra kedvező eredményeket?

A válasz alighanem a hatalom orbáni értelmezésének természetében rejlik. Abban, hogy a kormánypárt és különösen annak vezére valódi magyar népnek igazán csak azt tekinti, aki őket támogatja (az ő képviseletükre vállalkozik), és valójában rettegnek a hatalom elvesztésének lehetőségétől. Már nem egyszerűen biztosítani, hanem túlbiztosítani akarják politikai pozícióik megőrzését. Vagyis nincs új a nap alatt: mindig is annál jobban rettegett egy hatalmasság a hatalma elvesztésétől, minél több volt neki belőle, és annál jobban hajlamosnak is bizonyult a hatalom megőrzése érdekében újabb és újabb határok átlépésére. (Arra most nem térnék ki, hogy ez a kötelező regisztráció mennyire elképesztő ötlet és milyen mértékben a Fidesz érdekeit szolgálja, elég nyilvánvaló, illetve sokan boncolgatták már, s teszik meg a jövőben is – joggal.)

A Fideszben (nyakatekert nemzetközi példák mellett) arra hivatkoznak, hogy ne az „utolsó pillanatban”, „érzelmi alapon” voksolók döntsék el a parlamenti mandátumok sorsát, ami ebben az esetben már több mint vicces. Két választáskor is ilyen „érzelmi” alapon szavazók segítették hatalomra korábban Orbánt (1998-ban és 2010-ben), de most már félnie kell az esetlegesen ellentétesre forduló érzelmektől. (Kicsit úgy vannak ezzel, mint az Alkotmánybírósággal. Utóbbi is jó szolgálatokat tett a Bokros-csomag és a „szociális népszavazás” idején, de most már, hatalmuk teljében, nincs igazán szükségük az intézményre.)

A kötelező regisztráció óhatatlanul az ellenzéki szimpatizánsok távoltartásának és megfélemlítésének rendszere lehet, miközben jó lehetőséget ad az „igazi” magyarok (fideszes hívők) mozgósítására, az urnákhoz való eljuttatására. Én már azon sem csodálkoznék, ha kormánypártunk nem állna meg félúton: a Horthy-restauráció lázában miért ne kerülhetne elő például a nyílt szavazás gondolata? Ezt is nyakon lehetne önteni nemzeti történelmi hagyományainkból táplálkozó magyarázatokkal, ráadásul mennyi papírt lehetne megspórolni azon, ha nem fülkében kellene ikszelni, hanem a választási bizottság előtt szóban bejelenteni, melyik pártot támogatjuk. (Legfeljebb visszakérdeznek a bizottságból: biztos maga ebben?) Vagy például lehetne bevezetni vagyoni cenzust (tekintettel arra, hogy a gazdagabbakat pozícionálja a Fidesz), esetleg ezen elemek kombinációját: bizonyos jövedelem fölött automatikussá válna a regisztráció stb. Nem akarnék persze én újabb tippeket adni, Isten őrizz, de a helyzet már a kötelező regisztrációval is több mint abszurd, leginkább arra figyelmeztet, hogy mire lehet még képes Orbán saját hatalmának biztos megőrzése érdekében.

Egy továbbgondolásra alkalmas elem: az ellenzéki pártok és értelmiségiek gyakran nyugtatják magukat azzal, hogy akármilyen választási rendszert alakítanak is ki, Orbán 2014-ben leváltható lesz, az emberek elégedetlensége elsöpri stb. Nem vagyok ebben biztos. Az a politikai rendszer, amelyben élünk, nem pusztán korlátok közé szorítja a demokrácia intézményeit és bizonyos jogainkat, nemcsak átformálja hétköznapi életünket és lehetőségeinket – az is hozzátartozik, hogy folyamatosan újonnan fabrikált (a választások előtti időszakra talán újabb meglepetést is tartogató) jogszabályi környezettel akarja lehetetlenné tenni mások számára a parlamenti többség megszerzését.



Fazekas Csaba



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!