rss      tw      fb
Keres

Két úr szolgája



Nem könnyű két urat szolgálni, és ezt nemcsak Goldoni mester viccesen pergő vígjátékából tudjuk. Itt van mindjárt Balog Zoltán miniszter és református lelkész példája. Amikor 2012 május 14-én átvette Réthelyi Miklóstól a Nemzeti Erőforrás Minisztérium irányítását, első cselekedete az volt, hogy a csúcsminisztérium nevében a nemzeti jelzőt emberire cserélte. Jó kommunikációs lépés volt, mint ahogy a Hold utcai gyülekezet – ehhez tartozik Orbán Viktor is – korábbi lelkipásztorának rövid miniszteri pályafutását is jó kommunikációs teljesítményként lehet leginkább jellemezni. Lendületesen beszél, mosolyog, biztatóan tekint a hozzá fordulókhoz – szemmel láthatólag nem mentek nála kárba a teológia homiletikai óráinak tapasztalatai.

Tájékozatlanságból eredő bakik persze adódtak, például amikor egy nemzetközi konferencián elmondott szavaiból az derült ki, hogy neki, a miniszternek fogalma sincs az alá rendelt államtitkárságon működő Oktatási Hivatal tevékenységéről. De arra való a nyár, hogy megismerkedjen az Oktatási Államtitkárságon és a gigaminisztérium egyéb székhelyein folyó szakmai munka részleteivel.

A konfliktusok úgyis ősszel élesednek majd ki, amikor az állami kézbe vett iskolákba megérkeznek a tanulók, az alaposan átszervezett, forráshiányos egyetemekre, főiskolákra pedig a zord és igazságtalan felvételin átjutott szerencsések. Az egészségügyi rendszer problémái is a hideg, esős őszi napokban szoktak látványosan megmutatkozni.

A konfliktusok a két foglalkozási szerep elvárásainak ellentmondásaiból adódnak, tehát strukturálisak, nem feloldhatók. A pap, ahogy másik neve, a lelkipásztor sugallja, Isten szolgájaként vezeti a rá bízott lelkeket. A miniszter elnevezés, ahogy ezt kormánytagok jó piár-fogásnak gondolva hangsúlyozzák, szintén a ’szolga’ jelentésű latin szóból ered. Balog Zoltán persze megengedhetné magának, hogy egy gigaminisztérium előjárójaként a hátralevő időben csak ennek a szolgálatnak szentelje magát. De ő – aki a cigány holokauszt, a porrejmos tiszteletére rendezett idei ökumenikus istentiszteleten református papként szolgált – nyilvánvalóan mindkét foglalkozási szerepét gyakorolni kívánja. Stílusosan szólva: mindkét elhívásnak, az isteninek és a világinak is meg akar felelni.

Akkor pedig szükségszerűen ellentétes oldalra kerül azokkal, akikkel az elmúlt évtizedekben együtt dolgozott, a protestáns kisegyházakkal. Mindenekelőtt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel, amely a nemrég elfogadott egyházi törvény értelmében már nem tekinthető egyháznak Ezzel nemcsak hitéleti működése kerül veszélybe, hanem a szegényekért, a gyerekekért, a romák felemelkedésért folytatott több évtizedes erőfeszítésének folytatása is.

A konfliktus annyira nyilvánvaló, hogy Balog miniszterrel készült interjújában a Heti Válasz („Nem nyugszunk bele”, 2012. május 25.)  újságírója, Stumpf András szinte azonnal ezzel indít. Szászfalvi László államtitkárról szólva megjegyzi: „Ő menedzselte azt, hogy az Orbán Viktor első gyermekeit keresztelő Iványi Gábor egyháza nem egyház többé.” Majd a miniszternek szegezi a kérdést: „Az ifjú Orbánokat ezek szerint kamuegyház keresztelte?”

Balog Zoltán válasza nem éppen testvéries: „A keresztség akkor is érvényes, ha egy bába végzi, tehát az Orbán gyerekekével semmi  gond. Azt meg ízléstelennek tartom, ha valaki végigturnézza a médiát azzal, hogy ő keresztelte a kormányfő gyermekeit. Milyen lelki vezető az, aki a rábízott hívők lelki életéről nyilatkozik? Én sosem tennék ilyet, mert komolyan veszem a lelkészi hivatást. Aki nem veszi komolyan, az pedig miért csodálkozik, ha az állam őt nem?”

Majd a kérdésre, hogy egyháznak tekinthető-e a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, ezt mondja: „Közössége hitbeli értelemben az, s gyakorolhatja is a hitét. Más kérdés, hogy megfelel-e az új egyház-alapítási törvénynek, itt keletkezett néhány átmeneti helyzet.”

Iványi Gábor az interjúban kifejtettekre az Élet és Irodalom hasábjain válaszolt. (Iványi Gábor levele Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, Élet és Irodalom, 2012. augusztus 3.) „Nem igénylem, hogy komolyan vegyen engem az állam vagy akár te. De az példátlan és elfogadhatatlan, hogy ilyen vélt sérelmen felgerjedve fosztotok meg bennünket nem kevés szenvedés árán, jóval a rendszerváltás előtt szerzett polgári és politikai jogainktól... Szociális téren mind a fővárosban, mind országosan letiltottátok már kiegészítő támogatásunkat. Most pedig a legszegényebbek számára működtetett sikeres iskoláink vannak soron. Igaz ugyan, hogy azt nyilatkozod, ’ebben az intézményrendszerben egyébként vannak értékes elemek, ezekről megállapodást kell kötnünk’, ennek azonban semmi nyoma. Folyik kivéreztetésünk és ellehetetlenítésünk. Pedig pontosan tudható, hogy azoknak a gyerekeknek a százait látjuk el, ’akik jöttek a nagy nyomorúságból’, és elhitték, hogy ők is válhatnak valakivé. Nagyon sokan közülük leérettségiztek vagy szakmát szereztek, a többiek most szedhetik a sátorfájukat.”

Iványi Gábor tiltakozik a miniszternek a romákat diszkrimináló megállapításai ellen is, például :„A szegénység közös, de van roma arca. Vannak bűncselekmények, amelyek e csoport bizonyos tagjaira jellemzőek.” Iványi Gábor levelében felidézi azt a tanórát, melyen Balog Zoltán teológusként magyarázta az adógaras példázatát. A mind Márk, mind Máté és Lukács evangéliumában szereplő történetben a farizeusok provokálják Jézust, azt kérdezik tőle, kell-e a császárnak adót fizetni. Jézus kér egy pénzdarabot, rámutat a római császár arcképére, majd ezt mondja: „Adjuk meg a császárnak a császárét, Istennek az Istenét” (Márk 12, 17)

Az adógaras mély és sokértelmű példázata jól szemlélteti a lelkész-miniszter dilemmájának lényegét. Legfőképpen azt, hogy az igazi erkölcsi konfliktusoknak nincs könnyű és médiakonform megoldásuk.

Iványi Gábor ezzel fejezi be levelét: „Ezért arra kérlek, fontold meg helyzetedet, és igaz emberhez méltóan tiltakozz a jogsértő egyházi törvény ellen. Kövess el mindent a személyedben is képviselt kormányzat által méltatlan helyzetbe hozott testvéreid jogainak helyreállítása (restitutio ad integrum) érdekében, hass oda, hogy ne akadályozzanak bennünket intézményeink fenntartásában”.

Csak remélni tudjuk, hogy Balog Zoltán miniszter és református lelkipásztor képes a kétféle elhivatottságból kialakult konfliktust feloldani. Az egyházi törvényből kihagyott kisegyházaknak, az általuk vezetett iskolák tanulóinak, az általuk gondozott betegeknek és szegényeknek az érdekében reméljük, hogy a helyes utat választja.

(Huszár Ágnes)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!