2013. május 21, 14:37 |
MTI 2012. augusztus 3., péntek 8:30
A tokiói értéktőzsde irányadó mutatója több mint 1 százalékos csökkenéssel zárt pénteken, követve ezzel a csütörtöki európai és amerikai trendet.
A börze irányadó Nikkei225 indexe 1,1 százalék csökkenéssel 8555,11 ponton fejezte be a kereskedést.
A tőzsdemutatók gyengülését az okozta, hogy a piaci várakozásokkal ellentétben Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke nem határozta meg pontosan, hogy mikorra várható a kötvényvásárlások újraindítása.
Tokióban pénteken rontotta a hangulatot több kedvezőtlen negyedéves japán vállalati hír. A Sharp árfolyama például közel 30 százalékkal zuhant, mert a cég a vártnál is nagyobb negyedéves veszteséget jelentett, miközben rontott idei eredményvárakozásán, és évtizedek óta először jelentett be létszámleépítést.
A szöuli Kospi index 1,11 százalékos csökkenéssel zárt. A térségben még nyitva tartó hongkongi és az indiai tőzsde mutatója mínuszban, a sanghaji szerény pluszban állt.
Tokiói tőzsdezáráskor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 48 cent emelkedéssel 87,61 dolláron állt.
Elemzők arra számítanak, hogy a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók vegyesen, a csütörtöki záró értékhez képest minimális elmozdulással kezdik a hét utolsó kereskedési napját.
A New York-i értéktőzsdék irányadó mutatói az elektronikus kereskedésben 0,10 százalék körüli nyereséget mutattak.
| < Előző | Következő > |
|---|