Az aranymetszés mint „ősi hagyomány” és tévédizájn




Az MTVA „forradalmi” dizájnteremtő akciójáról szólva Huszár Ágnes is idézte már itt az új dizájn „vezérelveit”, amelyek szerves részét képezi az aranymetszés azonosítása a magyarság speciális hagyományaival.

Az MTVA vezérigazgatója és a tervezés vezetésével megbízott grafikus, Vida Zoltán szerint az aranymetszés egy „ősi arányrendszer”, amely „benne gyökerezik a kultúránkban”.

Már megint egy elmebajjal kell foglalkoznunk, de kénytelenek vagyunk, hiszen fontos fogalmakat helyez szuper-abnormális térbe, és ezzel súlyos károkat is okozhat, ha úgy adódik.

Az aranymetszés nem kulturális produktum, hanem természeti, így azután önmagában se nem ősi, se nem új, és főként nem hagyomány: sajátos összefüggés, az aszimmetria egyik különleges formája. A természet rengeteg, szerves anyagban felkínálja, így például a Huszár Ágnes által is említett növények mellett jellemzően a toboz spirális szerkezetében, a csigák házában, de sok állat szarvának formájában, rengeteg ötszögű formában és az emberi testen is. A kulturális elem akkor lép be, amikor a jelenséget az ember felismeri, matematikailag is formalizálja és több helyen alkalmazza.

Az aranymetszés fontossága az ember oldaláról nézve abban rejlik, hogy eltér az egyéb aszimmetriáktól. Ezek többsége ugyanis „hamis” a szemünknek, mert nem sugallja a harmóniát, az „egész” épségének érzetét, nem jelent egyensúlyt. Az aranymetszés viszont nagyon is sugallja, és éppen ettől vált kiemeltté, a teret fele-fele arányban ketté vágó szimmetriával egyenrangú arányossággá. Mert miközben nem tart meg egy szabályos középpontot, mint a szimmetria, mégsem vész el benne az „egész” stabilitása.

Könnyű belátni, hogy miért is nem. Az aranymetszés legegyszerűbb példája az, ha egy egy egységnek vett (tehát zárt végű) vonalat oly módon osztunk ketté, hogy a nagyobbik szakasza úgy álljon arányban az egésszel, mint a kisebbik szakasza a nagyobbikkal. Ekkor az elvágás helye az 1-hez képest a 0,618 (végigírva: 0,6180340) számmal jelölhető pontnál lesz, és ez a pont látványban egyúttal az egésznek egy nagyon hangsúlyos, izgalmas helyévé válik. (Ha például a zenében egy dallam – amely szintén rendelkezik vonallal, ívvel – az aranymetszés arányai szerint építkezik, akkor a kiteljesedése, csúcsa, katartikus pillanata erre a pontra kerül.) Ezt érzékelteti a matematikában a Fibonacci-sor, amelynél ugyanígy kimutatható ez a „vágás” (nem halálpontosan, de nagy megközelítésben). A haladványban minden újabb érték (a vonalra vetítve: „egész”, vagyis „1”) mindig az előző két számjegy („kisebb szakasz” – „nagyobb szakasz”) összeadásából jön létre: 1+2=3, 2+3=5, 3+5=8, 8+5=13 stb.

Maradjunk az utolsó példánál: Ha az egésznek vett 13-at tehát „ide 5 : oda 8” arányban vágjuk el, és kiszámoljuk az „egész : nagyobb rész” arányt, akkor megérkezünk a kulcsszám nagyon közeli értékéhez: 8:13=0,615. (Minél följebb haladunk a sorban, egy ideig annál pontosabb lesz az érték.) Amiből az is nyilvánvaló, hogy itt szerkezetekről van szó, vagyis attól, hogy egy látványban jelen van az ötös vagy a nyolcas szám mint elem, önmagában nem lesz jelen az aranymetszés.

A zenetörténész Lendvai Ernő – Ernst Bindel matematikust is idézve – röviden abban látta az aranymetszés hatását és „emberi fogyasztásra alkalmas” voltát, hogy ebben az arányok centrálisan egy cél felé törekszenek, hogy nincs különbség benne mikro- és makrokozmosz között, és hogy ez az egyetlen olyan osztási lehetőség, amelyben az egész formája nem semmisül meg. Itt az egész mindig aktív, határozott viszonyítási pontot jelent bármely rész számára. (Lendvai egyébként Bartók zenéjében mutatta ki a több szinten is jelen lévő aranymetszés arányokat.)

Az emberi alkotások terén azért is annyira érdekes számunkra az aranymetszés és annak matematikai kifejezéseként a Fibonacci-sor, mert egyszerre hordozza a természet és az emberi ész, az elvont gondolkodás összehangolásának lehetőségét. Hagyománnyá pedig ott válik, ahol jellemzően és kreatívan használják, a legkülönfélébb művészeti ágakban.

A magyar népművészetben, ugyanúgy, ahogyan minden nép művészetében, akad aranymetszést tükröző elrendezés vagy motívum is, de amit jellemzőnek lehet mondani, az inkább a szimmetria. És hát Fibonacci vagy Leonardo sem nevezhető a Magyar Népművészet Mesterének. Általában véve az aranymetszés alkalmazása sokkal kevésbé népi vagy nemzeti hagyomány, mint inkább a személyekhez kötött, autonóm művészet felségterülete.


Fibonacci – flikcr/andreas hopf 

Miért találta mégis fontosnak az MTVA úgy kiemelni az aranymetszést és a Fibonacci-sort, mintha az nemzeti specialitásunk és hagyományaink karakteres része lenne?

A válasz olyan egyszerű, hogy már szégyellem leírni: azért, mert a közszolgálati intézményekbe is megérkezett a misztikus nacionalizmus eszméje, és mert ott is ennek kell érvényesülnie.

Az aranymetszést ez az irányzat évek óta beszippantotta, és – akárcsak a többi, erre alkalmasnak vélt fogalmat – a magyarság eredendő, égi kiválasztottsága, küldetése és szupremáciája „tudományos” igazolására használja. Kötetek szólnak arról, hogy a Magyar Szent Korona „titkos erővel” rendelkezik, és hogy erről a rajta látható aranymetszés-arányok tanúskodnak. A rendszert el is nevezték szakrális geometriának, és lényege, hogy ahol a természettudomány az „így van”-ról – vagyis egy törvényszerűségről – beszél (és még véletlenül sem teszi föl a „miért” kérdését, mert az értelmetlen), oda ők mindig beteszik Istent. Még a koronán a kereszt történeti ferdeségének dőlésszögéről is kilométeres elemzések „bizonyítják”, hogy annak épp akkora volta mögött isteni üzenet áll.

Ipolyi Arnold régész és történész ennél tárgyszerűbb volt, amikor a kereszt ferdeségéről írt, 1886-ban: „A kereszt jelenleg és régóta már félredőlve mozog (…) A korona újabb vizsgálata szerint görbe helyzetének oka, hogy az alsó csavar, mely a pántba helyezve tartja, nem a kereszt hosszú szára tengelyének irányulva van befúrva, hanem oldalt. De ezt másfelől az okozhatta, hogy a korona azon felső, gyenge, törékeny lemezének átfúrása, melybe a kereszt szára helyeztetett, erősebben kitágult, s a kereszt szára idővel a kitágult nyílásnál nem lévén megerősítve, oldalt dőlt”.

A 21. század nacionalistája azonban csak a méricskélésben látja a tárgyszerűséget: „Az is külön figyelmet érdemel, hogy az adott mértékben ferdén szerelt kereszt a kupola fölé éppen kettő egységnyire emelkedik ki. Emellett pedig az oldalra kidőlt helyzetű kereszt hosszanti szárának végen, azaz a kereszt végén (csúcsán, a Korona legmagasabb pontján) lévő záró kis gömb külső függőleges érintője a szemből nézeti 8 egységnyi átmérőt egy 3 és egy 5 hüvelykes részre osztja, mivel éppen egy egységnyire dől ki oldalra. Ez az osztás egyrészt egzaktul illik a megismert méret-arány rendbe, erősítve azt az alakuló képünket, hogy a keresztet  esetleg eleve ferdére tervezhették”– olvassuk az egyik értekezésben.

És ez még a jobbik eset, hiszen itt a Fibonacci-számok kiemelése pusztán a tudatos tervezést hivatott bizonyítani (mintha ösztönösen nem használhatná az ember ezt a természetes arányt), másutt azonban az aranymetszés egyértelműen „Isten matematikai üzenete”. És azért isteni „találmány”, mert szerintük az univerzum tele van ennek arányaival (hogy mihez képest, azt ne tessék megkérdezni, mert az talmudista kekeckedés volna). A koronán pedig úgymond ezer utalás rejlik az univerzummal való közvetlen kapcsolatra.

Van olyan leírás, amelyben a számok puszta léte igazolja az „isteni arányosságot”. Ahol valamiből nyolc darab van, ott az, ahol meg négy, ott az utal mindenáron a Fibonacci-sorra. Itt a koronáról minden módon a „KöRiSTeN” [sic!] szót lehet kiolvasni, és ezt bárhol szolgálja az aranymetszés. Ha valahol mégsem találnánk rá utalást, akkor a magyar nyelv páros testrészekre vonatkozó aranyszabályából kell kiindulnunk („amiből kettő van, azt egyes számban mondjuk”), és ezt kell rávetítenünk a korona csüngőinek számbeli megjelenésére. (Itt csupán azzal az elméleti problémával kell szembenéznünk, hogy vajon Isten a koronacsüngők számának aranymetszéshez igazítását találta-e ki előbb, és azután döntötte el, hogy a Teremtés után több ezer évvel megszülető magyar nyelvben majd hogy legyen ez a dolog a páros testrészekkel, vagy fordítva, de ennek megoldása valószínűleg meghaladja e dolgozat, valamint az én helyzetem lehetőségeit. Ma még nem mosogattam.)

„A csüngők száma 9, elrendezésük egyszeres szimmetriát mutat. A „KöRiSTeN” szemlélet folyományaként a magyarban az egyénnél a hasonló szimmetriát mutató páros testrészek sajátos elnevezésével találkozunk. A ’minden eGy !’ [sic!] kijelentésből fakadóan amiből kettő van, annak fél értékét vehetjük csak számításba. Ennek jegyében a ’fél kéz, fél szem’ analógiájára a 4-4 tükörképben azonos csüngő fél értékkel bír, azaz csak négynek számít. A szimmetria síkban lévő, hátsó helyzetű csüngő (az orr analógiájára, amiből egy van) teljes értékű, azaz összesen 5 csüngőt számlálhatunk a Szent Koronán. Az 5 a Fibonacci számsor tagjai közé tartozik”– olvashatjuk.

Tessék, hát nem meglett, mégis?! Persze, nem az aranymetszés aránya, annak csupán néhány, elvileg bele foglalható eleme van meg, egyelőre. Na de mire való az emberi fantázia, ha nem arra, hogy ebből kikövetkeztesse azt, amit kell?

Elméletük szerint Isten a Szent Koronán érzékelhetővé tett aranymetszésen keresztül kódolt be néhány fontos dolgot a magyarság „tudatalattijába” (ami nem létező fogalom, mert a tudatban nincs fönt meg lent, így az embernek a tudatossága mellett csak tudattalanja lehet). Így például azokat az ősi misztikus összefüggéseket, amelyek által a magyarság mindenben ez „egyet” (a valódi kiválasztott népet) és ez „elsőt” (minden jó gyökerét, feltalálóját) testesíti meg. Ezt az aranymetszéstől elbűvölt „tudatalattit” emlegette az MTVA által megbízott tervezőgrafikus is, mondván, hogy ezekkel majd oly módon szervesül a jövő keresése, „hogy a tudatalatti adja a kapcsolódási pontot”.

Van persze nekünk egy marha nagy szerencsénk, éspedig az, hogy ezt a sok ostobaságot végül mégsem sikerült a látványba belevinniük, a nézőnek tehát minderről eszébe sem fog jutni sem a magyar küldetéstudat, sem a szakrális geometria, de még az ártatlan, tényleges aranymetszés sem, ami pedig rizikó nélkül eszébe juthatna. Éspedig azért nem fog eszébe jutni, mert a képernyőn köröket, oválisokat, hullámvonalakat és kifejezetten szimmetrikus dolgokat látunk. Az m1 emblémája például egy kör, a kellős közepén vonallal kettévágva. Lehetne a vonal aranymetszésen is, de nem ott van.

Pedig ha a vonal aranymetszésen lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.



Lévai Júlia



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!