Tengelyhatalmak és szégyenkezés
- Részletek
- Fleck Zoltán
- 2010. június 18. péntek, 05:18
Legalább két arca van minden országnak, egy bájos, gyönyörködtető, az idegeneket elkápráztató, és egy lehangoló, menekülésre és szégyenkezésre okot adó. Ilyen kettősséget tesz szóvá sokak méltán kedvenc Itáliájával kapcsolatban a Le Monde-ban Jacqueline Risset irónő.
A kultúra, a felszabadult boldogság és a kellem hazája hogyan válhatott a korrupció, a közéleti bűnök és a politikai botrányok terepévé, ahol a demokrácia folyamatos megcsúfolása zajlik? És hogyan lehet, hogy ezt a tartós romlást a társadalom apátiával, beletörődéssel fogadja, sőt támogatást nyújt a sajtószabadság nyílt felszámolásához, a jogállami intézmények gyengítéséhez?
Nyilván rengeteg társadalomtudományi elemzés tudna csak válaszokat adni a kérdésekre. A viták tulajdonképpen már régóta folynak, történeti, szociológiai és számos politikai okot nevesítve. Például a képmutatás kultúrája a Le Monde-ban megjelent vélemény szerint a kereszténydemokrata uralom mulasztásával hozható összefüggésbe. A demokráciára nevelés soha nem kezdődött meg, hiába a fejlett és korszerű alkotmány. Nem kezdődhetett meg a fasiszta múlttal való szembenézés, sőt sokak szerint Olaszország természetes állapota a fasiszta rendszer. Ez a feltételezés a jelenlegi jobboldali kormányzás hosszú évei alatt sokat romlott politikai viselkedésmód és közélet alapján egyre erősödik. A választók apátiája reménytelenné teszi a rövid távú kilábalást, a jobboldali választók "rendíthetetlenül, tökéletes fegyelmezettséggel készek támogatni az Übü királyuk által a demokráciára mért minden újabb csapást: belső értékeket, a nép javát szolgáló szándékot mutatnak ki bennük" - írja Risset.
Fratelli d’Italia – flickr/brtsergio
Az ellenzék eszköztelen, a racionális és demokráciát védő kritikáknak semmi hatásuk, a társadalom túlnyomó többsége számára a televízió a tájékozódás egyedüli forrása. A vezér tulajdonában levő magán- és a kormány befolyása alatt levő állami.
Ahogy egy másik, szintén éles kritikát megfogalmazó elemzés állítja: az ellenzék képtelen megalapozott szociáldemokrata alternatívát megfogalmazni. Olaszország az egyetlen európai demokrácia, ahol nincs jelentős szocialista párt. A helyi korrupciós botrányok a baloldal maradék hitelét is lerombolták, annak ellenére, hogy az olasz társadalom meglehetősen elfogadó a korrupcióval szemben.
A történelmet átíró populista jobboldal, a sajtó központi irányítására törekvő politikai szándék, a demokratikus intézmények tudatos eljelentéktelenítése és a közjogi berendezkedés olyan átfazonírozása, amely hosszú távon biztosítja a hatalom megtartását, a politikai ellenfél kriminalizálása, az igazságszolgáltatás manipulálása, az egyház befolyásának korlátlansága olyan tényezők, amelyekben saját jövőnket, jelenünket láthatjuk.
Az olasz közélettel foglalkozó viták azért jutottak eszembe, mert a hazai külügy irányítója olasz kollégájával találkozott, és a két ország közötti együttműködés szorosabbra fűzését tartotta kívánatosnak.
Az aláírt stratégiai dokumentumba nyilván nem fért bele, hogy a magyar és az olasz politikai hatalomgyakorlás közelítése és az ország két karizmatikusnak képzelt vezetője közötti megbonthatatlan barátság erős tengelyt képez Európában, amely új utat mutat a helyes irányokat még fel nem ismert országok számára is. A diplomáciai körökben legtöbbször megütközéssel fogadott habitusú olasz miniszterelnök számíthat magyar kollégájának támogatására. Akinek nem tetszik, az nem ismerte fel a kor szavát.
Csak mindig azok az olasz értelmiségi ismerőseim jutnak ilyenkor eszembe, akik egyszerűen szégyenkeznek, amikor országuk politikai viszonyai kerülnek szóba. Nem Berlusconi bohóckodásai, hanem az olasz populista jobboldal demokráciaromboló gyakorlata és az azt övező tehetetlenség okoz rossz közérzetet. Egy ideje jobban értem őket.
