A keresztényszocializmus két arca

• Nyomtatás

Részletek

2012. július 28. szombat, 05:13

Paár Ádám

A KDNP pártalapítványa, a Barankovics Alapítvány évekkel ezelőtt emléktáblát helyezett el a hazai keresztényszocializmus egyik meghatározó személyiségének mellszobránál. Az emléktábla méltatta a „modern keresztényszociális reformtörekvések előfutára”, az „első keresztény munkásegylet alapítója”, a „demokratikus reformtörekvések elkötelezett hirdetője” emlékét. Talán Prohászka Ottokár volt a méltatott férfiú? Nem. Hanem a „szeretet és a béke apostola”: Giesswein Sándor, aki egy személyben volt győri kanonok, majd apát, pápai prelátus, tudós – nyelvész és vallástörténész –, az MTA tagja, valamint politikus, országgyűlési képviselő. Majdnem húsz éven keresztül koptatta a Tisztelt Ház padsorait egyhuzamban mint a magyaróvári körzet országgyűlési, majd nemzetgyűlési képviselője.

Giesswein nevét manapság alig hallani a közbeszédben, holott személye és politikusi tevékenysége rászolgálna a nagyobb figyelemre. Különösen manapság, amikor a konzervatívok és kereszténydemokraták vállalható szellemi elődöket keresnek. A mellőzés már csak annak fényében is meglepő, hogy országszerte – vagyis inkább Dunántúl-szerte – számos műalkotás hirdeti Giesswein emlékezetét, egyebek között Mosonmagyaróváron mellszobor (Kaszás Miklós 1931-ben felállított alkotása), Győrött a Hittudományi Főiskolán gipsz mellszobor, szülővárosában, Tatán, illetve Dombóváron gránit emléktábla.

De ki is volt ez a férfiú, akinek nagysága összemérhető Prohászka Ottokáréval? Míg a székesfehérvári püspök palástjára árnyékot vet az antiszemitizmus, a keresztény megújulás másik alakja, Giesswein soha nem ingott meg a humanista értékek képviseletében.

Giesswein Sándor (1905) – Wikipédia 

A tatai, győri, bécsi és budapesti papi tanulmányokat, majd a kismartoni segédlelkészi szolgálatot követően Giesswein sorsa összefonódott Győr városával. 1895-ben Győr város törvényhatósági bizottságában kezdte közéleti karrierjét. Ekkor még nem volt furcsa – különösen az erősen római katolikus Északnyugat-Magyarországon –, hogy katolikus papok aktív közéleti szerepet vállalnak (merthogy akkor a közélet valóban a „köz”, azaz a helyi közösség életével kapcsolatos dolgokkal való foglalatoskodást jelentette, és komolyabban vették az önkormányzatiságot, mint napjainkban).

A katolikus egyház sok más tagjához hasonlóan Giessweint is foglalkoztatták kora problémái, mint a szociális kérdés, a munkásság életkörülményei és szervezkedése. Örömmel és bizakodva fogadta hát a XIII. Leó pápa által 1891-ben kiadott Rerum novarum című enciklikát, amelyben a katolikus egyház először próbált valamilyen választ adni a szociális kérdésre. A Rerum novarum, amellett, hogy cáfolta a marxi szocializmus tézisét az osztályharcról, védelmébe vette a magántulajdont, és leszögezte a munkás és munkaadó jogait, ösztönözte a katolikusokat, hogy maguk is szerveződjenek, hozzák létre saját szakszervezeteiket. Giesswein is helyeselte a munkásság szerveződését, de az enciklika szellemében nem szocialista, hanem keresztény alapon (ezt aligha lehet rossz néven venni egy katolikus paptól).

1897-ben megalapította a győri keresztényszociális munkásegyletet, amely első volt az országban. Hogy miért éppen Győrött alakult meg az első keresztényszocialistának vagy keresztényszociálisnak nevezett munkásegylet? Erre a kérdésre a válasz részben Giesswein agilitásában, részben az észak-dunántúli regionális centrum gyors ütemű iparosodásában, az ipari munkásság koncentrációjában és a katolikus egyház helyi befolyásában rejlik. Ezzel vette kezdetét a keresztényszocialistának vagy keresztényszociálisnak nevezett reformpolitika, amelynek Giesswein volt a lelke (a kereszténydemokrata kifejezést ekkor még nem használták).

1905-ben az erősen konzervatív és a katolikus egyház hivatalos körei által támogatott Katolikus Néppárt jelöltjeként indult a magyaróvári választókerületben. Megválasztását követően hamar kiderült, hogy Giesswein nyitottabb szellemű, liberálisabb felfogású a Néppártot támogató katolikus főpapságnál. 1910-ben elhagyta a megcsontosodott, túlzottan felekezeti jellegű Néppártot, és a felekezeti ellentéteken túltekintő, demokrata programmal fellépő Országos Keresztényszocialista Párthoz csatlakozott. Giesswein mindvégig a politikai rendszernek a demokrácia felé nyitását pártolta: támogatta a választójogot. Követelte a munkások számára a sztrájkhoz való jogot. A szegényparasztság földhöz juttatását földbérlő szövetkezetek révén kívánta megoldani. A szociáldemokratákkal és a szocialista nézetekkel vitázott, de mindig korrekt hangon. Támogatta a feminista mozgalmat, és szimpatizált az eszperantó mozgalommal is (ez utóbbi részben tudományos, sőt akadémikus fokon művelt nyelvészi tevékenységéből fakadt, egyébként nyolc nyelven beszélt). Az I. világháború idején pacifista tevékenységet fejtett ki, de sokakkal ellentétben nem a harsány sovinizmusról nyergelt át a háborúellenességre (már 1910-ben a Magyar Békeegyesület elnökévé választották).

Giesswein úgy látta, hogy az egyéni érvényesülés joga (individualizmus) és a közösségi gondolat (szocializmus) közötti harmónia megteremtése a keresztényszocializmus feladata: megakadályozni, hogy akár az egyén a többség, akár a többség az egyén fölött zsarnokoskodhasson. Ahogyan megfogalmazta, „az individualizmus, vagyis az egyéni érvényesülésre való törekvés és a szocializmus, vagyis a társadalmi kötelék szorossága, bármily ellentéteseknek látszassanak is, valójában egymást kiegészítő erők, melyeknek egyensúlyba és harmóniába kell helyezkedniök, s azért a kizárólagos individualizmus, vagyis anarchizmus ép oly felforgató és veszedelmet hozó, mint a kizárólagos szocializmus, pl. a szociáldemokrácia elméletében, mert míg az előbbi a társadalmi rend és erkölcs felforgatásával az egyénnek, addig az utóbbi a tömegnek korlátlan zsarnokságára vezet és ellenségévé válik minden polgári és társadalmi szabadságnak” (Giesswein Sándor: Keresztény szociális törekvések a társadalmi és gazdasági életben. 2.o.)

Giesswein szerint az egyén és a közösség közötti harmónia megteremtésére egyedül a keresztény tanítás és a katolikus egyház törekedhet sikerrel. Álláspontja szerint a kapitalizmus és a szociáldemokrácia között azon az ösvényen vezet az út, amelyen a keresztényszociális gondolkodók – többek között Arnold Toynbee, Wilhelm Emmanuel Ketteler mainzi püspök, René La Tour du Pin, Albert de Mun – haladtak, ötvözve a keresztény tanítást a szociális igazságossággal és a humanizmussal.

Hozzá kell tenni mindehhez, hogy Giesswein bírálta, de nem gyűlölte a szociáldemokráciát. Sőt 1918-ban korrekt viszonyt alakított ki a szociáldemokratákkal, és maga is csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz. 1918. november 24-én az Országos Katolikus Tanács előadója lett. Sokan szeretik elfelejteni, hogy ekkor a katolikus egyház nem volt elutasító Károlyi népköztársaságával szemben, volt lehetősége olyan politikának, amelyet a főpapság támogat, amelyik nyitott a korszerű, nyugat-európai színvonalú kereszténydemokrácia irányába. Ha másként alakul a magyar történelem, akkor talán Giesswein keresztényszocializmusa válhatott volna a Károlyi-párt, a Polgári Radikális Párt és a Szociáldemokrata Párt által képviselt korabeli baloldal demokratikus ellenpólusává. De erre már nem volt esély. Közbejött a népköztársaság összeomlása, a Tanácsköztársaság, majd annak ellenhatásaként a fehérterror.

Mivel támogatta az őszirózsás forradalmat, és elítélte a fehérterrort, Giesswein hamarosan kiszorult abból a keresztényszocialista politikai táborból, amelyben egyre inkább a szélsőséges hang dominált. Jellemző népszerűségére, hogy az 1922-es választáson pártonkívüli politikusként, ellenzéki programmal legyőzte a kormánypárt jelöltjét Magyaróváron. Mivel a szociáldemokrata párt nem indított jelöltet a körzetben, a párt felkérte választóit, hogy a liberális polgári ellenzék emberét, a mindenkor munkásbarát Giessweint támogassák. Talán ez fejezi legjobban megbecsültségét. Mandátumát nem töltötte ki, a következő évben meghalt.

Nála hitelesebben senki nem képviselte a keresztény erkölcs, a demokrácia, a humanizmus és a társadalmi igazságosság összekapcsolását. Elvetett minden kirekesztő nézetet, gyámolította a munkást, hirdette a nők és a férfiak egyenjogúságát, és kitartott nézetei mellett, vállalva a szélmalomharcot, a megaláztatást. Giesswein személye ideális közös többszörös lehet. Prohászka személye és életműve elválasztja a jobb- és a baloldalt, Giesswein személye és életműve összeköti őket. Ha a társadalmi kohézió fontossága, a nemzeti összetartozás érdeke felől nézzük a dolgot, akkor Giesswein kultuszát kellene ápolni. Ő valóban sokszorosan kiérdemelte a konzervatívok és a baloldaliak közös tiszteletét.

Paár Ádám, történész-politológus (Méltányosság Politikaelemző Központ)

Írásai a Galamusban:
Értelem vagy érzelem?
A „szalonképes” (?) európai szélsőségesek klubja

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!