2013. május 25, 23:58 |
MTI 2012. július 20., péntek 13:20
Gyurcsány Ferenc szerint Polt Péternek le kell mondania és bocsánatot kell kérnie tőle; a volt miniszterelnök úgy látja, a legfőbb ügyész megijedt, nem merte vállalni megvádolásának kockázatát.
A Demokratikus Koalíció elnöke pénteken Facebook-bejegyzésében - azután, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette az ellene hivatali visszaélés miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben - alkalmatlannak, tisztességtelennek és alávaló embernek nevezte Polt Péter legfőbb ügyészt, amiért "hamisan gyanúsította meg" egy súlyos bűncselekménnyel.
"Polt ügyészsége Orbán nyomására azt merte állítani, hogy visszaéltem hivatali hatalmammal, amikor találkoztam egy befektetői csoporttal, akik milliárd dolláros befektetést akartak Magyarországra hozni, és én ezt elvileg támogattam. Megáll az ember esze. Elképesztő dolog bűncselekményt konstruálni abból, hogy egy miniszterelnök elvileg támogat egy befektetést" - írta Gyurcsány Ferenc.
A volt szocialista kormányfő szerint a legfőbb ügyész megijedt. "Tudta, hogy egy esetleges tárgyalás minden napja pokol lesz számára. Mert vádlója lettem volna neki és tartójának, Orbán Viktornak és rendszerének. Nem merte vállalni a kockázatot" - fogalmazott.
Bírálta az ügyészséget azért is, mert bizonyítottság hiányában nem emelt vádat, pedig szerinte, "ha nincs bizonyíték az ügyészség kezében, az azt jelenti, hogy koholtan vádolt". Ez szakmai, emberi, morális alkalmatlanság, ebben az esetben a politikai elfogultság bizonyítéka is - tette hozzá.
A politikus arra is kitért, biztos abban, hogy a sukorói telekcsere miatt végül megvádolt emberek - köztük Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója, Császy Zsolt egykori értékesítési igazgató és Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium korábbi szakállamtitkára - ártatlanok, és ha szükséges, a bírósági eljárásban tanúként is kiáll mellettük.
Mint írta, felindultsága nem csökkent azzal, hogy nem vádolták meg. "Mert mi van a kevésbé ismertekkel, az emberekkel, akik tisztességen szolgálták hazájukat, de most a Fidesz "útjában állnak"? Őket meg lehet hurcolni?" - tette fel a kérdést.
Bejegyzésében Gyurcsány az őt 2009-ben feljelentő LMP-s Schiffer Andrásnak is üzent. "A jogállam őrzőjének szerepében tetszeleg, közben hamisan vádol. Szerencsétlen ember. Nem kellene valamit mondanod, András?" - írta a DK elnöke.
A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken bizonyítottság hiányában szüntette meg a Gyurcsány Ferenc ellen hivatali visszaélés miatt folytatott nyomozást a Sukoró-ügyben, öt ember ellen ugyanakkor vádat emelt.
Keresztes Imre főügyész arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bár a hivatali visszaélés megalapozott gyanúja fennállt, az újabb tanúkihallgatások és a párhuzamosan folyó polgári per eredményére figyelemmel nem lehetett egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a telekcseréről hozott döntésben, mint ahogy az eljárásának a célját sem.
Gyurcsány Ferencet azzal gyanúsította az ügyészség, hogy a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban azért döntött törvényi felhatalmazás nélkül, hatáskörét túllépve a telekcseréről, hogy egyoldalú, jogtalan előnyt biztosítson a befektetőknek. A főügyészség 2011. októberi közlése szerint a befektetőkkel 2008 májusában folytatott megbeszélésen arról döntött, támogatja a cserével történő ingatlanszerzést, és ennek megfelelő feladatokat szabott az illetékeseknek.
A volt miniszterelnök mindvégig tagadta, hogy bűnös lenne, koncepciósnak minősítette az ellene indult eljárást, és úgy foglalt állást, a sukorói beruházás majdnem egymilliárd dollárt hozott volna az országnak, és kétezer-ötszáz embernek adott volna munkát.
| < Előző | Következő > |
|---|