Szerkesztői etika – még egy adalék a Gerő–Romsics-vitához



Megint megszólíttattam, ezúttal is a Galamus felelős szerkesztőjeként.

A Rubicon című folyóirat honlapja ugyanis lezárta a Gerő-ellenes kampányhoz az aláírások gyűjtését (nem mondhatom, hogy vitát, mert az nem volt, hiszen nem volt cél), amit a lap főszerkesztője, Rácz Árpád záró hozzászólásában jelentett be.

Ebben egyebek mellett azt írja: „A történet azonban nem volt előzmények nélküli. Itt és most csak a közvetlen előzményt említjük meg: az ATV 2012. május 21-ei Egyenes Beszéd című műsorában Gerő András a Horthy-korszak értékelésével kapcsolatosan relatiziválással, emberi minőségét illetően pedig helyezkedési hajlammal és intellektuális dezorientáltsággal  gyanúsította Romsics Ignácot. (Jómagam az adás után közvetlenül telefonon kerestem meg Gerő Andrást, és megpróbáltam meggyőzni tévedéséről, egyben kértem, hogy keresse meg Romsicsot, vele beszélje meg problémáját, s ha szükséges, kérjen bocsánatot tőle. Miután hiába érveltem, még az éjszaka levelet írtam Kálmán Olgának, az Egyenes Beszéd műsorvezető-szerkesztőjének, aki azonban megkeresésünket válaszra sem méltatta. – Levelünket honlapunkon olvashatják.) A válaszadás lehetőségét Romsics számára sem a Galamus, sem az Egyenes Beszéd nem ajánlotta fel.”

Elolvastam a levelet, amelyet Rácz „még az éjszaka” megírt Kálmán Olgának. Hosszú. Elmagyarázza Kálmán Olgának, hogy hol volt a hiba a műsorban, hogy Gerő szerinte milyen vétségeket követett el, letolja Kálmán Olgát, így: „Ez lenne az egyenes beszéd? S ez ellen Önnek nem volt egyetlen szava! Még egy visszakérdezés sem! Nincs ennek az országnak elég baja?”, ám egyetlen sor sincs arról, még egy célzás sem, hogy a levélíró szükségesnek tartaná, hogy Kálmán Olga akár Romsics Ignácot, akár őt megkérdezze a műsorban a Gerő-állítások ellensúlyozásaként. Kálmán Olga helyében én is tudomásul vettem volna a kioktatást, és válasz nélkül hagyom a levelet.

Azt azonban végképp nem értem, hogy a Galamus hogyan kerül a hosszú ATV-s tiráda végére. Nem ismerem ugyanis azt a szerkesztői elvet, amely úgy szólna, hogy minden egyes újság, amely bárkiről bírálatot közöl, akkor jár el etikusan, ha erről azonnal értesíti a megbíráltat, és tisztelettel felkéri válaszadásra. Egyrészt ha ez így működne, szerintem minden szerkesztő lemondana, mert az élete másból sem állna, mint tiszteletteljes felkérések küldözgetéséből. Másrészt az ilyen történeteknek mindhárom szereplője szuverén ember. A bíráló cikk szerzője önállóan dönt az írás, a megjelentetés és a megjelentetés helye kérdésében, a felelős szerkesztő önállóan dönt arról, hogy kéri-e az írást vagy nem, a megbírált pedig arról, hogy kíván-e válaszolni, és ha igen, hol. Miért is kellett volna nekem felajánlanom a válaszadás lehetőségét Romsics Ignácnak? (Csak elméleti a kérdés: És mikor kellett volna felajánlanom? Gerő írása megjelent június 30-án, szombaton, és július 2-án, hétfőn már megszületett az elhatárolódó nyilatkozat az eredeti nyolcvanakárhány aláírással, tehát a Rubicon teljes mellszélességgel nyomban bedobta magát.) De a lényeg: a válaszadás lehetősége ilyen esetekben – nem minden esetben – magától értetődik. Aki akar, él vele. Ha Rácz Árpád nem is, Romsics Ignác szerintem ezt éppen olyan jól tudja, mint én.

De ha már a szakmai etikánál tartunk: elképesztőnek tartom, hogy egy szakmai folyóirat szerkesztősége odáig süllyedjen, hogy a „melletti-elleni kiállás” lezárása után eltakarítsa a honlapjáról azokat az olvasói hozzászólásokat, amelyek nem értettek egyet akár az elhatárolódással mint módszerrel, akár a Romsics védelmében megszólalók álláspontjával (ezek az olvasói hozzászólások ugyanis két hete gyűltek. Ma nyomuk sincs a Rubicon honlapján). Kitesz viszont egy összeállítást a Facebookon megjelent hozzászólásokból, amelyek 99 százalékban velük értenek egyet (köztük ott van az Árokásó című, a nevével önmagát minősítő honlap bejegyzése – érthetetlen, hogy a Kurucinfóét miért nem vették be, elvégre ott is megszólaltak. És remélem, az Árokásó is kap ajándékot, mint mindenki, aki „megosztja véleményét arról, hogy szerkesztőségünk Gerő András vádjaival szemben védelmébe vette Romsics Ignácot”).

Elképesztőnek tartom, hogy egy szakmai folyóirat szerkesztősége a honlapján, Újabb állásfoglalások címszó alatt csak arra a két, a Galamusban megjelent vitacikkre hívja fel az olvasói figyelmét, amely szerintük az ő kampányukat erősíti (Sándor Klára írására, illetve a tanítványok és szerzőtársak deklarációjára), és nemlétezőnek tekinti a többi, velük vitatkozó érvelést, így Kovács M. Máriáét, Krémer Balázsét, Gábor Györgyét (Fazekas Csaba írása a Rubicon-zárás napján jelent meg). De hát miért is kéne megfertőzni vitatkozó véleményekkel a kedves olvasó agyát? Még akkor is, ha a kollégáik írásairól van szó, nem holmi méltatlan „amatőrök” közbekotyogásairól! Bár nem kéne csodálkoznom, hiszen azt is tudjuk, hogy Krémer Balázs vagy Zsigmond Anna írását, amelyet először ők kaptak meg, nemhogy nem közölték, hanem válaszra sem méltatták (amely válasz hiányát, érdekes módon, Rácz Árpád rossz néven veszi Kálmán Olgától). Az már csak hab a tortán, hogy mint kiderült, az aláírások és a csatlakozások után megváltoztatták az elhatárolódás szövegét.

Nagyon nagy baj lehet a Rubicon szerkesztőségében. Ugyanis ha úgy gondolják, hogy a történetírásról, a történészi szemléletről és nyelvezetről szóló „párbeszédeket”, „eszmecseréket” kizárólag arisztokratikus elzárkózásban, belső szakmai berkekben („könyvekkel és tanulmányokkal, valamint konferenciatermekben”) szabad lefolytatni, a szélesebb nyilvánosságot viszont, amelynek amúgy a saját folyóiratukat készítik, és amelynek a működtetésére és formálására a honlapjukat létrehozták, ki kell zárni ezekből a vitákból – az érdeklődő „köznép” érje be azzal, hogy megveheti az újságot, amelyben majd, egyszer, talán, legfeljebb a kilúgozott végeredményt tálalják elé –, akkor fel kellene tenniük önmaguknak a kérdést, hogy mi végre is vannak ezen a világon.

(Mihancsik Zsófia)



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!