Nyitólap ⇒ Cikkeink ⇒ Hazai vonatkozású hírek
2013. június 19, 03:19
galamus.hu
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MTI 2012. július 15., vasárnap 18:53

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) nem jogerősen, harminc napra rendelte el Portik Tamás és négy társa előzetes letartóztatását. Az öt férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felkérésére a Terrorelhárítási Központ (TEK) szombaton fogta el.

A Fővárosi Törvényszék honlapján vasárnap kora este közzétett közlemény szerint a kényszerintézkedést előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt indult büntetőügyben rendelte el a PKKB.

"Figyelemmel a nyomozás irataiból rendelkezésre álló adatokra, a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyára, és azok szervezett jellegére, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható. Emellett az is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén egymás vagy a büntetőeljárásban már kihallgatott vagy kihallgatandó személyek befolyásolásával a bizonyítási eljárást meghiúsítanák" - írták a vasárnap hozott végzés indoklásában.

A végzés nem jogerős.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nem sokkal korábban azt közölte, hogy előterjesztése alapján a Fővárosi Főügyészség indítványozta a gyanúsítottak: P. Tamás, F. Ferenc, K. Tibor, H. István és L. János előzetes letartóztatását.

Portik Tamás ügyvédje, Bánáti Kristóf a Hír TV-nek a nap folyamán azt mondta, hogy két gyanúsítást közöltek védencével. Egyrészt az Aranykéz utcában megölt - Boros Tamás néven ismert - Boros József Károly meggyilkolásával kapcsolatban felbujtóként gyanúsították meg, és ugyanígy felbujtóként gyanúsították meg Prisztás József meggyilkolásával kapcsolatban is. Hozzátette: ügyfele abszurdnak tartja a vádakat, ártatlannak vallotta magát, és ennek megfelelően meg is tagadta a vallomást.

 
A Galamus-csoport támogatásáról
A Galamus-csoport a twitteren
Silver Computer
Jogtiszta hírek