Quis custodiet ipsos custodes?
- Részletek
- 2010. június 16. szerda, 03:53
- Bánházy Péter
Bánházy Péter
Juvenalis szállóigéjének (1) magyar megfelelője leginkább a kecske és a káposzta történetét juttatja eszembe, most pedig menthető felindulásból idézem ehelyütt, többekkel osztozva az alkotmány, az alkotmányosság és végső soron a demokrácia iránt érzett, lassan reményvesztett aggodalomban. Az én aggodalmam azonban kissé más, mondhatnám, praktikusabb természetű is. Fogalmi zavarban és bizonytalanságban vagyok. A két parlamenti cikluson keresztül honfiúi daccal tüntető ellenzékből honatyákká bölcsült, s immáron minden igaz magyarokat képviselő többség jeles képviselői, velem együtt, ugyanabból a forrásból nyertek szellemi táplálékot, ugyanazon kútfőktől sajátították el a tudást, így az alkotmány és az alkotmányosság alapvető fogalmait is. Azokat a fogalmakat, amelyek zsinórmértékül szolgáltak az elmúlt húsz évben, s amelyeket (jaj!) forradalmi hevületükben épp most készülnek szemétre vetni.
Nézzük, miről is van szó! Jogi tanulmányaink során az alkotmány fogalmát két mérvadó szerző eltérő nézőpontú megközelítésében a következők szerint ismerhettük meg:
Bibó István szerint: „Az igazi, lényeges alkotmányszabályok, alaptörvények azok, amelyek az alapvető elvek megvalósításának, konkretizálásának, a jogszabályok alkotásának módját, eljárásait, a közügyekben való tanácskozást, a közfunkciók betöltését, a kormányzás hatáskörét és korlátait, a közösségi rend társadalomgazdasági alapintézményeit megszabják, s ezáltal közvetítik az alapvető rendező elvek igazoló hatását az egész szóban lévő közösségi rend, hatalmi szervezet, jogrend számára.” (2)
Bibó az alkotmány általa lényegesnek tartott tartalmi elemeinek taxatív felsorolásával egyben az alkotmány „önvédelmi mechanizmusának” működését is meghatározza, az alapvető elvek megváltoztatásának korlátozásával. Emellett fontosnak tartja a címzettek körének pontos megjelölését: az egész közösségi rendből nyomatékkal emeli ki a hatalmi szervezetet és a jogrendet is. Bibó még úgy gondolta, hogy az alkotmány szabályai mindenkire, magára a törvényalkotóra is kötelező erejűek.
Ma még minden joghallgató számára államvizsgán is kötelező ismerni Kovács István definícióját: „Az alkotmány az államjog kódexe, azaz egy adott ország államjogának legfontosabb szabályait rendszerezett formában összefoglaló törvény (esetleg több egymással összefüggő törvény), melyet a benne foglalt szabályok jelentősége, gyakorlati realizálásának biztosítékai (ún. alkotmányos garanciák) az ország közönséges törvényei fölé emelnek.” (3)
Kovács István megfogalmazásában az alkotmány a legmagasabb szintű jogi norma, amely magát a törvényalkotót is köti. Alaptörvény tehát, szemléletesen fogalmazva: a törvények törvénye. Megváltoztatására különleges esetekben, csak egészen rendkívüli körülmények hatására, szigorúan meghatározott feltételek között kerülhet sor.
Egy új világ, egy új társadalmi rend születése nem kis dolog. Indokolt tehát eldobni azt, ami régi, ami ódivatú, ami már nevében is (1949. évi XX. törvény!) egy elnyomó és mára meghaladott rendszer rémségeit idézheti fel minden jóérzésű polgár számára. Nem elég a forradalmi láng tisztítótüzében átkalapálni, arra ez a velejéig romlott fércmű már nem alkalmas! Újat, minden eddiginél tökéletesebbet kell hát alkotni!
Bár nem vagyok – s vélhetően nem is leszek – alkotmányjogász, levetvén a csökevényes gondolkodás igáját, magam is tettem egy kísérletet egy haladóbb szellemben fogant normatív alkotmányfogalom megalkotására. Valahogy így: Az alkotmány az isteni akarat kinyilatkoztatásának történelmi folytonosságában és a mindenkori igaz magyarok által adott felhatalmazás garanciáival megtestesülő, legmagasabb szintű államjogi szabályok egységes, rendezett foglalata. (Kicsit pontatlan még, s nem elég naracssárga, de az enyémJ.)
Szeretnék visszautalni a bevezetőmben említett kecskére, de most egy másik összefüggésben. Ama Mekk Elekre gondolok, aki a mesében úgy épített házat, hogy a korábban elkészített tetőt a megrendelő tartotta addig, amíg a „mester” alá rakta a falat – sikerrel befalazva ezzel önmagát is. A jelenlegi – magát alkotmányozó hatalomnak kikiáltó – csapat kalákában egy már meglévő épület alá kíván új alapot rakni. Ezzel kapcsolatban három kérdés merül fel bennem. Ki fogja addig tartani a tetőt és a falakat, amíg elkészülnek? Elég erős lesz-e az új alap a régi építmény alá? És végül: ki lesz az, aki mindezt megfizeti?
„Gyökerestül irtsd a Gonoszt”-épület, Kanada – mekk-elek.blog.hu
Nem oszlott el továbbá a bizonytalanságom sem. Önző módon az foglalkoztat, hogy mi lesz velünk, mi lesz azokkal, akik eddig négy éve keresztül ezen nevelkedtünk, ezen alkotmányban foglalt alapelvekre épülően tanultunk polgári jogot, büntetőjogot, közigazgatási jogot, s nyerhettünk betekintést még számos jogág rejtelmeibe, abban a reményben, hogy befektetett munkánk eredményeképpen végezetül sikeres államvizsgát tehetünk? A magam részéről – jobb híján – mégis bizakodó vagyok. Figyelembe véve a nagy mű megalkotásának időkereteit, úgy gondolom, nem lesz szükség mérhetetlen energiabefektetésre a megtanulásához, mire eljő a megmérettetés ideje.
Aki lépést akar tartani a korral, annak azonban nem csak azt kell megtanulnia, hogyan kell tanulni. Megtanulunk majd felejteni is. Remélem, legkésőbb négy év múlva…
***
Tovább játszva a kecske-analógiával, az is eszembe jutott, hogy a történelem olykor pikáns párhuzamokat is kínál. Lehet, hogy a harmadik magyar köztársaság egyeduralomra törekvő vezére már csak úgy fog megmaradni a hálás utókor emlékezetében, mint ahogyan – Suetonius leírása nyomán – a harmadik római császár, Claudius Tiberius Nero, akit bizonyos okokból, némi szójátékkal, egyszerűen csak Caprineusnak, azaz bakkecskének neveztek? (4) Bár ez lenne a legnagyobb bűne addig is!
(1) Quis custodiet ipsos custodes? – Ki őrzi az őrzőket?
(2) Bibó István: Válogatott tanulmányok IV. kötet, Budapest, 1990. 304.o.
(3) Állam- és jogtudományi enciklopédia. I. kötet, Budapest, 1980. 7.o.
(4) Suetonius leírása szerint Tiberius, Capri szigetén töltött visszavonultságának időszakában, elhanyagolta az államügyek intézését, ehelyett bűnös hajlamainak hódolt. Ennek következtében a nép, a sziget nevéből szójátékot faragva, széltében-hosszában Caprineusnak, azaz bakkecskének nevezte.
(a szerző mediátor, negyedéves joghallgató)
