Egy matematikus életéről és haláláról
- Részletek
- 2010. június 16. szerda, 03:41
- Krámli András, Major Péter
Krámli András, Major Péter
A Vedomosztyi megemlékezése elé
2010. június 4-én meghalt a 20. század egyik legnagyobb matematikusa, Vlagyimir Igorevics Arnold. Róla írt szép és tanulságos megemlékezést Konsztantyin Szonyin a Vedomosztyi című újságban. Mivel úgy gondoljuk, hogy az írásban megfogalmazott gondolatok a magyar olvasó számára is érdekesek és fontosak, a cikket magyarra fordítottuk, és elküldtük a Galamusnak publikálásra.
Arnoldnak nagy hatása volt a magyar matematikai életre is. Több könyvét (Közönséges differenciálegyenletek, A mechanika matematikai módszerei, A differenciálegyenletek elméletének geometriai fejezetei) magyarul is kiadták, a magyar sajtóban is sokszor tárgyalt és a Sanghaji Világkiállítás magyar pavilonjában is bemutatott gömböc az ő egyik sejtésén alapult. Az alábbi cikket mégsem emiatt ajánljuk az olvasó figyelmébe, hanem azért, mert a mi számunkra is fontos gondolatokat tartalmaz. A cikk azzal a kérdéssel foglalkozik, hogyan kellene tudományos értékeinket megőrizni. Arnold és a Moszkvai Állami Egyetem kapcsolatának példáján mutatja meg, hogy a konfliktuselkerülés és a túlélés érdekében hozott döntések következményeként hogyan veszíthetjük el az igazi értékeket. Ha belegondolunk a magyarországi helyzetbe, az egyetemi kinevezéseknek, elbocsátásoknak, nyugdíjazásoknak, kutatóhelyek megszüntetésének, a pályázatok működtetésének rendszerébe, a tehetséges fiatalok támogatásába, pontosabban annak hiányába, észre kell vennünk, hogy ezek a problémák számunkra is ismerősek. Ezért, bár a cikk Oroszországgal foglalkozik, a történet rólunk is szól.
(Krámli András és Major Péter matematikusok)
Vlagyimir Igorevics Arnold – Wikipedia/Szvetlana Tretyakova
Konsztantyin Szonyin
Játékszabályok: Egy lángész emlékének
(Vedomosztyi, 2010. június 7.)
Elhunyt Vlagyimir Igorevics Arnold, korunk egyik kiemelkedő matematikusa, aki alapvető eredményeket ért el a dinamikai rendszerek elméletében, a geometriában, a topológiában, a funkcionálanalízisben és más matematikai tudományterületeken, több ismert matematikus tudományos vezetője, a tudományos gondolkodás népszerűsítője és védelmezője volt. Az óvodásoktól a doktoranduszokig terjedő olvasótábor számára íródott tankönyvei, a matematikai képzés védelmében kifejtett publicisztikai tevékenysége olyan nagy hírnevet szerzett neki, hogy ennek alapján a professzionális matematikától távolállók számára úgy tűnhet, alapvető jelentősége nagyszerű tankönyveiben és ragyogó előadásaiban nyilvánult meg. De ez nem így van: Arnold munkái választ adtak korábbi korok kiemelkedő matematikusainak, Hilbertnek, Poincarénak és Kolmogorovnak számos kérdésére. Az Arnold által teremtett matematikai diszciplínákkal több száz matematikus foglalkozik az egész világon. Ilyen teljesítménnyel még a legnagyobbak közül is csak kevesen büszkélkedhetnek egy évszázadban.
Mint oly gyakran, egy lángész halála most is jobban érdekli a közvéleményt, mint az élete. Ennek a tragikus eseménynek a kapcsán szeretném felhívni az ország politikai vezetésének és társadalmának a figyelmét egy apró és személyes tanulságra. Az orosz politikusok szeretnek szép szavakat mondani a tudomány és az alapképzés támogatásáról, a társadalom pedig szereti hallgatni ezeket. Ugyanakkor mindkét fél szeret bizonyos rendkívül elvont fogalmakról beszélni, illetve ilyeneket hallani. Azt hihetnénk, hogy néhány száz vagy néhány ezer ember sorsáról (dolgozószobájáról, laboratóriumáról, fizetéséről stb.) van szó. De a tudományban általában csak kevesekről van szó: az orosz matematika Arnolddal és Arnold nélkül – ez két teljesen különböző matematikai világ. A Moszkvai Állami Egyetem vezetése a szűkös 1990-es esztendőkben meghozta a maga döntését: nem tartotta meg Arnoldot, és ez azonnal megváltoztatta az egyetem matematikai életét. Nem tudom, mit kellett volna tenni – kinevezni őt dékánnak, elzálogosítani valamelyik épületet és tízszer akkora fizetést adni neki, mint másoknak, elbocsátani 100 embert, hogy az ő fizetésükből fedezzék Arnold és tanítványai jövedelmét, de mindez a helyzet megértését, határozottságot és akaraterőt követelt volna. Ma is ugyanilyen feladatokkal kell szembenézni az egyetemek rektorainak és a felsőbb vezetőknek: fel kell ismerni az orosz tudomány alkotó egyéniségeit, és mindent meg kell tenni azért, hogy azok is maradjanak.
Június végén a Pétervári Európai Egyetem konferenciát tart „A tudományos diaszpóra és az orosz tudomány jövője” címmel, amelyen a legújabb kori orosz történelemben először összegyűlnek mind a természet-, mind a társadalomtudományok legnagyobb csillagai. Nem tudom, miről szeretett volna beszélni Arnold az előadásában – ez lett volna a zárónap kulcselőadása. Élete és munkássága így is sokat mond azoknak, akik megvitatják az orosz tudomány problémáit. Egy tudósnak nehéz otthon maradni. De orosz tudós maradhat az is, aki az év felét Párizsban tölti.