rss      tw      fb
Keres

Semjén: Szent László a legeurópaibb és legmagyarabb király volt

MTI 2012. június 30., szombat 21:36

Mind az európaiság, mind a kereszténység, mind a magyarság szempontjából példaértékű ma is Szent László, aki a legeurópaibb és legmagyarabb király volt - mondta Semjén Zsolt szombaton Somogyváron.

A miniszterelnök-helyettes az egykori apátság romjainál, Szent László első sírhelyénél mondott beszédet, annak alkalmából, hogy a Szent László-napok keretében ünnepi megemlékezést tartottak a településen bencés apátságot alapító lovagkirályról.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a Szent László-i örökség mai mondanivalója, az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekek érvényesítése abszolút legitim szempont, keresztény alapon is. Párhuzamot vont a lovagkirály kora és a jelenkor között, mondván, ma is hasonló a feladat, meg kell tanulni erős kézzel, vasakarattal kormányozni.

Emlékeztetett arra, hogy a lovagkirálynak "egy anarchiába süllyedő, széteső, a meggyengült központi hatalom miatt különböző érdekcsoportok által szétszabdalt országban kellett rendet teremtenie vaskézzel, hogy a nemzet ne essen szét az anarchiában, könnyű zsákmányává válva külső éhes érdekeknek".

A rekkenő hőségben megtartott megemlékezésen részt vettek lengyel, osztrák és horvát vendégek is, köztük Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság nagykövete.

Az ünnepi beszédek után megkoszorúzták Szent László első sírhelyét, és idén itt tartották meg a magyarországi lengyelség napját is.

Somogyvár ebben az évben is háromnapos, péntektől vasárnapig tartó ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik meg a lovagkirályról, aki francia szerzeteseket telepített le a településen, ezzel jelképezve és erősítve a keresztény Magyarország európaiságát.

Magyarország történelmi emlékhelyén, a somogyvári Kupavár-hegyen I. László 1091-ben alapított bencés apátságot. A megyének is nevet adó, 1061-től 1724-ig székhelyül szolgáló településen 1989-től emlékeznek meg ünnepségsorozattal a Szent Benedek apátság alapítójáról, akit 1095 júliusában az apátság bazilikájában temettek el, majd 50 év múlva - végakaratának megfelelően - az általa alapított nagyváradi székesegyházban helyeztek örök nyugalomra.