rss      tw      fb
Keres

Szíria - A kínai külügyminiszter a politikai rendezés mellett fog kiállni Genfben

MTI 2012. június 29., péntek 9:00

Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszter az Annan-terv mellett fog érvelni azon a miniszteri szintű találkozón, amelynek a témája a szíriai konfliktus lesz szombaton Genfben - jelentették be pénteken Pekingben.

Jang ismerteti a konferencián a kérdésben elfoglalt kínai álláspontot, és megerősíti, hogy országa kiáll a hatpontos béketerv végrehajtása mellett, amelyet Kofi Annan, az Arab Liga és az ENSZ közös különmegbízottja terjesztett elő - közölte Hung Lej (Hong Lei) külügyi szóvivő. Hozzátette, Peking küldötte annak az állapotnak a fenntartására törekszik, amely lehetőséget nyújt a politikai megoldásra.

Annan szerdán közleményben jelentette be, hogy Szíria ügyében egy akciócsoportot hívnak össze, amelybe sajtóértesülések szerint meghívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagját, valamint Törökország, Irak, Kuvait, Katar és az Európai Unió képviselőjét.

A tanácskozás célja, hogy elérjék az Annan által kidolgozott javaslat végrehajtását, és megállapodjanak egy politikai átmenet alapelveiről. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter korábban azt mondta, Amerika támogatja a szíriai Annan-tervet.

A szíriai ellenzék csoportjai ugyanakkor utóbb úgy nyilatkoztak, hogy el fogják vetni Annan átmeneti rendezési tervét, ha az nem mondja ki, hogy Bassár el-Aszad elnöknek távoznia kell a hatalomból. Oroszország változtatna a szíriai nemzeti egységkormány felállítását célzó - a tervezett záródokumentumba foglalandó - kezdeményezésen, amit viszont az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország elutasít.

Annan telefonon egyezetett a BT öt állandó tagállamának külügyminiszterével, s a szombati tanácskozás sikere érdekében péntekre előkészítő megbeszélést hívott össze a külügyi tárcák magas rangú tisztségviselőinek részvételével.