Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja…

Stein Á. Dániel


Az Inforádió weblapjáról másolom: „a Fidesz első embere nevetségesnek tartja a szlovák nyelvtörvényt. Kijelentette: „a szlovákoknak komplexusaik vannak, hiszen az övék egy fiatal állam, amely folyamatos önigazolási kényszerrel küzd. Különösen, hogy egy ezeréves magyar állam szomszédságában kell definiálnia a létezését”. Szerinte a következő kormánynak új alapokra kell helyezni a két ország közötti kapcsolatokat.”

A szlovák nyelvtörvény értékelése meglehetősen sommás. Minden bizonnyal nem magából a dologból indul ki, hanem abból, amivel folytatja: ebben a törvényben testesülnek meg a szlovák komplexusok. Érdemes ezt a dolgot kicsi vesézni.

Először is: valóban nevetséges-e ez a nyelvtörvény? Nem igazán jó rá ez a szó. Ha eltekintünk a nemzeti kisebbrendűségi vagy felsőbbrendűségi érzésektől, mint indoktól, semmi mosolyra késztető nincs benne. Ha csak a szöveget nézzük: hát az éppen olyan unalmas, mint minden törvényszöveg. Ha beleássuk magunkat a tartalomban, akkor találunk benne kicsinyességet, antiliberalizmust  és fenyegetést. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy ha eltekintünk a szankcionálási szándéktól, azt is mondhatnánk, hogy ez a nyelvtörvény nálunk is elmenne.

Az Origo kínál áttekintést a nyelvtörvény végrehajtási utasításáról. A szerző arra koncentrál, hogy azt mutassa be, mit szabad.

1. Megtudjuk például, hogy a lehet kérni  formanyomtatványokat nemzeti nyelven, illetve, ahol a lakosság létszámának több mint 20 százaléka nem szlovák nyelvű, ott le is kell fordítani őket.
2. Az önkormányzatokban is lehet magyarul beszélni, bár ha csak egyvalaki kéri, hogy fordítsák szlovákra a beszélgetést,  nyomban tolmácsot kell hívni.
3. Igaz, ez nem vonatkozik a tűzoltókra, a hadseregre, a mentőkre és a városi rendőrségre.
4. Az orvosok gyakorlatilag beszélhetnek magyarul a magyar betegekkel, bár az nem derül ki, hogy ezt nekik szabad, vagy csak senki nem fog odafigyelni.
5. A bíróságokon is lehet éppen idegen nyelven beszélni, de a szerződések csak szlovákul köthetők.
6. Az emlékműveken mindenképpen kell lennie szlovák feliratnak (első helyen), de a régi sírköveket nem kell átvésetni.

Ezek csak kiragadott példák, amelyeket megvizsgálhatunk egy közös szempontból. Hogy van ez nálunk? Találkozott már valaki lovári nyelvű pályázati űrlappal Magyarországon? Az önkormányzati testületekben a félreértéseket vajon az okozza, hogy nem értik egymás beszédét? Milyen nyelven kommunikálnak a rendőreink? Végül, ami a feliratokat illeti, úgy tűnik, ilyesmit kreáltak nálunk is: egyesek szeretik a mi törvényünket is nyelvtörvénynek nevezni-látni, de Minya Károly szavával ezt „reklámnyelv- és felirattörvény”-nek helyes nevezni. Igaz, ez a 2001-ben elfogadott törvény csak a gazdasági életben érvényes, a sírkövek nem tartoznak a hatálya alá.

Egyszóval, ami a szlovák nyelvtörvényben különös és Magyarországon nem tapasztalható, csak a szankcionálás. Óriási humor az 5000 koronás büntetés.

Másodszor: hogy is van ez az ezer év? Az tény, hogy szlovák állam először csak 1939-ben alakult, de azért ez nem minden.  Amikor a magyarok megérkeztek a Kárpát-medencébe, az éppen csak széthullott Nagy-Morva birodalom romjait találták. Az itt élő szlávoknak már 828-ban volt katolikus templomuk, és az itt működő Cirill és Metód révén már írásbeliségük is.

Ha erre gondolunk, megkérdezhetjük, hogy az államiság valóban ad valamiféle jogot arra, hogy felsőbbrendűnek érezzük magunkat? A nemzetállamok fogalmát a középkor nem ismerte, a nyelv és az államiság összefüggése csak a 18. század táján vált fontossá. A középkorban az államot inkább a király személye jelentette, a hazafias érzések elődje ebben a korban a királyhoz, a birodalomhoz való hűség volt.  A Nagy-Magyarország matrica hívei nem tudják például, hogy ott az az alsó csücsök, Dalmácia, sohasem volt Magyarország, csak a magyar király birtoka.


Orbán, az autó meg a Nagy-Magyarország matrica - A Tv2 2005. február 14-én sugárzott Napló című műsorából

Ha így tekintjük a dolgot, mire föl vagyunk annyira oda? A királyaink magyarok voltak? Az Árpád-ház kihalása után vajon melyik királyunk volt magyar etnikumú, anyanyelvű? (Nem is beszélve arról, hogy már az Árpád-házba is befurakodtak az idegenek, Péter és Aba Sámuel személyében). Azután azt is megnézhetjük, hogy az ország három részre szakadása után, egészen 1867-ig, az Osztrák-Magyar Birodalom megalapításáig hol volt az az önálló magyar állam.

Vajon mit gondolhatott Orbán Viktor, amikor jót nevetett a szlovák nyelvtörvényen, és bunkómagyar módra alázta a szlovákokat? Különösen akkor, amikor úgy folytatta, hogy új alapokra kell helyezni a magyar-szlovák viszonyt? Hogy Fico majd kézcsókra járul hozzá?  Slota úgy megrémül, hogy átvált magyar nacionalistába? Vagy azt hitte, hogy most magunk között ezt megbeszéljük – nevetségesek, meg fiatalok, meg nincs is államuk, sőt, néha még azt is szeretik mondani, hogy nincs nyelvük –, majd jól túljárunk az eszükön, és az ujjunk köré csavarjuk őket? Hát nem rossz terv, sokan akarják ezt hallani! De miért mondja ilyen hangosan?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!