Prohászka-idézetek: nemcsak antiszemitizmus
- Részletek
- Fazekas Csaba
- 2012. június 28. csütörtök, 05:44
Május elején, a tervezett Prohászka-szoborról szóló cikkemben (Prohászka-vita után, Prohászka-vita előtt) azt írtam, hogy újabb Prohászka-vita előtt állunk. Hát nem kellett sokat várni, pár napja megjelent egy sajtóhír arról, hogy már a helye is megvan a leendő fővárosi szobornak, mégpedig a XIII. kerületben. A szoborállítás megakadályozásáért facebookos kezdeményezés indult, tiltakozott a – szocialista vezetésű – kerületi önkormányzat és számos sajtócikk látott napvilágot. (A kerületi önkormányzat már csak azért is felemelte szavát, mert finoman szólva nem elegáns ötlet a jogilag a Fővárosi Közgyűlés illetékességébe tartozó angyalföldi területen felállítani a Horthy-korszak iránti, politikai jobboldal által motivált nosztalgia újabb jelentős mérföldkövét.)
Szóval, újraindul egy Prohászka-vita, amelynek a tétje most egyértelműen az, hogy sikerül-e szobrot állítania a (szélső)jobboldalnak Budapesten az egykori jelentős, ám nagyon is vitatható életművet hátrahagyó székesfehérvári püspök tiszteletére, illetve sikerül-e más belátásra bírniuk a döntéshozókat a szoborállítást ellenzőknek. (Ahogy a Horthy-szobornál, a Prohászka-emlékműnél is fontos szempont az, hogy inspiráló lehet további, a két világháború közötti kor szellemiségét megidéző/hirdető köztéri alkotások számára.) Ebben a vitában eddig is sok idézet került elő Prohászka Ottokártól, amelyek azt bizonyítják, hogy a nagy hatású püspök 1919 után kifejezetten a szélsőjobboldallal szimpatizált, erőteljes „keresztény” politikát követelt, s bár egyik formálója volt a Horthy-korszak „keresztény-nemzeti” ideológiájának, a gyakorlatban is mindenkor az ideológia radikális megvalósulását szorgalmazta. A jórészt Prohászka Ottokár összes műveinek (halála után közvetlenül megjelent) 25 kötetes kiadásából való idézeteket a „mérsékelt” konzervatívok, illetve katolikus hívei azzal magyarázzák, hogy mindez nem szélsőség, nem jobboldali radikalizmus, nem antiszemitizmus stb., mert mérlegelésekor figyelembe kell venni a kor szellemét, nem úgy kell érteni stb. Ugyanakkor a jobbikos radikálisok nagyon is az eredeti szövegkörnyezetben ismételgetik Prohászka gondolatait, büszkén vallva magukat a püspök politikai örökösének, elsősorban a zsidóellenességben.
Az alábbiakban néhány olyan Prohászka-szövegből szemezgetünk, amelyek talán kevésbé ismertek, és arról szólnak, hogy politikai arcélének jellemzésekor nemcsak az antiszemitizmus az egyetlen vitakérdés, jóllehet a zsidóellenesség kétségtelenül a leginkább szembetűnő, és önmagában is vállalhatatlanná teszi a püspök példaképként való emlegetését. Prohászka a Horthy-korban nemcsak az első, 1920–1922 közötti nemzetgyűléstől fordult el kiábrándultan (amelynek képviselője volt), hanem elvetette a parlamentarizmus intézményrendszerét és a demokratikus hatalomgyakorlást is. 1923-ban egy újságírói kérdésre így fogalmazott:
„Milyennek látom a parlament színvonalát? Hát talán nem csodálkozik rajta, hogy mélységes pesszimizmussal vagyok nemcsak a nemzetgyűléssel, de a parlamentarizmus egész intézményével szemben. Ez az új bábeli torony, ahol hovatovább két ember sem fogja érteni egymást. A szociáldemokrácia és a zsidódemokrácia [sic!] egyébként lényegi egység, nem különös tehát, hogy most taktikából és ökonómiából is együtt vannak.”
Vagyis a törvényhozásban zajló vitákat feleslegesnek, a „hatékony” hatalomgyakorlás szempontjából értelmetlennek tekintette. Bár korábban maga is küzdött a választójog kiterjesztéséért, a Horthy-korszakban határozottan úgy látta, hogy a választásra jogosultak körét korlátozni kell, hogy csak „megfelelő” politikai képviselet alakulhasson ki, vagyis a számára nemkívánatos politikai erőknek lehetősége se legyen az érdekképviseletre. A demokráciát csak addig a pontig tartotta kívánatosnak, amíg az általa preferált politikai erők kezébe került a hatalom, a többiekről úgy vélte, hogy „mérgezett bódulatban”, „a kor hibás szellemének bűvöletében” vannak, amiért nem a „keresztény-nemzeti” jelöltekre szavaznak.Egy 1922-es interjújában mondta:
„Hála Istennek, hogy a választójog megszűkítését a kormány tervbe vette, hála Istennek, hogy ebből a frázisos, ostobán demokrata – mert nem is igazán demokrata – lázból kifelé megyünk. […] A választójogot igen is meg kell szűkítenünk addig a mértékig, hogy a megbízható és felelősséget érző néprétegek kezébe legyen letéve a legnagyobb érdek, az ország érdeke.”
Érdekes továbbá, hogy legnagyobb várakozással az olasz fasizmus és Mussolini iránt viseltetett. Fontos persze, hogy az 1920-as évek elején még nem lehetett tudni, hogy mi lesz a fasiszta mozgalom sorsa később (Prohászka 1927-ben hunyt el), de a püspök csodálata és az olasz példa magyarországi szorgalmazása azért elgondolkoztató. Előbb idézett interjújában erről, valamint az erőszak alkalmazásának lehetőségéről jellemzően így beszélt:
„A beszéd is valami, de a léleknek édesfia mégis csak a nemes tett. A fascista példából, mely a nemzetellenes elemek lehetetlenné tételét oly fényesen viszi keresztül, mindenesetre sokat tanulhatnak az ébredő magyarok a nemzeti érzés megvédelmezése tekintetében. Őket nem lehet jogrendre és légnemű elvekre való hivatkozással elcsitítani. Én az erőszakot nem védem, és nem istápolom, de az erőszaknak is vannak néha történelmi föladatai. A fontos az, hogy az ébredők vezetését továbbra is nagyhitű és fennkölt gondolkodású emberek tartsák a kezükben.”
Prohászka Ottokár – Wikipédia
Prohászka itt az Ébredő Magyarok Egyesületére (ÉME), a kor szélsőjobboldali antiszemita társadalmi egyesületére célzott, amely iránt végig leplezetlen szimpátiát mutatott, gyakran volt rendezvényeik szónoka. Más alkalommal (a magyarsággal kapcsolatos várakozó kételyekkel együtt) szintén lelkesen kommentálta az olasz példát:
„Az olaszokat irigylem Mussolinitól. Az a példátlan egység, amellyel az olasz nemzet Mussolini jóindulatában és jó szándékaiban bízik, egyenesen megrendítő. Hallatlan tanulságok kínálkoznak megszívlelésre, teszem azt, hogy csak nemzeti formában képzelhető el a modern állam, s hogy a szociáldemokráciát ki kell kapcsolni az állami szervezet tényezői közül. Csodálatos és örvendetes felébredés ez. Mussolini nagyon jól tudja, mit kell tartania a szláv veszedelem miatt. A francia és az angol egyaránt nem látja ezt, csupán a bűvös politikai lángelme: Mussolini, aki azonban a mi szempontunkból eddig mégiscsak titokzatos Maia istennő, lefátyolozott arcú, nem tudni, kicsoda néz föl alóla.”
A jogegyenlőségre való hivatkozást egyébként is gyakran elutasította mint olyan tényezőt, amely a magyarság „jogos önvédelmének” útjában áll, ezért úgy vélte, hogy félre kell tenni. Egy 1922. januári beszédében így fogalmazott:
„A jogegyenlőség egy szép elv, de mi elveken tönkremenni nem akarunk. Az elvek nem arra valók, hogy mi húzzuk a rövidebbet, hanem annyit a jóból, amennyit az élet körülményei elviselnek. […] A mi harcunk az önvédelem. Igenis a zsidósággal, a szabadkőművesekkel, a nemzetköziséggel szemben állunk, ezt lehetetlen letagadni, szépíteni, elmázolni. Hiába beszélnek az emberi jogok egyenlőségéről, minket frázisokkal meg nem tévesztenek.”
Prohászkának a demokráciával, parlamentarizmussal szemben álló, szélsőségek iránt nyitott politikai felfogásában központi szerepe volt a zsidóellenességnek. Gyakran hallani azt az ellenvetés, hogy a püspök megkülönböztette a „jó” zsidókat a „rossz” zsidóktól, politikai megnyilatkozásainak jelentős részében azonban ennek nincs nyoma, sokkal inkább annak, hogy a közéletet (veszélyes, bomlasztó, nemzetközi) „zsidókra”, illetve (erkölcsös, keresztény, hazafias) „magyarokra” osztotta, előbbiek közé sorolva az izraelitákon kívül azokat is, akik nem osztották „keresztény-nemzeti” ideológiáját. Prohászka gyakran beszélt a két fél közti kibékíthetetlen, elkeseredett küzdelemről, óhatatlanul a zsidóság ellen hangolva erre fogékony hallgatóságát. Az ÉME szegedi nagygyűlésén például 1921 novemberében így beszélt:
„Ideálizmus nélkül nem ér az élet semmit. A zsidó fajban ez az ideálizmus nincs meg, és belőlünk is cinikus blazírtsággal ki akarja ölni. A zsidó degenerált faj és legalkalmasabb a miazmák befogadására. Ezek ellen a miazmák ellen kell nekünk védekezni a kereszténység ősi ellenálló erejével.”
Egy évvel később, szintén egy ÉME-gyűlésen mozgósított:
„[A magyarság] harcban álló nép, mely harcolt mostanáig egy idegen fajjal, amely nem olvadt belétek, hanem inkább felettetek egy idegenség titeket elfojtó fészkét alkotta meg.”
1925 őszén az európai népek zsidóellenes összefogását szorgalmazta:
„A zsidóság valamennyi európai és egyéb országból a nemzeti típust akarja száműzni, következőleg helyesnek tartom, hogy a szemitizmust mint közös gyökérproblémát ugyancsak az erők egyesítésével intézzék el. Megéri, hogy a szent cél [sic!] érdekében más-más államok, fajták fiai találkozót adjanak egymásnak.”
Sokáig lehetne folytatni, de aligha van értelme. Egyrészt Prohászka parlamentarizmusról, közéletről, demokráciáról, zsidóságról alkotott véleménye – széles körben hozzáférhető – műveiből eddig is ismerhető volt, másrészt a Nyirő-ügyben sem sokat nyomott a latban, amikor a magyar állami közreműködéssel újratemetni szándékozott székely író nyilas publicisztikáiból jelentek meg szemelvények a sajtóban.
Még egy gyakori ellenérvre: lehet azt mondani, hogy fenti szövegeket kiragadtam „a szövegkörnyezetből”, de nem ezt tettem. Csak idéztem. Nem tehetek róla, hogy bőven van mit.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
