Szeretem Kövér Lászlót

Votisky Péter


Nem tudom, ki hogy van vele, én nagyon szeretem Kövér Lászlót. Mindig elmondja az igazat, ami azon a térfélen azért nem általános. Legyen szó akár "köteles-beszédről", akár másról. Most is példátlan őszinteséggel megvallja, hogy az MSZP-vel való normális párbeszédnek az a feltétele, hogy Gyurcsány Ferenc távozzon a közéletből. Ami Kövér szerint nem is lehet problematikus, akár az őszödi beszédet, akár a 2006-os eseményeket vesszük alapul. Csak Gyurcsány mentelmi jogát kell felfüggeszteni. Mindez ugyebár, tekintettel Kövér igazmondási kényszerére, csak egyet jelenthet: a Fidesz, de legalábbis (és főként) Orbán Viktor még most is halálra van rémülve Gyurcsánytól. És ez már a KISZ-es idők óta így van. Fél tőle, mint ördög a tömjénfüsttől.

A Kövér-nyilatkozat egyben iránymutatás is az MSZP-nek. Nem volt elég, kiadni az őszödi beszédet, majd minden lehető alkalommal kihátrálni Gyurcsány mögül, lehetetlenné téve mindazokat a reformokat, amelyeket a változatlanul fennálló gazdasági kényszer miatt most majd OV-nak kell végrehajtania. Persze az a szocik (és Gyurcsány) sikere le(hete)tt volna. Most még Gyurcsány mentelmi jogát is fel kell függeszteni, hogy egy koncepciós kirakatperben meghurcolhassák.

Az MSZP választhat: meghalhat állva, becsületesen, Gyurcsánnyal a soraiban, vagy dicstelenül, kiadva Gyurcsányt. A választás nem lehet nehéz, különösen mióta alapelvként szögeztük le, hogy "Isten a történelem ura".


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!