rss      tw      fb
Keres

Izrael - A kneszet elutasított egy vadtelep lerombolása elleni törvényjavaslatot

MTI 2012. június 6., szerda 15:09

Nagy többséggel elutasította az izraeli parlament keményvonalú törvényhozók szerdán benyújtott javaslatát, miszerint utólag engedélyezzék palesztin magánföldeken épült zsidó telepeslakások megmaradását, és inkább kárpótolják a palesztin tulajdonosokat.

A 120 tagú kneszetben 69 képviselő szavazott a törvényjavaslat ellen, 22 pedig ellene. A Benjámin Netanjahu vezette kormánynak 94 helye van a törvényhozásban.

A telepeslobbi által támogatott, de Netanjahu által ellenzett indítvány célja az volt, hogy megkerüljék a legfelsőbb bíróság döntését, amely törvénytelennek nyilvánította Ulpana vadtelepet, és a palesztin magánföldön épült öt telepesház július 1-jéig való lebontását rendelte el. Netanjahu azt javasolta, hogy a házakat vigyék át egy közeli telepre.

A miniszterelnök, aki figyelmeztetett egy ilyen törvény nemzetközi következményeire, kedd este már keményítette hangját a koalícióján belüli telepeslobbival szemben. Azzal fenyegetőzött, hogy meneszt minden minisztert, aki megszavazza az e témával kapcsolatos két hasonló törvényjavaslatot - jelentette a média.

A telepesekhez közel álló két miniszter, Juli Edelstein (tájékoztatás és diaszpóra ügyei) és Dániel Herskovic (tudomány és technológia), aki eredetileg jelezte, hogy igennel kíván szavazni, végül nem vett részt a voksoláson.