Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. június 1.
- Részletek
- 2012. június 04. hétfő, 03:21
- Megbeszéljük
Otthagyja a bírói kart, mert nem léphet feljebb a ranglétrán
Gatter László, a Fővárosi Bíróság volt elnöke
Bolgár György: - Nem gondoltam volna, hogy több interjú, beszélgetés után, amit az elmúlt években bonyolítottunk le, így fogunk találkozni, legalábbis telefonon keresztül! Őszintén szólva sose hittem volna azt, hogy Ön lesz az, szinte egyetlenként, mert más példáról nem tudok, aki sok mindenben csalódva ötvenhat éves korában leveszi magáról a bírói talárt! Miért tette?
Gatter László: - Hát nagyon nehéz döntés volt, ezt meg kell mondanom Önnek, mert én ugye egész pici gyerekkorom óta arra készültem, hogy bíró legyek. Az lettem, büntetőbíró lettem, tehát ez egy olyan kiegyensúlyozott és előremutató pálya volt, ami nagyon szép és tartalmas volt. Sose gondoltam volna, hogy ötvenhat évesen ide jutok. De azért nem kell ennyire szomorúan fölvázolni ezt a képet, hanem arra kell gondolni, hogy az ember még annyira talán nem is öreg, hogy váltson, és én azzal szembesültem, hogy rám nincsen már igazából szükség a magyar igazságszolgáltatásban, annak is a szűken vett bírósági részében. Ha pedig nincsen rám igazából szükség, akkor váltsak, és próbáljak meg valami mást csinálni, mert azért mégiscsak értek valamihez, tehát megpróbálok valami mást csinálni.
– Újságíróként én nem tudom megítélni az Ön bírói tevékenységét, az elmúlt években voltak olyan nyilvánosság előtt is zajló kérdések, amelyekben egyetértettem Önnel, olyanok is, amelyekben nem, de az biztos, hogy Ön volt valaki a Magyar Bírói Karban, nem lehetett volna annyi időn keresztül a Fővárosi Bíróság elnöke, a legnagyobb bíróságé, ha ez nem így lett volna! Ha valaki ilyen bírói karrier után ötvenhat éves korában úgy érzi, hogy nincs helye ott, akkor az valami súlyos válságot feltételez a magyar igazságszolgáltatásban!
– Én talán nem fogalmaznék ennyire élesen. Amikor 97-ben a nagy igazságszolgáltatási reform előkészületei voltak, én annak a reformcsomagnak az előkészítésében mint jogalkotó közreműködtem, tehát mondhatom azt, hogy ez valamilyen módon az én...
– Szellemi terméke volt...
– …igen, én kötődök hozzá valamilyen módon. Na most azért eltelt tíz év, és lehet látni, hogy sok mindenben nem teljesen jól működött ez a rendszer, sok mindenben biztos hogy változtatni kellene, de az is valószínű, hogy az, ami most kialakult, mint igazságszolgáltatás-irányítási konstrukció, az evvel gyökeresen ellentétes.
– Hát így van, volt egy bírói önigazgatási rendszer, lényegében a, a Bírói Kar némi külső segítséggel, ugye kormányzattal s másokkal kiegészítve, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban saját maga intézte az ügyeit megbeszélve persze az összes érintettel.
– De nem lenne ízléses, ha én ezt a mostani rendszert nagyon kritizálnám, azért nem lenne ízléses, mert hiszen én egy másfajta konstrukcióra letettem a voksomat, bár – mondom – láttam most már az elmúlt tíz évben, hogy azért ennek milyen hátulütői voltak, és mennyiben kellett volna ezeket megváltoztatni. De nem lenne ízléses, ha én ezt a mostani konstrukciót elkezdeném támadni vagy valamilyen módon ezt vitatni, már csak azért sem, mert például ennek a rendszernek a csúcsszervezeténél lévő Handó Tünde, aki ugye aki a mostani...
– Országos Bírói hivatal elnöke…
– …igen, számomra egy rendkívül elfogadható igazgatási vezető, hiszen én neveztem őt ki a Munkaügyi Bíróság elnökének, és dolgoztunk együtt hosszú éveken keresztül, és nagyon nagyra tartom a ő munkáját.
– Na de ha ez így van, akkor annál inkább...
– ...nem vele van a bajom, hanem a konstrukcióval lehet, hogy bajom van!
–...érzékeltethetné vele is meg másokkal is, nem tudom, egyáltalán a bíróknak mennyi szavuk van abban, hogyan igazgassák az ő ügyeiket, úgy látom, hogy nem nagyon sok, vagy nem élnek a lehetőséggel. De ha Ön jó viszonyban volt a mostani lényegében egyszemélyi vezetővel, Handó Tündével, akkor talán ezt a jó munkakapcsolatot a mostani helyzetben is kamatoztathatta volna, és elmondhatná, vagy elmondhatta volna, hogy bizonyos dolgokban talán nem így kéne, hanem arra kéne menni, ebből vissza kéne venni. Nem lehetne arról gondolkozni, bár nem tudom, hogy mennek a dolgok a bíróságokon, de vagyok olyan naiv, hogy azt képzeljem, a bírósági vezetők egymás között akár különböző elképzeléseket is megvitathassanak!
– Igen, ez teljesen így is van, és én természetesen beszéltem az elnök asszonnyal is, és úgy gondolom, ő jól is látja a reális helyzetet, de mégis abba a helyzetbe kerültem, hogy azt látom, nekem nincsen lehetőségem magasabb bírói fórumra kerülni...
– Magyarán beosztott bíró maradhat, de az Ön komoly karrierje után...
– Nem, nem beosztott bíró vagyok, én tanácselnök vagyok a Fővárosi Törvényszéken, de nincsen arra lehetőségem, hogy az ítélőtáblára kerüljek, nincs lehetőségem arra, hogy a Kúriára kerüljek, és én azt gondolom, hogy én annál sokkal hiúbb ember vagyok, ha ezt mondom, hogy...
– Ez őszinte vallomás, úgy érezte, hogy a karrierjének ebből a szempontból vége.
– Valószínűnek úgy érzem, hogy én talán magasabb szintű bíróságon is tudnék még valamit teljesíteni, de nem látom ennek a lehetőségét. Csak egyetlenegy konkrét példát mondanék, ami az utolsó csepp volt ebben a pohárban, amikor úgy gondoltam, hogy akkor be kell fejeznem itt a törvényszéken az ítélkezésemet. Az én tanácsomban hárman vagyunk, akik ítélkeztünk, egy másodfokú tanács, s a Kúrián kiírtak egy büntetőbírói hely, amit megpályáztak az én kollégáim. Én szándékosan nem pályáztam meg, azzal, hogy majd megvárom, mi fog történni. Az egyikük nulla szavazatot kapott, a másik pedig egyet!
– És ezt azzal magyarázta, azzal, hogy az Ön tanácsának a tagjai?
– Nem, hanem hogy egyáltalán nincs rá esélyünk arra, hogy mi előbbre menjünk.
– Na de ez a budapesti bírókkal szembeni ellenérzés, vagy bizonyos beállítottsággal szembeni ellenérzés?
– Is-is, és...
– Mi az a beállítottság, amit nem szeretnek?
– … egy olyan kolléga kapott jelentős támogatást, akinek – már bocsánatot kérek – nem volt jelentős bírói gyakorlata. Az én tanácsomban lévő kollégám, Szebeni László, címzetes táblabíró, részben folyamatosan vezető volt a Fővárosi Bíróságon, részben folyamatosan nagyon kiemelt, komoly ügyeket tárgyalt, és egy darab szavazatot kapott! Szóval akkor mire van nekem esélyem, hova juthatok én tovább? Sehova!
– Ezek személyes elfogultságok vagy nevezhetjük...
– Nem, ez a rendszer, ilyen a rendszer.
– Hogy valakinek tetszik valaki, és nem tetszik valaki más, és innentől kezdve önkényesen választják ki, hogy ki lépjen előre? Erre gondol?
– Így van, ilyen a rendszer! És én azt gondolom, hogy akkor nekem ezt be kell látnom. Nekem van még nyolc évem a nyugdíjig, tehát én úgy vélem, hogy még nagyon jól tudok váltani azért, hogy akkor valamilyen újfajta munkát végezzek, hasznos és jó új munkát végezzek!
– Azt mondja, hogy Handó Tündével jó munkaviszonya volt annak idején, tehát ez önmagában nem lehet kizáró ok...
– Most is az van.
– Most is, de például volt-e bármilyen kapcsolata a Kúria elnökével, tehát a volt Legfelsőbb Bíróság új elnökével?
– Természetesen, ővele is nagyon jó kapcsolatom van, nagyon nagyra tartom!
– És ez mind nem elég arra, hogy Ön például a nyugdíjig hátra lévő nyolc évében előbbre lépjen?
– Én úgy gondolom, hogy nem, mert ez a rendszer nem teszi lehetővé, és ez nem személyes kapcsolatoknak a kérdése, ami persze helyénvaló szerintem is tulajdonképpen.
– Na de akkor minek a kérdése, ha nem személyi kapcsolatoké, akkor hogy választják ki például az ítélőtáblákra vagy a Kúriába kerülő bírókat, kik közül, ha nem olyan neves és bizonyított bírók közül, mint akik például a Fővárosi Bíróság vezetésében dolgoztak, és dolgoznak?
– Kicsit összetettebb ez a kérdés szerintem, és nem szeretném, ha ez egy ilyen panasz akart volna lenni részemről, mert szó sincs arról, hogy én panaszkodnék. Én azt gondolnám, hogy most van egy pillanat, amikor tudok váltani, és egy új életbe bele fogok kezdeni, ügyvédkedni fogok. Egy nagyon izgalmas, jó munkát fogok végezni, tehát nem szeretném, ha most az egész interjú arra akarna kihegyeződni, hogy én itten...
– Na jó, nem kínzom tovább, akkor annyit mondjon még erről a váltásról, amihez azért kell bátorság, hogy milyen helyzetbe kerül egy volt, ráadásul közismert bíró, aki ötvenhat éves korában ügyvédkedni kezd. Milyen helyzetbe kerül a bíróságon, mit fognak szólni az Ön egykori bíró kollégái?
– Itt, itt többféle szabály van, tehát én két évig nem járhatok el a Fővárosi Törvényszéken ügyvédként. Ez azt jelenti, hogy eljárhatok az országban más bíróságokon, de a Fővárosi Törvényszéken nem.
– A volt munkahelyén nem.
– Ez egy nagyon helyes szabály, mert valóban van összeférhetetlenség, hogy annak még a gondolatai se merülhessen fel, hogy az ottani bírók valamilyen módon úgy néznek arra az ügyvédre, aki odamegy, mint volt korábban kollégájukra. Tehát ez nagyon helyes szabály. Van egy másik szabály is, ami azt mondja, hogy egy évig alkalmazott ügyvédnek kell lenni annak, aki ilyen módon, mint én is, kilépett a bírói karból. Ez egy picit méltánytalan szabály, de hát ez alakult ki. És fordítottan nem igaz, tehát ha most valaki ügyvédből bírónak pályázik, akkor lehet bíró, de bíróból nem lehet valaki ügyvéd, hanem csak alkalmazott ügyvéd lehet. De hát ezt is túléli az ember, egy év nagyon gyorsan eltelik, és még ebbe is van egyébként viszonylagos logika, mert hát valóban, egy sor technikai kérdést kell megtanulni, tehát egészen másfajta munkákat kell csinálni. Tehát ez sem egy elfogadhatatlan vagy egy világtól elrugaszkodott szabály. De hát villámgyorsan eltelik egy év, szóvaé én azt hiszem, hogy ebbe én nagyon jól bele fogok tudni illeszkedni.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!