Előítéletes gondolkodás a joghallgatók között


Kétségtelen, hogy a felsőoktatást érő durva politikai rombolás közepette a képzés tartalmi elemeiről folyó viták nem tűnnek időszerűnek. Miközben egyelőre nem világos, hogy milyen módon, milyen veszteségekkel éli túl a kultúra az átalakításokat, milyen következménye lesz a tehetséges hallgatók elvándorlásának és bizonyos szakokon a mobilitási csatornák bezárulásának, az egyetemi képzés színvonaláról szóló érvek időszerűek maradtak. Sőt, hosszan lehetne érvelni amellett, hogy éppen ebben a helyzetben van szükség olyan aktív adaptációra, amely tartalmi változtatásokkal segíti a túlélést és ennek nem lehet más tartalma, mint a minőség javítása.

Tudvalevő, hogy az állam kivonult a jogász- és közgazdászképzésből, a jelenlegi tandíjak a magyar társadalom jövedelmi szerkezete miatt ezen pályák bezárulását eredményezik. A tehetős és tehetséges hallgatók jelentős része keres olyan országokban egyetemi képzést, ahol a munkaerőpiaci kilátásai is jóval kedvezőbbek, mint a hosszú válság elé néző Magyarországon. A magyar egyetemek az eddigieknél sokkal intenzívebb versenyhelyzetben találják magukat. Nem maradt más választásuk, mint az előremenekülés.

A jogászképzésből az állam nagyrészt kiszívta azokat, akiket maga akar alkalmazni és egy autoriter természetű, a lojalitás kikényszerítésére szakosodott monstrumba koncentrálta, amely megkap minden állami kényelmet, pénzt, paripát és különösen fegyvert, de ezért elvárja a teljes és kritikátlan alárendelődést. Ilyen körülmények között ez a közszolgálati képzési hely nem versenytársa a jogi karoknak, hanem az állami hatalom része. Amivel ezek után a jogászképzésnek is minden bizonnyal szembe kell néznie, az a nyugat-európai egyetemek kínálata, a szűkülő érdeklődés és a széles látókörű, a munkaerőpiacon rugalmasan közlekedő jogász szakemberek előállításának kényszere. A hatalom technikusait ezentúl máshol képzik, lehet hát a gondolkodó, kritikus és a jogállami elveknek elkötelezett európai szakemberek kinevelésére szakosodni!

Az idén befejezett kutatásunk a társadalmi egyenlőség fontosságát és a jogászi szerepekről vallott nézeteit vizsgálta a magyar joghallgatók kultúrájában. Nagyrészt arra jutottunk, hogy a modern jogállam működéséhez szükséges értékek átadásának feladata csak akadozva, súlyos ellentmondásokkal zajlik. Ennek jól nyomon követhető strukturális és történeti okai vannak, amelyekre szintén kitér megjelenés előtt álló könyvünk.* Ebben a cikkben a hallgatói gondolkodásmód néhány jellemző elemét ismertetjük.

A kutatás során abból indultunk ki, hogy a lenéző-megkülönböztető ítéletek és cselekvések (az előítélet és a diszkrimináció) egy zárt, átjárhatatlan rétegekből álló hierarchia létrehozására tett kísérletnek tekinthetők. Mivel a jog a közhatalom intézménye, és ezt az intézményt a jogászok működtetik, meghatározó jelentőségű, miként viszonyulnak ennek szerepéhez. Ezt a viszonyt neveztük hivatali hatalomnak. A társadalmi hierarchia konstruálásának másik fontos tényezője a többségi hatalom, amely informális módon igyekszik befolyásolni a közjavak elosztását. Mindezek azonban nem elegendők egy merev, átjárhatatlan társadalmi hierarchia létrehozáshoz és fenntartásához, ahhoz ugyanis szükség van a szolidaritás és a magánszféra hierarchikus kialakítására is.



1. ábra A jog társadalmi szerepe: konfliktuskezelés vagy kényszerítés – évfolyamok szerint %
 

A hivatali hatalom az adott rendszer és a hivatalos rendszerhez tartozó egyén viszonya a hivatalban megjelenő ügyfelekhez, legyen ezeknek bármilyen a státusuk. A jogászok „hivatali” hatalma attól függ, hogy milyen szerepet szánnak a jognak a konfliktusok megoldásában, azaz milyen, a jog és az ügyfél közötti viszonyt tartanak helyesnek. A lehetséges szerepek skálájának pólusain a kényszer és a konfliktusok kezelése, megoldása áll. Az 1. ábrán látható skála gondolkodásmódokat jelent. Arra utal, hogy miként használnák, értelmeznék a jogot a hallgatók az egyes konkrét esetekben. A jogászhallgatók az első és a negyedik évfolyamban is a konfliktuskezelést preferálták, ám az évfolyamok között jelentős különbségek vannak. Pozitívnak tekinthető, hogy mintegy nyolc százalékponttal csökken a kényszert és tíz százalékponttal a konfliktuskezelést preferálók aránya, viszont ugyanennyivel nő azoké, akik nem tudják eldönteni, melyik út a helyes. Csökken viszont azok aránya, akik mindkét megközelítést egyaránt fontosnak tartják, azaz a joghallgatók között elfogadottabbá válik, hogy a kényszer és a konfliktuskezelés kizárják egymást. Mindennek ellenére a negyedik évre is sok híve marad a kényszernek, és ami legalább ennyire fontos, a kényszert preferálók és a döntésképtelenek együttes aránya tulajdonképpen változatlan marad. Feltételezhető tehát, hogy a változás az egymáshoz közeli véleménycsoportok között ment végbe: a kényszert preferálók elbizonytalanodtak, a mindkettőt fontosnak tartók egy része pedig a konfliktuskezelés irányába mozdult el.



2. ábra Véleménye szerint a jognak melyik kisebbségi társadalmi csoportot kell leginkább védenie?

A hivatali hatalom másik oldalát mutatja az, hogyan szelektálják a joghallgatók a különféle csoportokhoz tartozókat. Kutatásunkba a kisebbségi csoportokat és a többséget egyaránt felvettük. Az utóbbiakat neveztük „többségi” magyaroknak, utalva arra, hogy a kisebbségek között nem is egy olyan csoport van, amelyik éppúgy magyarnak tekinti magát, mint a „többségiek”, és amelyeket nekünk is magyarnak kell tekintenünk. Ilyenek a nők, a romák, a homoszexuálisok, a zsidó vallásúak és a Krisna tudatú hívők. Ez egyúttal arra is utal, hogy feltételezésünk szerint a többség-kisebbség határvonalat nem egyetlen ismérv alapján jelölik ki azok, akiknek erre hatalmuk van egy társadalomban. A kutatásban a vallási (zsidó és Krisna tudatú), nemzetiségi (németek, szlovákok), a nemi (nők), szexuális orientáció szerinti (homoszexuálisok) és az etnikai (kínaiak, romák) kisebbségeket vettük fel.

Két tényezőt érdemes kiemelni a vizsgált csoportok szelektálásának elemzésekor. Mindkettő szoros összefüggésben van a konfliktusok keletkezésével és kezelésével. A társadalmi szereplők feltételezett veszélyessége arra utal, honnan eredeztetik a joghallgatók a konfliktusokat. Azt kell mondanunk, hogy mindkét évfolyamban egyértelműen a romákat tartják a legveszélyesebbnek. Az I. évesek 65,9 és a IV. évesek 63,8 százaléka tekinti őket veszélyesnek, míg a sorban utánuk következő legveszélyesebbnek tartott csoportot, a kínaiakat mindössze 24,2, illetve 21,2 százalékban tartották fenyegetőnek. Ebben a tekintetben az egyetem évei alatt gyakorlatilag semmilyen változás nem történik.

Más képet kapunk azonban, ha azt vizsgáljuk, hogy a joghallgatók szerint melyik csoportot kell a jognak védenie. (2. ábra) Annak ellenére, hogy a romák társadalmi veszélyességéről alkotott felfogásuk nem változott, nagymértékben (13,7 százalékponttal) nőtt azok aránya, akik szerint a jognak védelmeznie kell a romákat. A másik póluson pedig csökkent azoké, akik a „többségi magyarok” és a nők védelmét preferálják. A joghallgatók gondolkodása és az egyetemi évek alatt történő változás maga is ellentmondásos, ami arra utal, hogy a hivatali hatalom több egymással rivalizáló kultúrája is jelen van a hallgatók és feltehetően a tanárok között a jogi egyetemeken.



3. ábra Egy üres állásra több azonos feltételekkel rendelkező, de eltérő társadalmi csoporthoz tartozó pályázó jelentkezik. Ön milyen mértékben értene egyet a különböző csoportokhoz tartozók alkalmazásával? (a teljesen egyetért válaszok aránya – %)

A hivatali hatalom mellett a többségi hatalom is szelektálja és hierarchiába rendezi a társadalmat. A többségi hatalom az az informális hatalom, amelynek alapján a magát többségként definiáló csoport igyekszik meghatározni a közjavak társadalmi elosztását, vagyis hozzáférési jogokat ad és vesz el. A vizsgálatban a foglalkoztatást, az oktatást, a lakóhelyválasztást és az egészségügyhöz való hozzáférést vizsgáltuk. Mindebből a legérzékenyebb területet, a foglalkoztatást mutatjuk be. A 3. ábrán látható, hogy a joghallgatók fejében, függetlenül attól, hogy első vagy negyedévesek, hármas tagoltságú szegregált munkaerőpiac képe él. Van egy preferált szegmens a „többségi magyaroknak” és a nőknek, hiszen őket egyértelműen felvennék dolgozni. A második szegmensben található csoportok tagjai (homoszexuálisok, németek és a zsidó vallásúak) már korántsem lehetnek ennyire biztosak abban, hogy munkát kapnának a joghallgatóktól. A harmadik szegmensben lévők (szlovákok, Krisnások, kínaiak és cigányok) munkához jutási esélye pedig már egészen kicsire zsugorodott. Tegyük hozzá, hogy mindezt annak ismeretében válaszolták, hogy a kérdésben kifejezetten kihangsúlyoztuk, hogy azonos feltételekkel rendelkező jelentkezőkről van szó. A megkülönböztetés tehát csakis a többség–kisebbség-dimenzió mentén történt, a csoportok nevein kívül más információ ugyanis nem állt a válaszadók rendelkezésére.

A három szegmensből álló munkaerőpiac szerkezete annak ellenére sem változott a IV. évfolyamig, hogy valamelyest nőtt – a romák esetében közel tíz százalékponttal – a második és a harmadik szegmensben lévők elfogadottsága.



4. ábra Kölcsönös szolidaritás – teljes minta %

A társadalmi hierarchiát erősítő vagy kompenzáló tényező a szolidaritás. Az első esetben növeli a diszkriminációt, a másodikban pedig, amennyire az lehetséges, ellensúlyozza. Feltevésünk szerint – a közhiedelemmel ellentétben – a szolidaritás a hivatali és a többségi hatalom által kialakított hierarchiához illeszkedik, és alig-alig változtat annak negatív hatásain, inkább maga is hozzájárul ezekhez. Ennek következtében nem változtat szinte semmit a társadalmi kohézió szintjén. A szolidaritás minőségét és kompenzációs képességét leginkább azzal mérhetjük, hogy milyen mértékben kölcsönös. Kölcsönösnek tekinthetjük a szolidaritást akkor, ha támogatást ad a rászorulóknak, de szükség esetén éppúgy el is fogad segítséget a többiektől. A kölcsönös szolidaritás negatív pólusa az, ha valakinek nem adnak és nem is fogadnak el tőle segítséget. A 4. ábra a kölcsönös szolidaritás két pólusának arányait mutatja a joghallgatók válaszaiban, és azt olvashatjuk ki belőle, hogy létezik egy szolidaritási lejtő, amelynek a legalján a romák vannak, hiszen a válaszadóknak mindössze 22 százaléka adna, illetve fogadna el tőlük támogatást. Valójában a kölcsönös szolidaritás, vagyis az azonos társadalomba tartozás érzése csakis a „többségi magyarok”, a nők és a homoszexuálisok esetében egyértelmű. Itt ugyanis 76 és 69 százalék közé esik az adni és elfogadni hajlandók aránya, innen meredeken, mintegy 26 százalékponttal zuhan a kölcsönös szolidaritás szintje, majd enyhén lejtve a romákhoz érve ennek is a felére csökken.

Ha most megnézzük a teljes elutasítás, azaz a negatív kölcsönös szolidaritás görbéjét, akkor azt láthatjuk, hogy három részre oszlik. Szinte senki sincs, aki az első csoportba tartozókat („többségi magyarok”, nők, homoszexuálisok és a német nemzetiségűk) teljes mértékben elutasítaná – az első háromnál mindössze fél százalék, a németek esetében is csak egy százalék az elutasítók aránya. A második csoportba tartozik a romák kivételével többi kisebbség. A zsidó vallásúakat, a szlovákokat, kínaiakat és a Krisna tudatú hívőket elutasítók átlaga öt százalék, a romákat elutasítóké viszont ennek a négyszerese! A negatív kölcsönösség (nem ad és nem fogad el támogatást) tehát valamelyest másként működik, mint a pozitív, és csak a romák esetében nő meg ugrásszerűen.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy a szolidaritás minősége által reprezentált társadalmi kohézió a joghallgatók felfogásában erősen hierarchizált.



5. ábra Egyetértene-e azzal, hogy családjának valamely tagja vagy közeli rokona párkapcsolatot létesítsen az alábbi családok valamelyik tagjával? – %

A magánszféra nyitottsága vagy zártsága, vagyis a személyes kapcsolatok változóképessége a társadalom dinamikájának és mobilitásának egyik fontos feltétele. Feltételezhetjük, hogy minél több és áthatolhatatlanabb gátat építenek ki az emberek a magánszférájuk köré annak érdekében, hogy megakadályozzák bizonyos sajátosságokkal rendelkezők belépését ebbe a körbe, annál merevebb lesz a társadalom. Ennek következtében pedig akár radikálisan is csökkenhet az alkalmazkodóképessége.

A rokoni kapcsolatok elfogadása az egyik legérzékenyebb mutatója a magánszférák zártságának. A válaszokból (5. ábra) a korábbiakhoz hasonló szerkezetű lejtőt kapunk, és csak a kisebbségek sorrendje mutat különbséget. Feltűnő azonban, hogy amíg a homoszexuálisok mindegyik előző dimenzióban a preferált csoportok közé tartoztak, a magánszférájukat zárva tartják előttük a joghallgatók, és közvetlenül a lejtő alján található romák előtt helyezik el őket. A befogadási készség a negyedévre valamennyi csoport vonatkozásában emelkedett, de valójában az történt, hogy a szerkezet változatlansága mellett az egész görbe megemelkedett.

A vizsgált dimenziók mindegyikében ugyanazt a hierarchiát, a „többségi magyaroktól” a romák felé tartó lejtőt láthatjuk. Egyetlen esetben volt képes az egyetemi oktatás változást előidézni ebben: a jogi védelem esetében a romák védelmének fontossága megelőzte a Krisna tudatú hívők, a szlovákok és a kínaiak jogi védelmének támogatását. Minden más esetben az előítéletek eloszlásának szerkezete változatlan maradt.



6. ábra Minden dimenzióban kirekesztők és minden dimenzióban befogadók aránya évfolyamok szerint - %

Érdekes képet mutat a válaszadók megoszlása, ha valamennyi dimenziót (hivatali hatalom, többségi hatalom, szolidaritás és interperszonális kapcsolatok) együttesen nézzük. (6. ábra) Az első, ami feltűnik, hogy a joghallgatók között nagyon alacsony a minden tekintetben befogadók aránya. Az elsőéveseknél mindössze hét, a negyedéveseknél pedig közel tizennégy százalék. Az arány megduplázódása nem tűnik nagy eredménynek, ha figyelembe vesszük, hogy mindkét évfolyamban ennél magasabb a minden vonatkozásban kirekesztők aránya. Ráadásul ez az arány mindössze két százalékkal csökken a negyedik évre. A frissen diplomázó jogászok között tehát alig vannak olyanok, akik nem akarják valamilyen szempontból merev, hierarchikus struktúrákba kényszeríteni a társadalmat. Alig vannak tehát olyanok, akik elkötelezettek lennének a demokrácia legalapvetőbb értékei iránt.




Fleck Zoltán



Krémer Ferenc




* Fleck Zoltán – Krémer Ferenc – Navratil Szonja – Uszkiewicz Erik: Technika vagy érték a jogállam? Megjelenés alatt a L’Harmattan Kiadó Föld-Rész sorozatában. A kutatást és a könyv kiadását az Open Society Institute támogatta.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!