rss      tw      fb
Keres

Pozsgay és a józan amerikai farmerek

Nemrégiben hívtam fel a figyelmet arra „Ha törik, ha szakad, lesz istenes alkotmány” című írásomban, hogy Orbán Viktor hat „szaktekintélyt” kért fel arra, dolgozzák ki az új alkotmány koncepcióját. Most is csodálkozásomat fejeztem ki a „szaktekintélyek” személyét illetően, és azt sem értem, hogy Pozsgay Imre miért is szaktekintély. Mint korábban is említettem, Pozsgay a Lenin Intézetben szerzett diplomát 1957-ben, mégpedig történelem-marxizmus-leninizmus szakon. Nekem, aki eléggé közelről ismertem az akkori egyetemi színvonalat, van valami fogalmam arról, hogy mennyit ért ez a diploma.

Tudom, hogy Pozsgay nagy politikai karriert futott be, és a rendszerváltás idején nagyon népszerű volt, állítólag simán megválasztották volna köztársasági elnöknek. Mivel nem éltem Magyarországon akkoriban, Pozsgayt én csak „történelmi szereplőként” ismerem. Elolvastam az egyik könyvét, amelyben sokat panaszkodott arról, hogy nem így képzelte el a rendszerváltás utáni időket, és persze tudom, hogy a Fidesz holdudvarához tartozik, amit meglehetősen viccesnek találok. Az is furcsának tűnik számomra, hogy az MSZMP igen magas rangú politikusából hírtelen egyetemi tanár lett. Valószínű, hogy mindössze régimódi elképzeléseim vannak arról, miként lesz valakiből egyetemi tanár.

Szerdán este viszont volt szerencsém „élőben” látni Pozsgay Imrét Kálmán Olga műsorában. A műsorvezető is az iránt érdeklődött, milyen alapon is választották ki azokat a „szaktekintélyeket,” akik az új alkotmány koncepcióját fogják kidolgozni. Először azt akarta megtudni, mi is a baj a jelenlegi alkotmánnyal. Pozsgay válaszaiból kiderült, hogy szinte csak baj van vele. Én meg tátott szájjal hallgattam, hogy például ez az „összetákolt alkotmány” az oka a jelenlegi gazdasági válságnak. Vagy hogy egy alkotmány legfontosabb feladata „a nemzeti érdekek” megőrzése. Vagy hogy a jelenlegi alkotmány „erőtlen”, és jelenleg a magyar parlament alkotmányos mulasztásban van. Ezekkel és ezekhez hasonló bölcsességekkel traktálta a nézőket az az egyetemi tanár, aki szaktekintélyként fogja a magyar nép nevében az új alkotmány koncepcióját kidolgozni.

Pozsgay azt hiszem, érezte, hogy valamiképpen meg kell neki magyaráznia, miért is kerülte ő ebben az illusztris társaságba, amely egyébként tőle eltekintve sem éppen alkotmányjogászokból áll. Így aztán azzal állt elő, hogy az amerikai alkotmányt „huszonöt józan, magánál lévő farmer” fogalmazta meg. Ezek az egyszerű amerikai farmerek elkezdtek gondolni és „mondhatni isten kegyelméből létrehozták az Egyesült Államok alkotmányát”. Tehát ha ezek az egyszerű, kérges kezű farmerek képesek voltak egy ilyen csodálatos alkotmány elkészítésére, miért ne lehetne rá képes egy fizikus vagy egy-két politológus?


Daniel Carroll, az egyik „alapító atya” – constitution.org

Akkor nézzük a 25 farmert. Az alkotmányozó konventet (Constitutional Convention) nem 25 ember alkotta, hanem 55. Ami pedig a farmereket illeti: mindössze egyet találtam, akit egy kis jóakarattal talán farmernek lehet nevezni. Ő Daniel Carroll volt. Dúsgazdag földbirtokos, földjeinek egy része a mai Washington területén feküdt. Hat évet töltött Franciaországban, egy katolikus főiskola diákjaként.

Ami pedig a többi „farmert” illeti. Az 55 emberből 32 volt ügyvéd, 6 politikus (többségükben valószínűleg ők is jogot végeztek), 9 üzletember, 2 orvos. Volt köztük katona (George Washington), felfedező (Benjamin Franklin) és egy-két protestáns pap.

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ez a tanácsom Pozsgay Imrének (is).

(Balogh S. Éva)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!