Gondolatok a politikai tehetségről
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2012. máj. 22. kedd, 06:11
- Krémer Ferenc
Hallgatom időnként Bolgár György beszélgetős műsorát a Klubrádióban, és az utóbbi hetekben azt vettem észre, hogy a betelefonálók mind gyakrabban teszik fel és válaszolják meg tagadólag a kérdést: tehetséges ember-e Orbán Viktor. Ezzel összefüggésben megkérdőjelezik azt is, hogy okos ember-e, és erre is nemmel felelnek. Évekkel korábban is fel-felvetődtek ezek a kérdések, de csak elvétve, ritkán, ma viszont, úgy tűnik, egyre többen gondolkodnak el rajta, hogy miféle ember az, aki két éve millióknak okoz kárt és szenvedést, közben pedig minden tettéről azt állítja, hogy jó. Miféle ember az, aki nem képes meghallani a figyelmeztetéseket és meglátni politikájának következményeit, vagy nem törődik velük? Orbán Viktorról, amióta politikai pályája elindult, dicshimnuszokat zengett a hazai és nemzetközi sajtó és a politikai elemzéssel foglalkozók sokasága. Hívei és ellenfelei egyaránt dicsérték a tehetségét, az éleslátását, a szervezőképességét, meg ki tudja még, mit. Ma is olvashatunk ilyet, Lendvai Pál például még manapság is azt állítja, hogy tehetséges politikus.
Ezek a dicséretek azonban több mint húsz év politikusi tevékenység után meglehetősen furcsán hangzanak. A tehetség ugyanis ígéret, mégpedig pozitív ígéret. Tehetséges a zenét tanuló gyermek, mert képességei felcsillantják a lehetőséget, hogy jó előadóművésszé és/vagy jó zeneszerzővé váljék. Még akkor is tehetségesnek mondjuk őt, ha hibázik olykor-olykor. De nem mondjuk tehetségesnek azt a zenészt, aki már húsz éve áll a színpadon, és még mindig nem képes élvezetesen, helyesen, kapitális hiba nélkül játszani. Róla legfeljebb azt mondhatjuk: valamikor tehetséges volt, vagy csak annak látszott. Senki sem gondolhatja, hogy valahol még mindig ott rejlik benne a ki nem bontakoztatott képesség, amely egyszer csak, mindannyiunk örömére, a felszínre tör. Ő már csak rossz zenész vagy rossz politikus.
Ez azonban az egyszerűbb eset, és lehet, hogy a művészetek vagy a tudomány világában könnyedén felismerhető az, aki eltékozolta a tehetségét, és bár még erőlködik, sohasem lesz már belőle művész vagy tudós. A politika azonban másféle tevékenység. Hogy is világítsam meg ezt? Bármilyen elefántcsonttoronyba zárkózik be a tudós, nem törődve a külvilággal, csak akkor mondhatjuk valóban tudósnak, ha az általa megfogalmazott kérdések és a rájuk adott válaszok, az a gondolati út, amelyen jár, fontosak az olvasók és a többi tudós számára. Teljesen mindegy, hogy természet- vagy társadalomtudósról van-e szó. Pedig úgy tűnik, mintha a tudós önző lenne, mintha csak magával foglalkozna, holott az elefántcsonttorony csak szűrő, amely lehetővé teszi, hogy tisztán lásson. A tudós önzése tehát akár eredményességének feltétele is lehet. Egészen másként néz ki mindez a politikában. A különbség az, hogy a politika közvetlenül a polgárok, vagy ha úgy tetszik, a társadalom számára végzett tevékenység. A tudós követheti a saját egyéni érdekeit anélkül, hogy ezzel kár okozna a tudománynak, vagy kissé patetikusabban, a tudásnak. A politikus nem teheti meg ezt, mert az önmaga felé forduló, a saját érdekeit követő politikus megszűnik politikusnak lenni. Átalakul valami mássá, mondjuk például a politika eszközeit felhasználó bűnözővé. A politikai bűnözés közvetlenül a közösség ellen irányul, a közjavakat sajátítja ki, és ezzel megfosztja a társadalmat attól, hogy rendelkezhessen a saját tulajdona felett. Miután kisajátította, úgy alakítja a közjavakhoz való hozzáférést, hogy kirekeszti belőle mindazokat, akik nem fogadják el az uralmát. Ennél is fontosabb azonban, hogy az intézményrendszerek és a törvények átalakításával megpróbálja lehetetlenné tenni, hogy a közösség visszaszerezze a közjavak feletti rendelkezést. Idehaza, az Európai Unióban és persze az Egyesült Államokban is mindenkinek el kell gondolkodnia róla, hogy ez történik-e az egykori Magyar Köztársaságban, vagy sem. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy ha igen, akkor miféle tehetség kibontakozásának tekinthető mindez.
Az utóbbi kérdés megválaszolásához fel kell tennünk a kérdést, miben áll a politikai tehetség. Elegendő elsajátítani a tárgyalás, a befolyásolás, a zsarolás, a kényszerítés és a kihasználás technikáit? Elég az, ha valaki képes megváltoztatni az elképzeléseit, ahogyan ezt Orbán Viktor többször is megtette, habár mára teljesen elfelejtette, hogyan kell csinálni? S ez a feledékenység nagyon fontos, mert azt jelzi, hogy elérkezett a céljához, hogy mindig is ezt akarta. Vagyis, csak az eszközöket változtatta meg, a célt soha. A legutóbbi ötletei (a pártok költségvetési támogatásának megszüntetése) és törvényei (a Klubrádió halálra ítélése a médiatörvény megváltoztatásával) talán ma már sokak előtt nyilvánvalóvá teszik idehaza és külföldön egyaránt, hogy ez a cél az önkényuralom volt, más szóval a diktatúra. Talán túlzottan is kacifántosan fogalmaztam és túl nagy kerülővel közelítettem a meg a problémát, megfogalmazom hát egyértelműbben: tehetségesnek nevezhetünk-e valakit a politikában, aki csak a politika technikai eszközeit képes és hajlandó elsajátítani? Vagy a politikai tehetséghez tartozik a közösség iránti elkötelezettség is? Természetesen az utóbbi a helyes. S ez a válasz annyira egyértelmű, hogy maga Orbán Viktor is jól tudja, és fel is használja, amikor folyton a „magyarság”, a „haza” a „magyar emberek” nevében beszél. Van itt persze egy ellentmondás, mert a nevünkben beszél, de amit mond, hát még, amit tesz, az mind ellenünk van. Nincs másról szó, mint egy ravasz trükkről, ráadásul ez a trükk jó száz éve használatos, hisz a két világháborúban is ezzel a trükkel küldtek halálba majd kétmillió magyart. A trükk lényege az, hogy ab ovo egységesnek tekintik a magyarságot, amelynek így a hatalmon lévők lesznek a kizárólagos reprezentánsai. Minden demokráciában világosan látható, hogy ez az érv hazug és sunyi, mert a közösségek csakis a tagjaik által konstituálódhatnak újra és újra. Ez pedig a pluralitás elismerését és a politikai párbeszéd intézményeinek nyitottságát, vagyis a szabadságot igényli.
Orbán Viktor tehetsége csak a politika eszköztárának elsajátítására és felhasználására terjedt ki, s mivel ez így volt, elveszítette azt a képességét – ha volt neki egyáltalán –, hogy a politikát a közösségeket szabaddá tévő értékeket szentnek tartva művelje. Magyarságunk ugyanis nem alapulhat azon, hogy folyton hazudunk magunk a nagyságunkról, a tehetségünkről, valamiféle misztikus képességeinkről, meg arról, hogy már sumérok és az ősemberek is magyarok voltak. Erre csak azoknak lehet szükségük, akik önmagukban nem éreznek semmilyen tehetséget vagy nagyságot. Fel kéne ismerni végre, hogy éppen azért nem éreznek, mert a helyi gazdasági és politikai hatalmasok olyan helyzetbe hozzák az egyes embereket, olyan feltételek közé helyezik őket, hogy lehetőleg senkiben, még önmagukban se higgyenek már.
Omnivorous bug (Blaine Fontana) – museumofthestreetart.blogspot.com
Fel kell tehát tennünk a kérdést, pozitívnak tekinthetjük-e az uralkodás képességet vagy sem? Nem kétséges, hogy ha valamiben Orbán Viktor tehetséges, az az uralkodás, az elmúlt két évben létrehozott politikai rendszer is egyértelműen ezt szolgálja. Az én véleményem szerint az uralkodásra való képesség egyértelműen negatív. Olyan képesség, amelyet egy demokráciában nem lett volna szabad hagynunk, hogy kibontakozzon. Nekünk, magyaroknak viszont súlyos problémáink vannak az értékrendünkkel, hiszen évtizedekig elhittük, hogy a tehetség csak az uralkodásra irányuló technikai tudás.
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy Orbán Viktor kétféle értelemben sem tehetséges politikus. Először is azért, mert ha valaha az volt, akkor mára már ki kellett volna bontakoznia a képességének, vagyis a tehetségből tudássá kellett volna válnia. Ez bizonyos értelemben meg is történt, csakhogy amit ő tud, az csak a politika eszköztárának használata. Nem sikerült sem megértenie, sem elsajátítania a demokratikus politika lényegét, a közügyek közös intézését. Ebből következően azért sem tehetséges politikus, mert csak uralkodni tanult meg, ami egy demokráciában nem politikai tudás. Hogy azt tehesse, amit tud, lerombolta a magyar demokráciát.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!