OGY - Orbán: a gazdaságban is új rendszer lesz
- Részletek
- Hazai vonatkozású hírek - 2010/2. negyedév
- 2010. június 08. kedd, 15:43
- Hírek
Orbán Viktor szerint eljött az idő, hogy a gazdaságban is új kerüljön a régi helyébe. A kormány gazdásági akcióterve két pillére épül: az új gazdasági rendszer kialakítására és a kölcsönös felelősségvállalás elvének bevezetésére.
A miniszterelnök kedden az Országgyűlésben a magyar gazdaság helyzetéről és a kormány gazdasági akciótervéről szólva kijelentette: a Fidesz-KDNP egyértelmű, határozott felhatalmazást kapott a választóktól az új rendszer felépítésére, az emberek azt várják, hogy az egész régi rendszert lebontsák.
Új időszámítás kezdődik a magyar gazdaságban is, az élet minden területén alapvető változások lesznek - szögezte le.
A új gazdasági rendszer kapcsán leszögezte: Magyarországnak a termelő kapitalizmusra kell koncentrálnia, és vissza kell szorítania a spekulatív kapitalizmust.
Azt mondta: az előbbi, a termelő kapitalizmus középpontjában a munka áll, amely értéket hoz létre, utóbbiéban a spekuláció, amelyben valaki úgy keres pénzt, hogy másoknak kárt okoz. Minden, a kormány által javasolt intézkedés a mukahelyteremtést, a munka középpontba állítását szolgálja - húzta alá a miniszterelnök.
Orbán Viktor aláhúzta, a válságnak még nincs vége, de nem sopánkodni kell, hanem "a magyarokra jellemző sajátos észjárással és leleményességgel" igyekezni kell a külső folyamatokat a magyar gazdaság javára felhasználni.
Az új gazdasági rendszerhez új adórendszer kell - emelte ki. Erről azt mondta: ma az adórendszer miatt az "ügyeskedőknek áll a világ", igazságtalan, mert a becsületesen dolgozókat sújtja; 2,5 millió adófizető tart el 10 millió embert.
A miniszterelnök szerint az a körülmény, hogy több milliónyian kényszerültek a létfenntartás érdekében kijátszani az adórendszert, alapot adott egy szűk csoportnak arra, hogy adócsalásból, adómegkerülésből önálló üzletágat építsen ki, ez lett az offshore lovagok világa, akik "beették magukat az állam bőre alá is", közpénzt vesznek fel.
Az új adórendszerről szólva a kormányfő kiemelte: az adózás büntetés helyett részvételt jelent majd a nemzeti együttműködésben, bizalomra, kölcsönösségre épül, és igazságos.
Az adórendszernek életszerűnek, egyszerűnek és munkabarátnak kell lennie, központjában a munkahelyteremtés áll, a kormány jelentős adócsökkentést és az adózás radikális egyszerűsítését szeretné véghez vinni több lépcsőben - mondta Orbán Viktor.
Felhívta a figyelmet, hogy a környező országokban egykulcsos adórendszer van, ami miatt Magyarország versenyhátrányt szenved.
Orbán Viktor elmondta: az első kormányzati akciótervében szerepelnek adócsökkentő, adóegyszerűsítő, bürokráciacsökkentő, valamint a kis- és középvállalkozások támogatását szolgáló lépések.
Az akcióterv másik pilléréről, a kölcsönös felelősségvállalás elvének bevezetéséről szólva a miniszterelnök azt rögzítette: e szerint mindenkit megillet a védelem joga, és mindenkinek ki kell venni a részt az ország közös erőfeszítéseiből.
Segíteni kell azoknak - fűzte hozzá -, akiknek elviselhetetlen terhet jelentenek az alacsony bérek, jövedelmek mellett a hatalmas és irreálisan növekvő rezsiköltségek, és azoknak is, akik a korábbi felelőtlen hitelpolitika bíztatása, majd bukása miatt most nem tudják fizetni lakásuk törlesztő részleteit.
Mindenkinek vállalnia kell a maga részét a gondokból és a feladatokból - húzta alá. A pénzintézetekről szólva Orbán Viktor úgy vélekedett: amikor a bankok másfél évvel ez előtt bajba kerültek, az állam azonnal megsegítette őket az emberek pénzéből.
Most, amikor az ország bajban van, a minimum, ami a bankoktól elvárható, hogy a banki szféra, amely a válságból az állami segítség után nyertesként jött ki, 2009-ben pedig tekintélyes nyereséget mutatott fel, most "igazságos részt vállaljon a gondok leküzdésében is" - fogalmazott a kormányfő.
Mindenkinek ki kell vennie a részét a gazdaság talpra állításából: a kormánynak, a pénzintézeteknek, az állami vezetőknek és a politikai pártoknak - rögzítette a miniszterelnök.
A bankokról szólva a kormányfő aláhúzta: a kormány határozottan fellép mindenféle bankellenes hangulattal szemben és elkötelezett amellett, hogy a magyar bankrendszer stabil maradjon. A bankokkal kapcsolatos intézkedéseket nem ellenérzések, nem bosszúvágy, hanem a kölcsönös felelősség elvéből származó kérés határozta meg - közölte.
Az akcióterv intézkedéseket tartalmaz a szociális biztonság területén is - emelte még ki a kormányfő.
Kitért arra is, hogy az idei költségvetésben továbbra is felettébb kétséges számok szerepelnek, de mint mondta: ez már a múlt, és nem hátrafelé néznek, most meg kell kezdeni a változtatást, a romok eltakarítását, a felelősség tisztázását, az újjáépítést. Az elszámoltatásnak meg kell történnie - húzta alá Orbán Viktor.
Az államadósság mértékről azt hangsúlyozta: súlyos bűn terheli ezért az elmúlt nyolc éve "lelkiismeretét". A kormányfő azt mondta: egyszerre kell ellenőrzésük alatt tartani a pénzügyi helyzetet és "menetelni" a választók által meghatározott és kitűzött célok felé.
Beszéde végén leszögezte: a kormány a gazdaságpolitikáját a valóságra alapozza; a nemzeti együttműködés rendszerének felépítésében a siker fontos feltétele, hogy a kormány nemcsak látja, hanem megpróbálja ki is mondani az igazságot.
Kiemelte: a kormány talpra állítja a gazdaságot, rendet és közbiztonságot teremt, újra lesz Magyarországon szociális biztonság, megmenti az egészségügyet, helyreállítja a demokratikus normákat, "újra mind a tízmillió magyarnak jó lesz majd magyarnak lennie".
Több lehetőség, több bizalom, több munkahely, jobb holnap, erős, sikeres Magyarország - sorolta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy időbe fog telni, amíg kijutunk a mai helyzetből.