rss      tw      fb
Keres

Az Egerben nem kívánatos művészek listázásának ügye




Április 19-én jelent meg az első hír arról, hogy az egriugyek.hu a birtokába jutott hivatalos dokumentumra hivatkozva azt állítja, hogy a hevesi megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről. Az önkormányzat tagadott. A hétfői, május 7-ei hír szerint viszont Eger polgármestere mégis vizsgálatot kér a listaügyben.


Az egriugyek.hu szerint az egyik nemkívánatos személy Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház volt főigazgatója, aki még 2005-ben, az SZDSZ országos kongresszusán a Himnusszal kapcsolatos pamfletjében Orbán Viktort, a Fidesz elnökét figurázta ki*. Információik szerint a Középkori Piactér elnevezésű rendezvény szervezőinek vissza kellett mondaniuk a művész Villon-előadását, annak ellenére, hogy a programot már az esemény hivatalos honlapján és a kinyomtatott plakátokon is közzétették.

A honlap birtokába jutott jegyzőkönyv az önkormányzat kulturális és idegenforgalmi bizottságának tavaly szeptemberi üléséről készült. A dokumentum szerint akkor Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök azt közölte, hogy a város lakói közül többen jelezték, nehezményezik Székhelyi fellépését.

A szervező, a Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója erre a jegyzőkönyv szerint azt felelte: „a szakembernek tisztában kell lennie azzal, hogy egy adott művész a művészvilágban szakmai szempontból mit tett le az asztalra. Azzal viszont nem biztos, hogy tisztában kell lennie, hogy a politikában milyen szerepet tölt be. Éppen ezért kértem Csákvári képviselő urat [Csákvári Antal a Fidesz-KDNP képviselője – a szerk.], hogy a szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nemkívánatosak Egerben.”

Az egri önkormányzat sajtószóvivője, Zentai László cáfolta, hogy kultúrcenzúra működne a városházán: „Nemkívánatos művészekről természetesen nincs és nem is készül lista Egerben, ez nem komoly felvetésként hangzott el a bizottsági ülésen.” „Az önkormányzati képviselők csupán egy konkrét ügyben fogalmaztak meg véleményt, melynek alapja az, hogy Eger alapvetően polgári gondolkodású város, s egyben érseki központ. A közgyűlés tagjai közül – állampolgári vélekedést képviselve – többen fogalmaztak meg olyan véleményt, hogy a nemzeti imádságot, a Himnuszt kiforgató színművész produkciója igen megosztó lehet a városban, főként az önkormányzat által támogatott rendezvényen. Egyébként a bizottsági ülésen, és bárhol, ahol ez az eset beszélgetés témájává vált, nem Székhelyi József személye, nem művészi kvalitásainak megkérdőjelezése, hanem a Himnuszból viccet csináló, a jó ízlést sértő, széles körben ismertté vált megnyilvánulása volt a középpontban” – közölte a stop.hu alapján az egri önkormányzat véleményét a hírportál. „Eger nem a kicsinyes kultúrcenzúra, hanem a Kultúra Magyar Városa”, ezt a címet Hiller István akkori szakminisztertől vette át Habis László polgármester 2010-ben.

Az egriugyek.hu információi szerint azonban nemcsak Székhelyi József az egyetlen „nemkívánatos” művész a városban. Szintén a stop.hu-t idézik, amely szerint Nádasy Erikát, a Gárdonyi Géza Színház volt, jelenleg szobaszínházat működtető színészét is „letiltották”. A művésznő azt követően hagyta el az egri teátrumot, hogy nézeteltérésbe került a színház új, jobboldali kötődésű direktorával (lásd erről Bolgár György interjúját).

Az egriugyek.hu szerint az LMP egri csoportja nyilatkozatban foglalt állást a kultúra és minden politikai hovatartozás vagy egyéb körülmény miatt listára helyezett, vagy hátrányosan megkülönböztetett művész mellett. A párt arra kéri a várost vezető Fidesz-KDNP-Lokálpatrióta szövetséget, hogy egyértelműen határolódjon el az Eger kulturális életét beárnyékoló és a művészeti élettel össze nem egyeztethető politikai állásfoglalásoktól és hatalmi helyzetből való visszaélésektől. A politikának ugyanis nem szabad odáig eljutnia, hogy a rossz emlékű „Tiltott, Tűrt, Támogatott” rendszer visszatérjen.

***

Eger polgármestere vizsgálatot kért a „listaügyben”

Eger polgármestere vizsgálat lefolytatására kérte az önkormányzat ügyrendi bizottságát, ugyanis újabb információk kerültek napvilágra az úgynevezett listaügyben.

A Habis László (Fidesz-KDNP) polgármester hétfői közleményében azt írta: „A kulturális életben kifejezetten a sokszínűség híve vagyok. (...) A lista készítéséről szóló felvetést és a kulturális élet szereplőinek politikai alapú megbélyegzését abszurdnak, elfogadhatatlannak tartom.” Ám úgy látja, hogy a kulturális és idegenforgalmi bizottság 2011. szeptember 21-i ülése miatt lépéseket kell tennie. Ezért hétfőn levélben kérte meg a pénzügyi és ügyrendi bizottság elnökét, Csarnó Ákost arra, hogy a grémium nyilvánítson véleményt a tavaly szeptemberi bizottsági vitával kapcsolatban. Azt kérte a bizottságtól: adjon tájékoztatást arról, hogy az említett ülésen elhangzottak kapcsán észlel-e jogszabálysértésre utaló körülményt, majd a testület tájékoztassa őt álláspontjáról és az esetlegesen javasolt intézkedésekről.

Az újabb információ az, hogy a stop.hu honlapján megjelent a 2011. szeptemberi ülés hangfelvételének egyik részlete, „ahol Várkonyi György, az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (EVAT) Zrt. vezetője kijelentette, hogy az említett művészt nem kellett volna azért bojkottálni, ’mert mindenki azt mondja, hogy Székhelyi egy SZDSZ-es büdös zsidó’ [Orosz Lászlóné nevetve megjegyzi: „Te mondtad”]. Az igazgató, aki egyébként korábban önkormányzati képviselő is volt, azt is mondta, hogy Székhelyi ’valójában Villont baromira tudja. Lehet, hogy kell szelektálni, hogy csak az én emberem jöjjön ide’, [Orosz Lászlóné megjegyzése: „Ezt most megtehetjük”], de szerinte ennek a kultúrához semmi köze.”
„Mindez a korábban napvilágot látott jegyzőkönyvben azért nem szerepelt, mert többen kérték a gépírót, hogy a fent idézett kijelentéseket ne rögzítse”, írja a stop.hu.
(MTI–Galamus)





* Székhelyi Józsefet 2005-ben azt követően jelentették fel, hogy az SZDSZ 2005. március 19-ei országos kongresszusán pamfletjében Orbán Viktorról azt mondta, „...mint Tokaj hímvesszeje, nektárt fog csöpögtetni – mindenhová”. Székhelyi beszéde ellen annak idején tüntetett a Fidesz helyi szervezete. A főigazgató akkor úgy nyilatkozott az MTI-nek, nem lát okot rá, hogy lemondjon. Pamfletjében csak egy keserű értelmiségi panaszait fogalmazta meg arról, „hova torzult a rendszerváltás éveinek Fidesze”. Hangsúlyozta, hogy beszédében nem ejtette ki Orbán Viktor nevét. Az MTI-hez akkor eljuttatott írásos szövegben az „Országos Vezér” kifejezés szerepelt. Székhelyit be is perelték nemzeti jelkép megsértése miatt, ám az ügyészség megszüntette ellene a nyomozást.



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!