Bíró D. Péter sajtószemléje - 2010. 06.08.

Részletek
2010. június 08. kedd, 06:40
Bíró D. Péter

Válogatás az elmúlt napok fontosabb írásaiból-interjúiból


FÓKUSZBAN:

2010. június 8.
Petschnig Mária Zita: Hitelességvesztés
Népszava

„A Fidesz eddig elhallgatott gazdaságpolitikáját azzal a kommunikációs politikával kívánta elővezetni, hogy a valóságosnál is rosszabbra festi a magyar gazdaság állapotát, amivel a - többek közt Szijjártó Péter aktív közreműködésével - felturbózott csodavárást akarta, az előző kormányok számláját tovább terhelve, kiiktatni.”
„A piac azt várta, hogy a többség birtokában olyan gazdaságpolitika formálódik Magyarországon - építve a Bajnai-kormány eredményeire -, amely strukturális reformokkal is megtámogatott, felgyorsuló felzárkózást hoz az országnak.
„…Varga Mihálynak, aki addig még nem sározódott be, 180 fokos fordulattal kellett előállnia. „Tudjuk, hogy a Fidesznek esze ágában nem volt a Brüsszellel és a Valutaalappal egyeztetett (egyébként a nemzetközi szervezetek engedélyével már lazított) 3,8 százalékos GDP arányos deficitcél tartása…. Most mégis ennek a bejelentésére kényszerült, lemondva - remélhetőleg - a realitásoktól elrugaszkodott álmokról. Nem lesz új költségvetés, nem lesz hamarosan kolbászból a kerítés. Brüsszel és a piacok beleverték a Fidesz orrát a maga által termelt piszokba, s így nincs más, mint a valóság kemény keretei közt gondolkodni.”
”A helyzet azonban rosszabb, mint június 3-a, a hamis kommunikáció megindítása előtt volt. Lehetséges ugyan, hogy a háromnapos rendkívüli, kibővített kormányülésen olyan intézkedések születnek, amelyek megnyugtatják a piacokat, ám a bizalomvesztés és annak visszaszerzése nem szimmetrikus. Néhány óra alatt egy világba vésődött bele Görögország mellé Magyarország neve is; a lehető legrosszabb kontextusban ’javult’ az országimázsunk. A visszarendeződés jóval hosszabb lesz és felesleges költségekkel terhelt, mind az államháztartásban, mind a lakosság és a vállalkozások körében. Az új kabinet handicappel indul, olyan hitelességvesztéssel, amit kizárólag magának köszönhet. Megengedhetetlen gazdasági kockázatot vállalt fel belpolitikai térnyeréséért, hogy mentse, ami menthető. Nem sikerült, mindkét térfélen vesztett. Veszteségük sajnos az egész országé. S csak remélni lehet, hogy a jövő a továbbiakban másként fog elkezdődni.”

2010. június 4.
Bíró András: Barátom, Furmann Imre (1951-2010)
Élet- és Irodalom

„…Ő már jócskán a negyvenet taposta, én meg bőven a hatvanon túl voltam, amikor Márti révén találkoztunk. Nem szokványos kora ez barátságok megszületésének.”
„Mártit, Imre párját, a miskolci Gettóellenes Bizottság egyik elkötelezett aktivistájaként ismertem meg, amikor Imre testestül-lelkestül a Magyar Demokrata Fórumot szervezte. A '89-es változás izgalommal teli pezsgő légkörében épphogy kezet szorítottunk egymással. Sokáig nem is találkoztunk. Évekkel később - miután már elhagyta a politikát, és vállalati jogászként működött - hívtam fel egy különleges kéréssel: hajlandó lenne-e egy létrehozandó, a nemzeti kisebbségek, főleg romák emberi jogait védő irodát kézbe venni? A hangján éreztem, nehéz választás elé állítottam. Sopánkodott, mennyire nem marad ideje semmi másra, mint a napi robotra, őszintén sajnálja, de nem tudja vállalni. Három nap múltán csöngött a telefonom: nem tudott aludni a hívásom óta, mondta, sokat rágódott, de nem tehet mást, elfogadja a feladatot. Hozzátette, benzinköltségen kívül nem vár el honoráriumot.
Közel tíz évig vezette a NEKI-t (a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodát). Nevéhez fűződik történelmünk talán első sikeres diszkriminációellenes jogi aktusa, amikor a pécsi bíróság jogerősen elítélte azt a helyi sörözőtulajdonost, aki „kocsmámban cigány nem ehet, nem ihat, nem szórakozhat!" felkiáltással tagadta meg a roma származású Góman Gyula kiszolgálását. Ma is elősejlik visszafogottan büszke mosolya, amellyel hátba veregető gratulációimat fogadta a bíróság épülete előtt. Persze óvatosan kellett azt a hátat veregetni, az ember attól tartott, még kárt okoz cingár termetében. Amelyet meghazudtoló energiával rótta azonban az ország bíróságait, önkormányzatait. Imre nem esett bele a jogvédők szokványos csapdájába. Minda­mel­lett, hogy csapatával együtt az érvényes törvényeknek kérlelhetetlenül igyekezett érvényt szerezni, az esettől függően nem a mindenáron pereskedést, inkább az adott probléma tárgyalásos megoldását választotta. Imre ama ritka gádzsók közé sorolható, akit a roma elit ugyanolyan tisztelete övezett, mint a vidéki cigányság szeretete.”

2010. május 29.
Kende Péter: Kezdődik elölről…
Népszabadság

„Csütörtökön megtörtént, amit néhányan megírtunk előre, mint a jogilag egyedül lehetséges megoldást: az utóbbi évtizedek legnagyobb csalási ügyében hatályon kívül helyezték az elsőfokú ítéletet, s új eljárást rendeltek el. Az egész per újraindul, nulláról, 2014 derekára várható jogerős verdikt.”
„Ezt az elsőfokú ítéletet ugyanaz a Varga Zoltán bíró hozta meg, aki a móri nyolcas gyilkosság miatt Kaiser Edét ártatlanul ítélte el, Hajdú Lászlót pedig se el nem ítélte, se föl nem mentette, aminél blődebb eljárásjogi hibát aligha láttunk... Varga pontosan ugyanazokat a hibákat követte el a Kulcsár-ügyben, mint a móriban, s az előírásszerű harminc, maximum hatvan nap helyett − nyolc hónap alatt kegyeskedett leírni ezt a silány minőségű ítéletet, fittyet hányva arra, hogy van, aki ennyivel több időt tölt el előzetes letartóztatásban vagy házi őrizetben.
Varga Zoltán bíró képtelen volt minimális kontrollt gyakorolni az ügyészség hitvány színvonalú, durván politizáló és törvénytelen tevékenysége fölött − noha hivatásának ez lenne a lényege. Ezt a bírót a szakma nemrég még az ország legjobb büntetőbírói közt tartotta számon. Ez a Varga Zoltán tanítja a jövő jogászait, s mindezek után a Legfelsőbb Bíróság bírájaként dolgozik.
A fentiek alapján talán tehetünk egy-két általánosabb megállapítást. Amíg változatlan marad az ügyészek és a bírók kiválasztásának, képzésének, értékelésének, az alkalmatlanok kiszűrésének, határozataik és ítéleteik kontrollhiányának rendszere – addig ilyen szörnyűségek újra és újra elő fognak fordulni. A következő pár évre beígért számonkérések hosszú sorozatában pedig fogalmunk sem lesz róla, mikor lesz igazuk az elmarasztaló ítéleteknek; s mikor születnek – akár szándékoltan, megtervezetten, akár ’csak’ a slendriánság, az ügyészi és a bírói műhibák miatt – ártatlan embereket sújtó hamis ítéletek.
Addig mi, gyakorló ügyvédek felelősen aligha ígérhetjük meg védenceinknek a jog védelmét.”

2010. május 29.
Kerék-Bárczy Szabolcs: A populizmus ellenszere
Népszabadság

„A hosszú ideje tartó populista politika rothadt gyümölcsöt termett Európában. Politikusok szívós munkával építették a hamis ígéretek, a látszatjóléti juttatások festett színfalát, amely egyben tarthatatlannak bizonyult Írországtól Görögországig, Spanyolországtól Romániáig, s amely a csőd szélére juttatta fél Európát.”
„A belgiumi flamand író, David Van Reybrouck A populizmus védelmében című, magyarul a Könyvfesztiválra megjelent elgondolkodtató esszéje az elitek és a tömegek közötti képzettségbeli és kulturális szakadékban látja a fő okot. A populista vezér felismeri azt, hogy a választók túlnyomó többsége nem kap megoldásokat az őt érintő problémákra, mert a tanult elit elszakadt a többség valóságától, ezért megkerüli az elit által uralt parlamentet, közvetlenül az általa homogénnek tekintett néphez fordul.”
„Egyetértve Van Reybrouckkal, a megoldás egyik legfontosabb eleme nem lehet más, mint a minőségi oktatáshoz való hozzáférés biztosítása minél több ember számára. A populista ugyanis kevesebb termékeny talajra lel ott, ahol a provincializmus mellett uralkodóvá válik a széles látókörű szemlélet, ahol a mindinkább tanult emberek a problémákat nem végtelenül leegyszerűsítve, hanem a maguk összetettségében képesek látni.”
„A populizmus másik fontos ellenszere, ha a demokraták becsületesen politizálnak, és őszintén beszélnek. A populisták előszeretettel és gyakran joggal hivatkoznak a politikusok korruptságára és képmutatására. A becsületesség és az őszinteség nemcsak erkölcsileg helyes, hanem célszerű is.”
„Harmadrészt, a demokratáknak szakmailag is fölkészültnek kell lenniük. Pontosan azokkal a problémákkal kell foglalkozniuk, amelyek az embereket érdeklik, és ezekre a populistáktól eltérően a lehető legpontosabb és legaprólékosabban kidolgozott válaszokat kell adniuk, úgy megfogalmazva, hogy ezt a társadalom legszélesebb rétegei is megértsék. A demokratáknak vissza kell találniuk az emberekhez, újra föl kell fedezniük a képviseleti demokrácia lényegét. Nem a néppel van baj, ha elszaporodnak a populisták, hanem velünk, demokratákkal. Csak tisztességesen és szakmailag felkészülten építhetjük a szabadságot és szolgálhatjuk a demokráciát. Igaz ez Magyarországon és mindenhol Európában.”

2010. május 26.
Alig nyerték meg a választást, már buknak
Heti Válasz online

„A tavaly őszi német választások fő nyertese a német liberális párt volt, amely valóban történelmi sikert ért el: jóval tíz százalék feletti eredményével 1994 után ismét egy kormánykoalíció része lettek.”
„A párt azért tudott sikeres lenni, mert Guido Westerwelle pártelnök az elmúlt években olyannyira jobboldalra tolta a liberálisokat, hogy sok CDU-szavazó - akiknek Merkel kissé túl baloldali volt - szintén a ’sárgákat’ ikszelte.”
„A szeptemberi választásokon tehát Westerwelle az adócsökkentés ígéretével diadalmaskodott... Csak hát közben Németországban is gazdasági válság van… gazdasági dilettantizmus és politikai felelőtlenség lenne adót csökkenteni.”
A lakosság „igen hamar kiábrándult az FDP-ből… a még fél évvel tíz százalék feletti párt a parlamentbe jutás ötszázalékos küszöbe környékén táncol.”
„Sokak szerint a pártnak meg kell erősítenie emberi jogi arculatát: például az állandó terrorveszélytől rettegő vagy a muzulmánok jogait megnyirbálni akaró CDU jobbszárnnyal szemben. Westerwelle viszont maga is ilyen kérdésekben inkább konzervatív álláspontot foglal el. Régen a liberálisok a bevándorlás támogatói vagy az állam és az egyház szétválasztásának hívei voltak - a CDU mellett viszont alig esik erről szó.”

2010. április
Gönczöl Katalin: Pesszimista jelentés a posztmodern büntetőpolitika klimatikus viszonyairól
Mozgó Világ online

„Miért van az, hogy a kormányzatok a marginális helyzetben lévő népességgel szemben előszeretettel fordulnak a büntető intézkedésekhez, ahelyett, hogy megkísérelnének a szociális és gazdasági okokra hatni? A kérdésfelvetés a globális társadalom egyik legjelentősebb válságtünetére hívja fel a figyelmet. A válasz, hogy a büntetéssel megvalósított kontroll egy még a régi hagyományok alapján működő regulációs rendszerben, a kriminálpolitika intézményeiben valósulhat meg anélkül, hogy alapvető szociális és gazdasági problémákat érinteni kellene.”
„A globális társadalom minden szereplőjének egyik legnagyobb problémája a folyamatos biztonsághiány. Az állampolgárok számára a globalizációban felkínált, egyre bővülőnek látszó lehetőségekhez képest veszélybe került az életkörülményeket meghatározó valamennyi tényező: a biztonságot jelentő, tartós munkaviszony, a hagyományos rend szerinti életmód, az együvé tartozásból fakadó, a közösségi létből származó biztonság.”
„A bizonytalan helyzetű középosztályi körökben növekszik a munka megtartásához szükséges erőfeszítés, így növekszik a munkában eltöltött idő, a munka intenzitása, és tipikussá válik a kétkeresős család. A tömegoktatás eredményeként ma általában kedvezőbbek az intergenerációs mobilitás feltételei. Egy szénbányász apa gyermeke számára például a korábbinál könnyebben elérhetővé válik, hogy pedagógusként vagy akár pilótaként a szüleinél magasabb státusba kerüljön. A felsőfokú végzettséghez kötött munkák jelentős részéért azonban ma nekik kevesebb bér jár, mint a korábban az egész család eltartásáról egy fizetésből gondoskodó apjuknak. Ezért túlmunkára kényszerülnek vagy a kétkeresős családmodellt követik, és folyamatosan szoronganak, hogy vajon teljesíteni tudják-e az élethosszig tartó tanulás követelményeit. Saját megélhetési küzdelmük tudatában ők alkotják az erkölcsi fölényben lévők, a becsületesen dolgozók többségi társadalmát. Ők adóznak, és az egyre szűkülő állami forrásokon arra érdemtelenekkel kényszerülnek osztozni. Ebben a helyzetben jelentős külső hatások nélkül is az ’élősködőnek’ és ’veszélyesnek’ nyilvánított, kirekesztett rétegekben fedezik fel a démonizált ellenséget.”
„A kormányzatok által uralni próbált állapotot akár morális pániknak is nevezhetnénk, ami az uralkodó erkölcs alapértékeinek olyan ’veszélyeztetettségi állapotát’ jelenti, amelyben az előítéletek és a sztereotípiák következményeként a megbélyegzett csoportokkal szemben ellenségkép alakul ki. Ebben a helyzetben már nem a szakértők, hanem az érzelmileg túlfűtött laikus közvélemény határozza meg a biztonság percepcióját, a bűnözéskontroll politikai gyakorlatát. A globalizáció folyamatában kialakult büntetőpolitikai klíma kulturálisan és strukturálisan rögzült, egymással összefüggő és egymást erősítő folyamatok hatásának eredménye, tartós állapot. Ezen belül egy-egy közfelháborodást okozó súlyos bűncselekmény – vagy időszakosan elszaporodó bűncselekmények – miatt is előfordulhat a fő tendenciákat tovább erősítő morális pánik.”
„Még időben le kell számolniuk azzal az illúzióval, hogy a szociális feszültségekből származó alapvető társadalmi problémák kriminálpolitikai eszközökkel megoldhatóak. Ha a hatalomért folytatott küzdelemben mégis a könnyebbnek és gyorsabbnak tűnő, populista megoldásokat választják, akkor tisztában kell lenniük azzal, hogy maguk is hozzájárulnak a kirekesztettségből származó válság szélesedéséhez, veszélyeztetik a demokratikus alapintézmények működését és magát a demokráciát is.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!