Bolgár György interjúi a Galamusban - 2012. május. 4.

• Nyomtatás

Részletek

Bolgár György - Megbeszéljük

2012. máj. 07. hétfő, 04:39

Megbeszéljük

Réthelyiről és az óriásminisztériumról
Kálmán C. György irodalomtörténész

Bolgár György: - A hvg.hu-n jelent meg ma délben egy írása. Réthelyi Miklós távozik, hamar el fogjuk felejteni – írja Ön –, és ez valószínűleg így van, sőt még hozzá is tenném, hogy lehet, hogy nagyon sokan még azt sem tudják, hogy ki az a Réthelyi Miklós, ugyanis olyan nemzeti erőforrás miniszter volt – már ez is önmagában megérne egy beszélgetést, hogy mi az, hogy nemzeti erőforrás miniszter –, akiről nem lehetett sokat hallani, mintha teljesen átadta volna a terepet az államtitkárainak, Szócska Miklósnak, Hoffmann Rózsának, Szőcs Gézának. Ki van még?

Kálmán C. György - Nem tudom, ki van még, de persze ők megtették a magukét, ők azért eléggé az előtérben voltak.

- Balog Zoltán, ki ne felejtsük az utódot!

- Ja igen, aki ráadásul átkeresztelte – ez egy ma délutáni hír – a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot Emberi Erőforrások Minisztériummá, most már így kell nevezni, úgyhogy minden fejléces papírt ki kell cserélni a minisztériumban.

- Eggyel kevesebb nemzeti minisztérium lesz vagy intézmény?

- De emberi lesz viszont!

- Ez előrelépés mindenképpen...

- Majd meglátjuk. Az a helyzet, hogy én nem bánnám – az Isten mentsen meg a hivatástudatos meg küldetéstudatos miniszterektől –, ha valaki csendben van, és nem nagyon hallani róla, ez önmagában nem baj. Ha minden rendben lenne, akkor tulajdonképpen egy miniszternek nem biztos hogy olyan nagyon sokat kéne tennie, de az a baj, hogy nincs minden rendben, hiszen az egész kultúra – különösen az oktatás meg az egészségügy – iszonyú nagy bajban van.

- A tudományt is idesorolhatjuk természetesen. A szociálpolitikát hivatalosan nem, mert az a bizonyos felzárkózatás remekül hangzik, csak éppen azt láttuk, hogy a szociális segélyek csökkentek, egyre több feltételhez vannak kötve.

- Igen, most az a vicc, hogy itt nem mindent, de bizonyos dolgokat át lehet tolni persze más területekre, a kultúra egy része egészen döbbenetes módon mégiscsak a Navracsics-féle minisztérium alá tartozik. Például a film nagyjából Navracsics alá tartozik vagy bizonyos közalapítványok, alapítványok a Navracsics-minisztérium alá tartoznak. Lehet itt játszani ezekkel, hogy mi hová tartozik, de tény az, hogy nagy bajok vannak, az, hogy Réthelyi nevét nem hallottuk, mégiscsak rossz. Nem kellett volna neki valóban nagy dolgokat kitalálnia, de valamit mégis kellett volna csinálnia, nem kellett volna hagyni a beosztottait szabadon garázdálkodni, mint ahogy végül is tette.

- A kultúra és a tudomány embere, mint Ön, mit gondol arról, hogy olyan gazdasági és társadalompolitikai helyzetben, amelyben Magyarország ma van, amelyben bizonyos szempontból egész Európa is, mit lehet tenni? Ugyanis ha nincs pénz, akkor valószínűleg kevesebb jut kultúrára, oktatásra, akár egészségpolitikára is, tudományra is. Vagy éppen azért kellene ezekre a jövőt alapvetően meghatározó területekre, mint a tudomány, az oktatás és a kultúra, mégiscsak többet fordítani, mert válság van, és mert semmire nincs pénz?

- Megmondani nem tudom, hogy mit kéne csinálni, mert akkor más ambícióim lennének…

- Akkor talán miniszter lenne legalább!

- Például igen. Az viszont biztos, hogy mindenhonnan azt halljuk, hogy azokban az országokban, ahol nem álltak jól, ahol egyáltalán nem voltak gazdagok, nem volt sok nyersanyaguk, ott mégiscsak a kultúra meg a tudomány volt az, amelyik valamiféle húzóágazat lett, vagy ha nem is kifejezetten húzóágazat, de sokat segített abban, hogy az ország vonzó legyen. Ezeknek a dolgoknak egészen konkrét gazdasági jelentőségük van, hogy egy példát mondjak, ha egy dél-holland befektető akar megjelenni Magyarországon, akkor ambicionálni fogja, hogy a legközelebbi városban legyen egy színház, legyenek kiállítótermek, legyenek irodalmi lapok valami kisvárosban. Lehet, hogy az életben nem megy el a színházba, lehet, hogy nem tud magyarul és nem veszi meg az irodalmi lapot, de ez mégiscsak presztízskérdés, hogy egy kulturált országba érkezzen, hogy ahol az ő gyára vagy gyártelepe van, ott legyen valami kultúra. Egyszerűen megnézik a külföldiek, hogy milyen helyzetben van az, ahova érkeznek. Nálunk ellenkező tendenciák vannak, a lapok nagyjából megszűnőben vannak vagy az éhhalál küszöbén, a színházakkal és a zenekarokkal tudjuk, mi a helyzet, a kiállítótermek borzalmas állapotban vannak, a múzeumokkal is mindenféle zűrök vannak.

- Lényegében csak simán elsorvasztják őket.

- Így van, elsorvasztják őket, nem törődve azzal, hogy tényleg hihetetlen presztízsértéke lenne és egyszerűen a tőke azt szereti, ha egy kulturált országba érkezik. Most nem is beszélve arról, hogy egyébként az emberek jó munkaerővé válásában vagy önmaguk építésében milyen szerepe van ennek. Egyszerűen a látszat kedvéért, ha fennmaradna a kultúra egy magas szinten, az nagyon jó volna.

- Annak van-e valami értelme, hogy az egészségügytől a kultúráig, az oktatásig mindent egy kézbe, egy minisztériumba összpontosítottak, és hogy ennek a csúcsminisztériumnak a feje nem vagy nemigen volt látható két évig? Nem is tudjuk, hogy valójában mekkora szerepe volt a politika alakításában annak, hogy minden egy kézben összpontosult és az a kéz, illetve a hozzátartozó fej nem jelenik meg a nyilvánosság előtt. De érdemes-e, lehet-e, van-e ésszerűsége annak, hogy az egészségügyet a kultúrával tolják össze?

- Nem, szerintem semmi értelme. A kultúrát és az oktatást olykor összevonták, olykor szétválasztották, ez kormányonként változott, annak még talán van valami értelme, hogy összevonják, de annak se látom különösebb jelentőségét.

- Hát mondjuk, hogy a kultúrát oktatni kell.

- Jó, az egészségügyet is oktatni kell, a gazdaságot is oktatni kell, ilyen alapon bármivel összevonható lenne az oktatás.

- De azért a kultúra hozzátartozik az oktatás mindennapos tevékenységéhez, tehát minden nap van az általános iskolától az egyetemig olyan órája szinte minden gyereknek vagy fiatalnak, amit kultúrának lehet nevezni, nem?

- Jó, de ennek ellenére nem látom túl sok értelmét, mint ahogy nem látom, hogy Szőcs Géza és Hoffmann Rózsa bármiben is együttműködnének, vagy bármi összhang lenne köztük. Mondjuk lehet, hogy jobb is, nem tudom, melyik ártana a másiknak többet, mindenesetre nem sok értelmét látom. Bőven elég feladata van az egyes államtitkároknak, semmi értelme annak, hogy ezeket egy fej vagy egy miniszter alatt egyesítsék, a kormányüléseken mindent meg lehet úgyis egymással beszélni. Ezen kívül olyan túl sok összehangolásra szerintem nincs szükség, tehát ennek eleve nem volt túl sok értelme, az egészségügy aztán végképp kilóg az egészből. De ha már egy miniszter alatt volt egyesítve, akkor legalább annak a miniszternek lett volna bármi szava, de úgy láttuk, hogy semmi. Hoffmann Rózsát Hoffmann Rózsaként tartjuk számon és Szőcs Gézát Szőcs Gézaként, egyikre se gondolunk úgy, mint aki egy miniszternek volt alárendelve, semmi nyomát nem látjuk a miniszter bármiféle befolyásának a kettejük munkásságában.

- Mostantól ráadásul egy politikus-református lelkész lesz a csúcsminiszter, akinek önmagában sem az oktatáshoz, sem a kultúrához, sem az egészségügyhöz nincsen közvetlen, akár politikusi köze sem.

- Elvileg a szociálpolitikához lenne valami köze...

- Igen, de az megint csak meglehetősen távol áll ezektől a területektől. Vajon mit lehet remélni egy olyan minisztertől, egy olyan politikustól, akihez egyik terület sem áll közel? Jó, akkor ebből a szempontból annyi pozitívum elmondható, hogy nem fogja az egyiket a másikkal szemben alaptalanul előnyben részesíteni.

- Például, vagy annyi pozitívum várható, mint amit az elején mondtam, hogy esetleg csendben marad és nem szól bele semmibe. Ez komoly pozitívum lenne.

- Ez azért nem a politikusok jellemzője!

- Ez sajnos nem a politikusok jellemzője, de mondjuk az elképzelhető, más országokban van olyan, hogy olyan politikusok lettek népszerűek, akik egyébként ahhoz a területhez, amelyben dolgoztak semmit nem értettek. Ilyen van, ez addig elfogadható, amíg az alájuk rendelt szakemberek jól végzik a munkájukat. Most ez esetben sajnos erről nincs szó, tehát ha meg lennénk elégedve az egészségüggyel, oktatással, kultúrával, akkor végül is teljesen mindegy lenne, hogy ki van kinevezve miniszternek ezek fölé a területek fölé, de sajnos nem ez a helyzet.

- Réthelyi Miklós miniszterségével mindenesetre egy kínálkozó lehetőség kihasználatlanul maradt, hiszen ő egy egészségügyi tudományos szakember, ha az e területen szerzett tudását – ami nem tudom persze, hogy mennyiben felel meg az államigazgatási kívánalmaknak és követelményeknek – tegyük fel, hogy alkalmazta és hasznosította volna, akkor lehet, hogy az egészségügyre kiemelt figyelmet fordítanak és talán két év alatt összehoznak egy olyan egészségügyi rendszert, amely működőképes. De még ez sem történt meg.

- Lehetett volna, csak amikor azt mondja, hogy ő egészségügyi tudományos szakember, akkor azért ez egy csúsztatás. Ő orvos, professzor, aki nem ahhoz ért, ami az egészségügy egésze, hanem egyes részterületekhez ért, nyilván jól. Akadémikus is, tehát jól tudja, hogy bizonyos orvostudományi dolgokat hogyan kell megoldani, átlátja a területet, na de ez nem ugyanaz, mint egy miniszterség. A miniszterséghez államigazgatási tapasztalat kell, át kell látni a gazdaság működését, és így tovább, ilyen alapon Einstein lenne a legjobb tudományos miniszter, de azért szerencse, hogy nem így van.

- És ő aztán nyugodtan széttárhatná a karját, mondván, hogy minden relatív. Még annyit erről a két évről – és lehet, hogy a következő két évre is igaz lesz –, hogy ennek a csúcsminisztériumnak valószínűleg már a születése pillanatában megpecsételődött a sorsa, mert nem lehet ezeket a területeket egységként és egyforma súlyúként kezelni.

- Sokkal kevesebb szava van egy embernek, mintha három ember ülne a kormányban, nem tudom, hogy konkrétan hányan ülnek ott, de az biztos, hogy ha egy kalap alá van véve, akkor annak kisebb a jelentősége.

- Úgyhogy vesztes csaták után és vesztes csaták előtt áll az egészségügy, az oktatás és a kultúra.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >