rss      tw      fb
Keres


         Andor Mihály

A négy éve elmúlt kerek öt év


         Fleck Zoltán

Levél galamusos barátainknak


         Lánczos Vera

Gyorsfénykép
 


         Lévai Júlia

Lehetne-e...


         Hanák András

A Galamus szurdok
 


         Krémer Frenc

A nemzeti elnyomás szomorúsága


         Lendvai L. Ferenc

A tiszta erkölcs, melly ha megvész…

Fogadatlan prókátorok - A gárdaítélet félreértelmezéseiről

A többször módosított 1978. évi IV. törvény, ismertebb nevén a Büntető Törvénykönyv két tényállására hívta fel a figyelmet Tóth Mihály büntetőjogász, tíz nappal azután, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet és mozgalmat. A 212./A paragrafus, amely az Egyesülési joggal visszaélés címet viseli, azt mondja: „Aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.” A 268. paragrafus, a Törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás meg úgy szól: „Aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon, törvény vagy más jogszabály, avagy a hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Érdekes, hogy a Btk-t csak Tóth Mihály ismeri. Az ítélet kihirdetésétől (július 2.) Tóth Mihály nyilatkozatáig (MTI, július 13.) mindenki más ugyanis a saját jogászi kútfeje, józan paraszti esze, politikai elfogultsága, politikai kiegyensúlyozási mániája alapján vagy doktriner jogvédői minőségében, illetve a rendőrség esküdt ellenségeként értelmezett. Igaza lehet Tóth Mihálynak abban is, hogy a Népszabadságnak adott nyilatkozatában „maszatolásnak” nevezi azt a kifogást, amelyre az értelmezők tömege hivatkozik, hogy ugyanis a bíróság még nem foglalta írásba a döntést, tehát az indoklás nem ismert minden gyönyörűséges – és hosszú jogi viták reményével kecsegtető – árnyalatában. Igaza lehet, hiszen a döntést nyilvános tárgyaláson hirdették ki, és megfellebbezhetetlen.

A döntés azt mondja, tisztán, világosan és egyértelműen, hogy fel kell oszlatni a Magyar Gárda Egyesületet, és azt a mozgalmat – a Magyar Gárda mozgalmat –, amelynek az Egyesület a szervezeti keretét adja. Azért kell feloszlatni, mert a gárda tevékenysége mások jogait és szabadságát sérti, mert a konfliktusok megoldása helyett tovább élezi a feszültségeket, mert megbontja a közrendet és a köznyugalmat, mert az erőszak veszélyét váltja ki.

A bírónő – Czukorné Farsang Judit, akit a szélsőjobboldali Magyar Hírlap néhány nappal később már „lehírszerzőfeleségezett”) – kivételes és régóta hiányolt bírói mérlegelési képességről tett tanúbizonyságot, amikor azt mondta: önmagukban a szónoklatok, az egyenruhás felvonulások a gyülekezési jog és a szólásszabadság keretei közt maradhatnak, de ezeket, valamint a tagok magatartását és a kiválasztott helyszíneket együtt kell értékelni, és akkor bizony megállapíthatók az indoklásban felsorolt jogsértések és joggal való visszaélések.

Ha bárki odafigyelt volna erre a logikára, nem bontakozott volna ki a Jobbik és a gárda szervezte tiltakozó demonstrációk előtt-után siralmas jogászkodó vita az egyenruhaviselésről. Közhely, hogy minden szervezet (mozgalom) nemcsak a tevékenységével, hanem szimbólumok sorával is azonosíthatóvá teszi magát. Az egyenruha viselése az egyik legfontosabb eszköze a szervezettel való azonosulás kinyilvánításának. Nem igaz tehát az a jogászi állítás, hogy „azon az alapon senkit nem lehet megfosztani a gyülekezés jogától, hogy milyen ruhát hord”. Nagyon is meg lehet, sőt meg kell. És ostoba az az újságíró, aki szerint a bírói indoklás egyik mondata – ez után sem lehet megakadályozni, hogy a mozgalom keretein kívül emberek olyan tevékenységet folytassanak, amelyben az általuk fontosnak ítélt társadalmi kérdéseket fölvetik, megvitatják, mert az ítélet nem érinti, nem is érintheti a Magyar Gárdában tevékenykedő természetes személyek jogosultságait demokratikus jogaik gyakorlására – azt jelentené, hogy „a Magyar Gárda mozgalom tehát de facto tovább működik”. Nem azt jelenti. Nem működik tovább, sem de jure, sem de facto. Igazmagyar honfitársaink (bírói fogalmazásban: a Magyar Gárdában működő természetes személyek) tehát nyugodtan mehetnek oroszlános gárdamellényben és -sapkában moziba a feleségükkel (remélem, mindenki elhúzódik mellőlük), sőt Strasbourgba is, az Európai Parlament nyitóülésére (ott már elhúzódtak), de egyenruhás nemzettestvéreikkel közösen, a gárda összes vezetőjének jelenlétében, a katonás alaki rend hangsúlyozásával, egy másik szimbólum, a mozgalmi köszöntés percenkénti eldarálásával, tehát a feloszlatott mozgalom minden szimbolikus és valóságos ismérvével egyetemben nem demonstrálhatnak és nem masírozhatnak sem az Erzsébet téren, sem Békéscsabán, sem Tatárszentgyörgyön. Abban a pillanatban, mihelyt ezt a rendőrség észleli, azonnal közbe kell lépnie. De fordítva is igaz. Nem szükséges gárdaegyenruhába bújni ahhoz, hogy megállapítható legyen: a feloszlatott egyesület, fittyet hányva a bíróság döntésének, az eddig módon folytatja tovább mások jogait és szabadságát sértő tevékenységét. Értsd: a gárdát bizony pincérruhában is tovább lehet működtetni. Helyesen teszi tehát minden értelmező jogász és nem jogász, rendőr és ügyész, ha nem az egyenruhára, hanem a bíró érvelésére figyel: ahogy a fenyegetett cigányok (és nem cigányok) pontosan érzékelni fogják, hogy pincérruhában is a gárdával állnak szemben, az összes ismérv birtokában ezt a hatóságoknak sem lesz nehéz eldönteniük.

A rendőrség azonban a második demonstráción annak ellenére sem lépett fel ellenük, hogy a mozgalom életképességének és „kitartásának” (az egyik szónokhölgy így köszönt el a hallgatóitól: kitartás!) jeleként az orruk előtt vették fel látványosan ezt a bizonyos egyenruhát a Jobbik vezetői, a hírhedtnél hírhedtebb új gárdatagok, és maga az „állomány” is (ennél vaskosabb bizonyíték nem is kell annak igazolására, hogy a mozgalom azonos a szimbólumaival), majd újjáalakultnak nyilvánították a Magyar Köztársaság bírósága által megszüntetett Magyar Gárda mozgalmat. (Bár Vona Gábor a „népmozgalom” megnevezéssel tett egy halvány kísérletet arra, hogy az „új” mozgalmat elkülönítse a régitől, hatalmas és sokáig tartó csámcsognivaló cubákot dobva ezzel a jogászkodó értelmezők tömegeinek). Tóth Mihály szerint azért nem, mert a rendőrség rendkívül nehéz helyzetben van: gyakorlatilag rá hárul az a jogértelmezési munka, amelyet a bíróknak, ügyészeknek, tudós jogászoknak kellett volna elvégezniük az elmúlt évtizedben-évtizedekben. Azt már én teszem hozzá: ők nemhogy a dolgukat nem végezték, hanem sokan közülük rendszeresen a rendőrségen verik le a kikristályosodott jogértelmezés hiányát. Vagy azért támadják őket, mert nem léptek fel kellő eréllyel, vagy azért, mert túl brutálisak voltak, mindezt ugyanazon rendőri akció kapcsán. Saját jogászi-értelmiségi felelősségét természetesen senki sem vizsgálja. Például Schiffer András sem, aki az első gárdatüntetés után (amelyet a rendőrség, ugye, feloszlatott), a következőket nyilatkozta a Duna tévének: „A [tüntetés] békés jellegét akkor veszítette el, amikor a rendőrség fellépett… Nem az a megoldás a szélsőjobboldali mozgalmakkal szemben, hogy az egyébként antifasiszta jelmezben tetszelgő hatalom félrerakja a liberális jogállam alapelveit, az a megoldás, hogy szembe kell nézni azokkal a problémákkal, amelyek kiváltják a szélsőjobboldali mozgalmak megerősödését [kiemelés M.Zs.].” A TASZ volt munkatársa, ma a Lehet Más a Politika című formáció választmányi tagja és szóvivője valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy ő maga is a kiváltó okok egyike. Évtizedes TASZ-os tevékenysége során a Sólyom László-i szellemben konok harcot folytatott a rasszista-antiszemita beszéd teljes szabadságáért, és mindent megtett azért, hogy ne legyen olyan rendőrségi akció, amelyet az elítélés előre feltett szándékával nem szed apró darabokra a nagy nyilvánosság előtt, természetesen sohasem azzal a céllal és szemszögből, hogy a rendőrség későbbi fellépéseit orientálja: ő egyszerűen a „liberális jogállam alapelvei” közül a legfontosabbnak a zsigeri hatalomellenességet tartja. Ebben, sajnos, nincs egyedül. Ezért tartunk ma ott, hogy a hvg.hu videofelvételén, amely ezen a bizonyos gárda-demonstráción készült, a következő jelenetben gyönyörködhetünk: két rendőr próbál meg kiemelni az ülő ellenállók közül egy testes, árpádsávos kendőbe öltözött, irredenta dalokat harsogó férfit. Nem megy, mert a körülötte ülőkkel összekapaszkodik. A két rendőr próbálkozik: kifejezetten gyöngéden érintik meg, uramnak szólítják, és kérlelik. Háromszor veselkednek neki, sikertelenül! Ki-ki eldöntheti, inkább sírni, vagy inkább nevetni van kedve a jelenetsor láttán. Még a paprikaspray előtt.

Ami pedig a tüntetés „békés jellegét” illeti: nemcsak az a tüntetés veszíti el békés jellegét, ahol az intézkedő rendőröket megtámadják, megrugdossák, megdobálják. Hogy e tekintetben Schiffer Andrásnak (meg a szélsőjobboldalnak) van-e igaza, aki szerint minden baj forrása a rendőrség, és mindenki hős ellenálló, aki szembeszegül vele, vagy a Magyar Helsinki Bizottság – amely sokáig maga is a „schifferi” szellemben tevékenykedett – körültekintő és részletesen megérvelt állásfoglalásának a gárda-demonstráció jogszerű feloszlatásáról (http://helsinki.hu/Friss_anyagok/htmls/608), azt mindenki maga eldöntheti (az állásfoglalás egyébként azt is jelzi, vannak olyan jogvédő szervezetek – sok szempontból ma már a TASZ is ide tartozik –, amelyek számot vetettek saját korábbi tevékenységükkel, és tudomásul vették, hogy jogokat nem öncélúan és absztrakt módon kell védeni, hanem arra a konkrét közegre tekintettel, amelyben a jogérvényesítés zajlik. Ahogy azt a bírónő tette.) De a lényeg: az a tüntetés is elveszíti békés jellegét, ha egy pillanatig is volt neki olyan, ahol a gárda melletti szimpátiatüntetésre összegyűlt igazmagyarok ordító kórusban skandálhatják, hogy „mocskos zsidók”, ahol Toroczkai László a Szabadság téren nyugodtan beleordíthatja a mikrofonba, hogy Tasnádi Péter „zsidó maffiavezér” – ki is váltja vele az obligát mocskos zsidózást a hallgatóságból –, ahol szabadon zsidó kutyázhatják a rendőröket, és bántatlanul odaüvölthetik nekik, hogy „zsidók és cigányok rabszolgái lesztek”. De Magyarországon az antiszemita, rasszista indulatkitörés, uszítás, gyűlöletkeltés nem tartozik azok közé az ismérvek közé, amelyek alapján jogvédők és igazságszolgáltatási szervek békétlennek ( a jogellenességről nem is beszélve) minősítenének egyéni és kollektív magatartásokat.

*******

Tóth Mihály „szunnyadó” tényállásnak nevezi a korábban említett két paragrafust, ami annyit tesz, nincs kialakult ügyészi, bírói gyakorlatuk, a két tényállást a hatóságok nem szokták alkalmazni. Nem csoda, hiszen a 268. paragrafus alapján lehetett és kellett volna felelősségre vonni a fideszes politikusokat, amikor a Kossuth téren kordont bontottak, de ami ennél is rosszabb, a 268-as szomszédja annak a 269-esnek, a Közösség elleni izgatásnak, amelyet a magyar igazságszolgáltatás – az alkotmánybírósági határozatok, a Legfelsőbb Bíróság értelmezése és a jogvédők szívós harca nyomán – tizenöt éve kitagadott a magyar büntetőjogi tényállások közül. A Legfőbb Ügyész nyíltan be is vallja a Népszavának adott interjújában: „..a Legfelsőbb Bíróság kimondta,  hogy az izgatás tényállásban szereplő uszítást nem lehet általános értelemben alkalmazni, csak akkor, ha fennáll a fizikai erőszakban megnyilvánuló gyűlölet kiváltásának közvetlen, reális veszélye. Az LB gyakorlatát később az Alkotmánybíróság szentesítette. Igaz, volt próbálkozás a jogalkotásban a Btk. módosítására, de azt az Ab többször visszautasította. Ezek után mit tehet az ügyész? Kénytelenek vagyunk tartani magunkat ahhoz, hogy csak az az izgatás, ami ezen értelmezés szerint annak minősül, hiszen az Ab határozatai kötelező jogforrások.” Ha a bírák és az ügyészek szerint ez nem bűncselekmény, a rendőrség szerint sem lesz az. Miközben a múlt héten már Nagy-Britannia is beadta a derekát: a brit jogszolgáltatás történetében először ítéltek el embereket azért, méghozzá két év négy hónap, illetve négy év tíz hónap letöltendő börtönre, mert az interneten gyűlöletkeltő rasszista tartalmakat terjesztettek. Minden európai újnácinak érdemes Magyarországra költöznie: mi az ő emberi jogaikat is védjük. Pontosabban szólva csak az övéket védjük. A baj ugyanis az, hogy egyáltalán eljuthattunk a Jobbikig és a Gárdáig. A baj az, hogy rasszista, antiszemita nézeteiket nyíltan hangoztató – uszító – egyének Magyarországon húsz éve szabadon beszélhetnek. Sokan elmondták már: a cigányozás, zsidózás, niggerezés nem egy vélemény a sok közül (amelyet tehát, „tartalmától függetlenül”, megillet a véleménynyilvánítás szabadsága), hanem embergyilkos ideológia, amelynek szabad burjánzása előbb-utóbb megmérgez és brutalizál minden társadalmat. Nemcsak egyes kisebbségeket fenyeget, hanem az egész társadalom elemi együttélési normáit ássa alá és érvényteleníti. Ennek a bűnös felelőtlenségnek, a rasszista, antiszemita, xenofób beszédet védő, büntetőjogi korlátozhatatlanságát valló és kikényszerítő jogászkodásnak is a következménye, hogy a fajgyűlöletre és a színmagyar (árja) diktatúra ígéretére burjánzó infrastruktúrát lehetett felépíteni szabadon, senkitől sem zavartatva: nemcsak politikai pártot, nemcsak félkatonai mozgalmat, nemcsak sunyi terrorista társszervezeteket, hanem televíziót, újságok és honlapok tömegét, „kulturális” hálózatot zenekarokkal, rendezvényekkel, könyvkiadókkal, példátlanul aktív és gátlástalan szimpatizánstábort és több mint tragikus külső politikai kapcsolatokat és pénzforrásokat (kötelező olvasmány Lázár György írása az Élet és Irodalom június 26-ai számában: A szélsőséges muzulmánok, a Jobbik és a Fidesz).

Lehet, hogy már késő, de mégis el kellene gondolkoznunk azon, hogy miféle demokraták azok, akik ettől a megfélemlített, elbizonytalanított és intellektuális támasz nélkül maradt rendőrségtől féltik a demokráciát és a jogállamot. És nem attól a Vona Gábortól, aki az általuk – az elvek szintjén – oly fontosnak tartott sajtószabadságot nyíltan és gátlástalanul lenullázza, amikor ország-világ előtt bejelenti, hogy mihelyt átveszik „az ország kormányzását”, azonnal bezáratják a Tv2-t és az RTL Klubot, ezeket a „hazaáruló médiumokat”. Miféle demokraták azok, akik a rendőrségben látják az emberi jogok kizárólagos veszélyeztetőjét, azt viszont nem tekintik az emberi önrendelkezés brutális sérelmének, hogy Vona Gábor nyíltan meghirdeti: azért fog „kormányozni”, hogy minél több magyar gyermeket szüljenek a nők, akik majd visszaadják a hazájukat a magyarságnak? Miféle jogvédők azok, akik nem azon háborodnak fel, hogy Morvai Krisztina ma az első számú magyar jogi egyetemen oktathat, miközben úton útfélen hangoztatja: ahhoz, hogy emberi jogaink legyenek, az kell, hogy „az emberi méltóságunkat és az emberi jogainkat a Magyar Gárda védje meg”, és aki demonstratív módon kinyilvánítja – felveszi a gárdamellényt az „újjáalakuló” tüntetésen  –, hogy fütyül a magyar bíróság jogerős döntésére? És egyáltalán: miféle emberek azok, akik holmi elveket és jogrendszerbeli elégtelenségeket emlegetnek minden egyes alkalommal, amikor más embereket pusztán azért aláznak meg, félemlítenek meg, támadnak meg és ölnek meg, sorozatosan, mert a „magyarság” számára nemkívánatos fajhoz tartoznak?

Van egy szomorú sejtésem: a közeljövőben sem ezen fogunk gondolkozni. Hanem azon, hogy a rendőrség vajon megalapozottan indított-e nyomozást a Tóth Mihály által megnevezett tényállások alapján a Gárda-demonstráció vezetői és résztvevői ellen, miközben a Magyar Gárda jogi álláspontja szerint „az újraszerveződött Magyar Gárda az egyesülési jogról szóló törvény szerint nem minősül társadalmi szervezetnek, sem feloszlatott egyesület tevékenységét folytató szerveződésnek, így a vezetői sem követhetnek el bűncselekményt, így nem is büntethetők. Ugyanez a helyzet a gárda tagjaival is: mivel nem történt szabálysértés, ők sem vonhatók felelősségre.” És ha valami jogilag nincs, az nincs, még akkor sem, ha a szemünk előtt masírozik. Szikinger István, a rendőrség nagy barátja már megadta az alaphangot: „Hogyha valaki egy feloszlatott társadalmi szervezet szervezésében, vezetésében részt vesz, akkor az büntetőjogilag valóban büntethető… A mozgalom egyébként nem társadalmi szervezet. Ha nincs nyilvántartott tagsága, akkor az egyesülési jog védelme alá tartozik.” És hozzáteszi: „a jog nem eszköz egy jogállamban, hanem tulajdonképpen cél, hiszen az alkotmány 8. szakasza azt mondja, hogy a sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogok védelme az állam elsőrendű kötelessége… hogy biztosítsuk akár a gárdistáknak, akár másnak, akár Bácsfi Diánának… hogy a törvények keretei között élni tudjon a szabadságjogával, hát ezt például nem tapasztalom. Sőt, ennek az ellenkezőjét tapasztalom, azt, hogy hogyan lehetne feloszlatni, hogyan lehetne megszüntetni.”

Úgyhogy hajrá! Ha ezt így folytatjuk, lesz még néhány hónapunk, talán egy-két évünk is rá, hogy a magyar jogállam szofisztikált értelmezését csiszolgassuk.

 

Megjelenés helye: Magyar Narancs, 2009. 07. 23.

Másik Magyarország

Tóth Andrea
Ketyeg a szociális bomba

„Arról nem szól a fáma, hogy a kormányzat szerinti egységes elv mit jelent a szegények és a legszegényebbek számára, de az ismert előjelek nem sok jóval biztatnak.”

További cikkek a rovatból:
   - A másik Szentendre
   - „És kezdjünk újra tűrni és tanulni”
   - Bezzeg Abaújszántón „tarolt” a Fidesz

Izsák Jenő karikatúrái

Offtopic

A Hubble valaha készült legnagyobb képe: az Androméda

"A videó alapján némi fogalmunk lehet arról, mit jelent az, hogy az Androméda ezermilliárd csillagnak ad otthont."