rss      tw      fb
Keres

Ezer somogyi roma kér őstermelői igazolványt

MTI 2010. június 7., hétfő 10:01

Hozzávetőleg ezer somogyi roma jelezte, hogy meghosszabbítja őstermelői igazolványának érvényességét, illetve új kiadását kéri - közölte Varga Gábor, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója az MTI-vel hétfőn.

Az ügyintézéssel kapcsolatos tennivalókhoz, így többek között a terület- és az állatalapú támogatási kérelmek elektronikus és papír alapon történő elkészítéséhez és benyújtásához a falugazdászok adnak segítséget a kérelmezőknek - mondta a főigazgató.

Varga Gábor jelezte: június közepétől Kaposváron, majd a megye több kistérségében ismertetik a kistermelői értékesítésre, illetve állattartásra vonatkozó előírásokat. A rendezvényekre a Somogy megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat több roma őstermelőt is delegál, akik megosztják tapasztalataikat a résztvevőkkel, tanácsokkal látják el a kezdő őstermelőket.

A szakember tájékoztatása szerint a tervezett fórumokon az erdei növények és gyógynövények jogszabályban rögzített, szakszerű gyűjtésére vonatkozó előírásokra is felhívják a figyelmet.