2013. május 23, 19:33 |
MTI 2012. április 25., szerda 16:09
Fellegi Tamás közlése szerint az IMF/EU-hitelkeret nagysága a nemzetközi szervezetekkel folytatandó tárgyalásokon dől majd el.
Jelentős mérföldkőhöz érkeztünk, a kormány arra törekedett, hogy az IMF/EU-val gazdasági, gazdaságpolitikai kérdésekről induljanak majd a tárgyalások - mondta a tárca nélküli miniszter szerdán Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón.
Kijelentette: a tárgyalások időtartamát most még nem lehet meghatározni, a hitelkeret nagyságáról is a tárgyalóasztalnál kell dönteni. Hozzátette, hogy egy ilyen tárgyalás normálisan is több hétig szokott tartani, ám a jelenlegi nemzetközi pénzügyi helyzetben a szokásosnál hosszabb időt vehet igénybe.
A lényeges politikai döntés után most a következő lépés szakértői szinten egyeztetni a tárgyalás menetrendjét, ezt követően lehet a kezdés időpontjáról beszélni - mondta az egyes pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter.
Az Európai Bizottság szóvivője szerdán jelentette be: az EB készen áll arra, hogy megkezdődjenek a pénzügyi tárgyalások Magyarországgal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy elővigyázatossági hitelkeretről. Az Európai Bizottság szerdai ülésén úgy ítélték meg, hogy Magyarország "elégséges lépést tett és kötelezettséget vállalt" ahhoz, hogy elinduljanak a hivatalos tárgyalások - derül ki a brüsszeli hivatalos közleményéből.
| < Előző | Következő > |
|---|