„Holnapra megforgatjuk az egész világot”

A fideszes külpolitikáról


A múlt héten Szabados Krisztián (Political Capital) az ATV Dominó című műsorában hosszasan fejtegette annak az interjúnak a fontosságát, amelyet Németh Zsolt, a Fidesz külügyi szakembere és az Orbán-kormány volt külügyi államtitkára adott az Index című internetes újságnak. Németh Zsolt ebben a beszélgetésben felvázolta egy jövőbeni Fidesz-kormány külpolitikáját. Szabados szerint itt egy sor új és érdekes részletet lehet megtudni Orbán Viktor nagyívű külpolitikai terveiről. Ezzel a megállapítással legalább két probléma van. Egyrészt egyáltalán nem újak, és különösen nem nagyívűek. Én inkább zavarosnak, irreálisnak és megvalósíthatatlannak tartom őket.

Mint említettem, a Németh Zsolt által kifejtett orbáni álmok egy közép-európai szövetségről egyáltalán nem újak. Németh többek között egy lengyel-magyar-román stratégiai együttműködésről beszél, amelynek kulcsa Orbán zsebében van. Ebben az egyedüli újdonság, hogy a Fidesz gondolkodásában hirtelen megjelent Románia mint lehetséges partner egy közép-európai stratégiai szövetségben, hiszen maga az ötlet régi, és először Orbán Viktor állt vele elő egy végtelenül hosszú és ahogy ő nevezte „ágas-bogas” előadásban. A beszédet teljes ágas-bogasságában el lehet olvasni Orbán Viktor honlapján. Az előadás a Professzorok Batthyány Körének éves közgyűlésén hangzott el 2008. november 21-én a Szent Margit Gimnáziumban. Címe: „Emberiség, Közép-Európa, Magyarország.” Amint a címből is látható, ambiciózus beszédről van itt szó.

Az alábbiakban megpróbálom összefoglalni Orbán gondolatait a kérdésről. Közép-európai összefogásra van szükség, több okból. Egyrészt „folyik egy harc a [keleten] megnyíló óriási piacokért”, másrészt az „ázsiai államok megindították a maguk küzdelmét … a régi világpiac újrafelosztásáért”. Tehát egy „új világpiac jön létre”, és ebben a harcban „új horizontok nyílnak ki Közép-Európa számára. Ebben az új helyzetben „Közép-Európa felértékelődik … a Nyugat számára, … ugyanis a Nyugat ezt a küzdelmet nem lesz képes önmagában sikeresen megvívni”. Szerinte valószínűleg ez a meggondolás állt a közép-európai népek gyors befogadása mögött az Európai Unióba.

Azt hiszem, itt érdemes egy pillanatra megállni. Mire alapozza mindezt Orbán Viktor? Miért van szüksége az Európai Uniónak mindenképpen az elmaradott és aránylag szegény Közép-Európára? Már befogadásuk pillanatában tudták, hogy feltétlenül szükségük lesz a később „felértékelődött” Közép-Európára? Ezért adják azt a sok felzárkózási pénzt a volt szovjet-zónából felszabadult országoknak, hogy azok majd megmentsék a Nyugatot a keleti veszedelemtől? Lássuk be, hogy ez butaság, és csak a világ dolgait nem ismerő emberek agyában születhetnek ilyen gondolatok.

Ez Orbán első „hipotézise.” A másik, hogy „Oroszország megerősödése és fellendülésének korszaka nem fejeződött be; ez a folyamat hosszú távúnak ígérkezik”, ezért „nyilvánvaló, hogy Nyugat-Európa számára fontos, mi lesz Közép-Európával.” És miért? Mert „a nyugati kultúra védelmi rendszeréhez Közép-Európa aktív bevonására is szükség van”. Ez pedig a térség felértékelődését jelenti. Tehát lényegében egy új cordon sanitaire-re van szükség. Oroszországot izolálni kell. Ki kell rekeszteni Európából. Meg kell akadályozni, hogy újra elfoglalja domináns helyét a térségben.

Természetesen balgaság lenne azt gondolni, hogy egy megerősödött Oroszország nem lehet veszélyes a tőle nyugatra fekvő országokra. De ugyanakkor miért gondolja Orbán Viktor, hogy egy közép-európai „szövetség” meg tudná védeni a világot egy lehetséges orosz expanziótól?


flickr/Rick Galvan

Ha eddig bárki is azt gondolta volna, hogy Európa „lefelé lejt,” hogy Ránki György szavait idézzem, Orbán szerint nem tudja, miről beszél, ugyanis „hogyha az elmúlt néhány évet megnézik, akkor azt látják, hogy a gazdasági növekedés tekintetében ez a bizonyos közép-európai sáv jóval meghaladta a hagyományos európai uniós területeket. Az, hogy az egész európai gazdaságnak fennmaradt egy elfogadható dinamizmusa, a jelentős közép-európai gazdasági növekedéseknek volt köszönhető.” Tehát mégis igaz lett volna Kóka János sokat kritizált mondata, hogy egyes nyugat-európai országok irigykedhetnek a térségben elért eredmények láttán? Orbán elmagyarázta beszédében, hogy „ha az ember Lengyelországtól Horvátországig összeadja ezeknek az országoknak a gazdasági teljesítményét… akkor a mai orosz gazdasági teljesítménnyel nagyjából azonos gazdasági súlyról és teljesítőképességi övezetről beszélünk.” Hozzátette ugyan, hogy ezt az eredményt egy kis csalással érte el. Ideszámította Ukrajnát is.

Közép-Európa katonai, biztonságpolitikai szempontból is fel fog értékelődni. A kérdés csak az, hogy „hogy Közép-Európa fölveszi-e ezt a kesztyűt, és megpróbál-e nagyobb szeletet kihasítani vagy kinyerni magának az új világpiacból, mint amekkorával a maiból részesedik.” Orbán szerint ehhez mindössze együttműködésre van szükség, és a beszédből világos, hogy ennek az együttműködésnek a kovácsa természetesen Orbán Viktor lesz. Vezetése alatt Közép-Európára óriási feladatok várnak: „az alapvetően német indíttatású szociális piacgazdaság újradefiniálása … egész Európa számára.” Szerinte Közép-Európa abban a szerencsés helyzetben van, hogy lakosait kevésbé fertőzte meg az a gondolkodásmód, amely angolszász gyökérzetű, és elterjedt a kontinensen, „miszerint minden korábbi állami szolgáltatást érdemes piacosítani, és átadni a piac számára.” Szerinte „e tekintetben intellektuálisan vagy ennek a kérdésnek az intellektuális dimenzióját tekintve Közép-Európa még sok megfontolásra érdemes tanácsot és nézetet adhat egész Európa számára.” Tehát valamiféle államkapitalizmus fogja kihúzni Európát abból a nyomorúságos helyzetből, amiben jelenleg találja magát. Úgy is mondhatnánk, hogy alapjában véve érdemes volt negyven évet tölteni szovjet fennhatóság alatt, amely ráerőszakolta ezekre az országokra saját gazdasági modelljét, mert így kitűnt, hogy életképtelen. Micsoda szerencse! Ezzel a tudással a hátunk mögött megmenthetjük a Nyugatot!

És most jönnek a részletek. A kérdés az, hogy Közép-Európa ki tudja-e használni a történelmi lehetőséget. Úgy néz ki, hogy ha Orbán Viktorra hallgatnak, akkor bizony igen. Minden attól függ, hogy ezek az országok létre tudnak-e hozni egy „észak-déli tengelyt Lengyelországtól, tehát a Baltikumtól le Horvátországig, az Adriáig.” Ennek a térségnek „kereskedelmi, gazdasági, energiaellátási és kulturális politikai dimenziója” is van. Csak azt tudnám, hogy mi az a „kulturális politikai dimenzió.”

Már előre lehet látni, hogy a Magyar Fejlesztési Bank milyen szerepet fog kapni a következő években, hiszen Orbán nemcsak Magyarországon akar nagyobb szerepet adni a Fejlesztési Banknak, hanem úgy gondolja, hogy „egy igazi, életképes közép-európai régió úgy jöhet létre, ha első lépésként alapítunk közösen egy közép-európai fejlesztési bankot.”

Az első, igen fontos kérdés: miért van szükség egy közép-európai mini-szövetségre? Hiszen ezek az országok mind, kivétel nélkül, tagjai az Európai Uniónak. A magyarázattal Németh Zsolt próbált előállni az Indexnek adott interjújában. Nem sok sikerrel. „Az Antall-kormány egyik legfontosabb kezdeményezése volt, hogy a visegrádi együttműködést sikerült összehozni, és például láttuk, hogy a NATO-csatlakozás Lengyelországra, Magyarországra és Csehországra terjedt ki első körben. Viszont a reális gyakorlati tartalma nem nagyon tudott a NATO- és EU-integráció után kibontakozni.” Tehát ezért van szükség egy észak-déli tengelyre. Csakhogy ez a magyarázat sántít! A visegrádi együttműködés a NATO- és az Európai Uniós csatlakozás előtt született, éppen azért, hogy a négy ország együttesen lépjen fel befogadása érdekében. Tehát nem csoda, hogy a NATO- és EU-integráció után a visegrádi együttműködés elveszítette az értelmét.

Németh Zsolt szerint Lengyelország és Románia kész az együttműködésre. Szerinte „az észak-déli infrastrukturális korridor kialakítása immáron megkerülhetetlen feladat. Ehhez Romániára és Lengyelországra is nagy szükségünk van, és bízom benne, hogy ez több országra is kiterjed, hiszen nem lehet megkerülni Szlovákiát. Ugyanígy fontos számunkra a horvátországi LNG terminál, a lengyel–cseh–magyar és a román–magyar gázvezetékek összekapcsolása, a Mol által kidolgozott Newnets program, és a Nabucco vezeték.” Az mind nagyon szép, hogy Magyarországnak szüksége van Lengyelországra és Horvátországra, a kérdés csak az, hogy a többi közép-európai országnak szüksége van-e Magyarországra. Mindkét politikus úgy viselkedik, mintha Magyarország lenne a világ közepe, és politikusainál lenne a bölcsek köve. Ők majd megmagyarázzák a többi közép-európai ország vezetőinek, hogy az Unión belül óriási szükség van egy külön észak-déli tengelyre, és hogy tanulják meg végre, ők azok, akik megmenthetik Európát saját magától és Oroszországtól. És a nagy varázsló, akit Orbán Viktornak hívnak, majd ott áll a varázspálcájával, és megteremti végre a tökéletes Európát. Az ő Európája nem a német modellre épül majd, hanem a magyarra, úgy, ahogy azt a szovjet-korszak idején tanultunk. Elképesztő!

Az utóbbi napokban Európa talán ráébredt arra, hogy közös valuta közös központi bank nélkül maga a képtelenség. Az a helyzet, ami Portugáliában, Írországban, Görögországban és Spanyolországban történt, rávilágíthatott arra, ha eddig nem tudták volna, hogy ez így nem mehet tovább. De nem Orbán közép-európai fejlesztési bankjára van szükség, hanem egy európai uniós központi bankra.

Ami pedig az észak-déli tengelyt illeti, abból úgyse lesz semmi. Már csak azért sem, mert Németh kijelentette, hogy a „magyar politika kötelessége megadni a kettős állampolgárságot.” Nehezen tudom elképzelni, hogy a románok vagy a szlovákok szó nélkül beleegyeznének egy ilyen egyoldalú magyar lépésbe. Abban a pillanatban, még ha addig lett volna is kedvük együttműködni Magyarországgal, elvetnének minden hasonló magyar ötletet. És ehhez tegyük még hozzá, hogy az Orbán-kormány megváltoztatná az egész magyar külpolitika tónusát. Ugyanis ők „az alkalmazkodási kényszeréről elhíresült magyar külpolitikát karakteresebbé” akarják tenni. Azt pedig tapasztalatból tudjuk, hogy ez mit jelent: mindenkit magunkra haragítani. Nem fog ez menni. Illetve majdnem biztos vagyok benne, hogy ha Németh és Orbán komolyan veszi a saját elképzeléseit, egy éven belül Magyarország megítélése nagyon fog hasonlítani ahhoz, amit az Orbán-kormánynak rövid néhány év alatt sikerült elérni. Magyarországnak mindössze két barátja maradt: Berlusconi Olaszországa és Tudjman Horvátországa. Attól félek, hogy Orbánék „karakteresebb” külpolitikája megint ide fog vezetni.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!