rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. június 4.

Bolgár György kérdései a 2010. június 4-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy tegnap dél óta zuhan a forint, az euró árfolyama most 287 körül van, a svájci franké is 206. A tőzsdei részvények is folyamatosan esnek. Elemzők szerint az eseményeket Kósa Lajos drámai kijelentései váltották ki, az államcsődközeli helyzetről, illetve az alkotmányosság felfüggesztéséről, valamint arról, hogy olyan a helyzetünk, mint Görögországé. Az Index mai cikkének a címe: Okos ember még görög salátáról sem beszél. De hát a fideszesek okosak. Közben Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő mai sajtótájékoztatóján megismételte, hogy nem túlzás államcsődről beszélni. Kis visszaerősödés után ettől tovább zuhant a forint. Szijjártót pedig miniszterelnöki biztossá nevezték ki a szóvivői feladatok ellátására. Beszéljük meg, hogy ha így megy tovább, mi lesz ennek a következménye, és mi lehet ennek a súlyos nyilatkozatsorozatnak az oka.

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a magyar parlamentben ma Trianonra emlékeznek, a szocialisták nélkül. A magyar politikában a jelek szerint átszakadt a trianoni gát. Vajon mivel jár ez? Azt is hallottuk a hírekben, hogy Versailles-ban mintegy 400 magyar, köztük több gárdista és Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő részvételével tüntetést tartottak, és azt kiabálták, vesszen Trianon. Igaz, ezt nem hallotta egyetlen francia sem. Pusztába kiáltott szó?

És végül a Közlönykiadó Vállalat felszámolási eljárást kezdeményezett a Népszava ellen egy tartozás miatt. Lehet, hogy vége lesz a legrégibb baloldali napilapnak?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!