Hogyan láttad, hogyan látod? – III.



I. rész: Az előrehozott választások és Orbán Viktor új stratégiája (Tizenkét ok, amiért Orbán Viktornak érdeke az előrehozott választás)
II. rész: Egylistás demokratikus választási együttműködés
III. rész: A szakértői kormány szükségességéről


Bitó Lászlóval beszélget Kerekes András
III. rész:                  
A szakértői kormány szükségességéről



Kerekes András: A szakértői kormány gondolatát nem az előző részben vetetted föl először: többször utaltál már rá korábban is, hogy a jelenlegi helyzetben éppen ezt a kormányzati felállást tartod a legalkalmasabbnak a rájuk váró feladatok elvégzésére. Decemberben a Népszavában (Ne féljetek!), majd a Mozgó Világ Fapados Szalonjának 2012. februári rendezvényén is szóba hoztad („Tudunk-e egyetérteni, vagy nem?”). Te politikusok helyett, legalábbis átmenetileg, mondjuk két évig, egy-egy elismert szaktekintélyre bíznád a legfontosabb területek menedzselését. Ezt az elképzelést nem sokan támogatják, sőt a politológusok, a politika szakértői szinte egyöntetűen ellenzik. Hogyan győznéd meg a kétkedőket?

Bitó László: Kezdjük azzal, mit is értünk politikuson. Ideálisan olyan embert, aki szívén viseli az egész közösség, a polisz, a város, vagyis ógörög fogalmak szerint az állam ügyeit, és mindent megtesz a polisz jó és igazságos működéséért, minden polgár boldogulási esélyéért. A kormányzásban a szaktárcák vezetéséhez természetesen szakértelemre is szükség van. Ha ilyen kvalitású embereket látnánk minden poszton, eszembe se jutna szakértői kormányról álmodozni. Viszont éppen azért fordultak el nagyon sokan a politikától, mert többnyire ennek az ellentétét látják a közélet minden szférájában. Márpedig szakértelemre különösen nagy szükség lesz a következő ciklus elején, amikor a mindennapi munka mellett a rájuk maradt romokat is nagyon sürgősen és óvatosan el kell majd takarítani a demokratikus intézmények újjáépítésén túl.

– Én inkább azt mondom, minden politikus támaszkodjon erős szakértői tanácsadó gárdára. Miért kell a romeltakarítást a klasszikus politikai felelősséget nem viselő szakértőre bízni, miért nem vezényelheti le a szakértőre támaszkodó politikus, akinek ráadásul erősebb a mandátuma?

– Ideálisan ez így lehetne. A fentebb leírt ideális politikus mellé szívesen beállnának a szakmák legjobbjai, de a rendszerváltás óta létrejött kormányzási formában a bársonyszékeket többnyire és egyre inkább pártpolitikusok vagy a pártvezér által irányított, vagyis szolgalelkű emberek bitorolják, még ha jobb esetben talán szakmabeliek is. Szándékosan mondok szakmabelit és nem szakértőt, mert magára adó, a szakterületén egy élet munkájával nagy tekintélyre szert tett – azaz független gondolkodó – szakember aligha fogad el alárendelt pozíciót. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen kaliberű szakértő vállalna egy beszűkült pártpolitikus mellett tanácsadói szerepet. Feltűnést kelt manapság, ha egy pártpolitikus tanácsadója nem pártpolitikus. Így most már nem csak a fejétől bűzlik a hal.

– Megnevezhetnék néhány kiváló kivételt…

Én is. Sajnos azonban manapság nem látok egyetlen Klebelsberg Kunót sem, aki oktatással csak időnként foglalkozó politikusból a legjobb oktatási miniszterünk lett. Addigra azonban már több mint húsz év államigazgatási tapasztalattal rendelkezett, és lehet őt akár pártpolitikusnak is tartani. Ha látnék ilyen kaliberű embereket a politikai horizonton, visszavonnám azt, amit fentebb mondtam. Habár nem hiszem, hogy hasonlóan zseniális ember hasonló háttérrel lehetne ma hasonlóan hatásos és innovatív kultuszminiszter. Először is, az elmúlt évtizedek politikai váltógazdaságában senki sem tudott olyan folyamatosan felfelé ívelő közigazgatási tapasztalatra szert tenni, mint ő. Másodszor, az oktatás, a pedagógia az ő kora óta hatalmas tudománnyá növekedett. És így van ez az államigazgatás minden területén.

Vegyük például a közgazdaságtant: szintén olyan tudománnyá fejlődött, amelynek az avatatlanok még a szaknyelvét sem tudják követni. Van ugyan nagyon sok közgazdasági végzettségű (párt)politikus, de annál kevesebb olyan (nemzetközi) tapasztalattal rendelkező, aki meg tudná állni a helyét a globalizált világban. Persze, ha hagynánk fiatal közgazdászokat felnőni az állami szektorban évtizedeken át, politikai nézeteiktől függetlenül, kifejlődhetnének ennek a szakmának a Klebelsberg Kunói is. Ám az elmúlt húsz évben ez nem történt meg az államigazgatás egyetlen területén sem, így megfelelő formátumú szakembert csakis a magánszférából lehet behozni a tárcák élére. És még ha a következő kormány újraépíti is a demokratikus intézményeket, a demokratikus gondolkodásmód meghonosítása egyik napról a másikra nem fog megvalósulni. Ezért úgy gondolom, a most szükséges szakértői kormányzás ideálisan csak fokozatosan alakulhat át valami, a szó eredeti értelméhez közelebbi, valódi, egyedi pártérdekek fölött álló, az ország érdekeit egységesen képviselő politikusi kormányzássá.

– Ezt az egységes véleményt előbb ki kellene alakítani… Nem sok esély van rá. Te egy ideális állapotról beszélsz.

– Ha nem tudjuk, mi az ideális, ami talán rövid távon valóban nem valósulhat meg, akkor azt sem tudjuk, milyen irányba induljunk el. Egy reménytelennek tetsző helyzetben a legfontosabb, hogy reményteljes alternatívát nyújthassunk. Ha pedig ezt nem tudjuk minél több emberrel megismertetni, még jóval a következő választások előtt, akkor valóban nehéz lesz egyről kettőre jutnunk. Ha azok, akik ma távol tartják magukat a politikától, látnák, hogy mégis van alternatíva a mostani pártpolitikához képest, akkor lehet esély a mobilizálásukra.

– Lesz-e elég idő a képviselendő egységes vélemények kialakításához? Különösen ha előrehozott választások lesznek, mint ahogy te ezt lehetségesnek hiszed.

A 2010-es választások utáni hónapokban azt olvastam ki a kormányfő „testbeszédéből”, metakommunikációjából, törvényhozási cunamijából, hogy Orbán Viktor a kormányzási félidő után akar új csapattal állni a pályára. Pontosabban ez a két év szolgálatra kötelezett Schmitt Pál augusztus 6. utánra kalkulált lemond(at)ásához lehetett tervezve. Az ő idő előtti lemondatásával az eredeti menetrend felborult, bár az illetékesek mindent megtettek, hogy húzzák az időt, és valószínűleg húzhatták volna még pár hónapig, ha a diákok nem foglalják el a rektori irodát. Azóta az időhúzás a nemzetközi szintre terelődött, de azt még nem látni tisztán, hogy Orbán Viktor ezzel mennyire hajlandó kockáztatni az államcsődöt, vagy talán csak makacskodik a rettenthetetlen szabadságharcos szerepében, miközben egyre távolabb kerülünk az IMF-megállapodástól.

De még ha felborult is az eredeti menetrend, én még mindig látom az előre hozott választás idei esélyét, mivel a tizenkét ok, ami miatt előnyösnek gondolom ezt a Fidesz számára, még mindig fennáll. Ha azonban föltesszük is, hogy csak a rendes időben, 2014-ben kerül sor a következő választásra, akkor sem számíthatunk rá, hogy addigra előteremnek politikai zsenik, akik egyben kiváló szakértői a különböző igazgatási területeknek. Nem hiszem ugyanis, hogy a kormányzásnak lehetnek Mozartjai, úgy értem, csodagyerek miniszterei.

– Szoktad mondani, hogy a pártpolitika dominanciájával az is baj, hogy a képviselők félreértik a mandátumukat…

Ne érts félre, nekem nincs bajom a pártpolitikusokkal, de mint a megnevezés is mutatja, ez csak a politika egyik része. Természetesen nagy szükség van pártpolitikusokra: a párton belül. Az ő szerepük kéne hogy legyen a párt célkitűzéseinek megfogalmazása, a párttagság építése. A nép többsége azért utálta meg a politikát, mert szinte mindenütt csak pártpolitikusokat lát. Azokat látja a közéletben, akiknek a fő- vagy egyetlen céljuk a pártjuk építése. A választópolgárok azt látják, hogy a pártok nem velük, hanem csak magukkal foglalkoznak, kizárólag a saját érdekeiket tartják szem előtt. Például miniszterelnök-jelöltjüket nem azon az alapon választják, hogy ki tudna legjobban kormányozni, hanem azon, hogy ki tudja megmozgatni a legtöbb választót.

De visszatérve a kérdésedre, valóban nagy baj, hogy a politikusok félreértik a mandátumukat: a pártpolitika párton túli rákos burjánzásának következménye a társadalom megosztása és az ebből származó gazdasági és általános hatástalanság. Vagy legalábbis olyan fokon csökkent a hatásosság, és olyan fokú a korrupció, amit láthatólag nem engedhetünk meg magunknak. Politikusaink úgy tartják, hogy azokat kell képviselniük, akik megválasztották őket, vagy azt a pártot kell hűségesen szolgálniuk, amelynek a listáján a parlamentbe bekerültek. Pedig a képviseleti demokrácia lényege az, hogy a többség által megválasztott személy nemcsak azokat képviseli, akik megválasztották, hanem azoknak az érdekeit is, akik ellene szavaztak.

– Mondod te, több évtizedes amerikai tapasztalatokkal a hátad mögött.

Ott valóban sok példa van erre. Hiszen gyakran előfordul, főleg a helyi politikai gyakorlatban, hogy bizonyos ügyek nem érdeklik vagy érintik azokat, akik az illető politikusra szavaztak, ugyanakkor másokat nagyon is. Nekünk viszont most olyan kormányunk van, amelyik csak a maga szavazóbázisával törődik, azokat, akik nem rá szavaztak, nem is egészen veszi emberszámba. Olyan kormányra van szükség, amelyet az eredetileg nem rá szavazók közül is minél többen a magukénak tekinthetnek. A következő választásokat, bármikor legyenek is, csak úgy nyerheti meg a demokratikus ellenzék, ha el tudja hitetni a politikától elfordultakkal, hogy az általuk felállított kormány nem a pártpolitikusok további hatalomtobzódása lesz. A pártpolitikának mindenképpen háttérbe kell szorulnia – a kormányzásból a pártszékházakba.

– Hogyan jöhetne létre egy ilyen szakértői kormány? Ki lehet tiltani a folyamatból a pártpolitikát?

A kitiltani talán túl erős kifejezés. Inkább úgy mondanám, hogy a kormányváltáshoz a demokratikus ellenzéki együttműködésnek, amelyről korábban beszéltünk, valós alternatívát kell nyújtania, szemben a mostani kormányzó pártokkal. Mivel a mostani kormányzás százszázalékosan pártpolitikára épül, a demokratikus ellenzéki együttműködés minél inkább a mindennapi pártpolitika fölé tud emelkedni, annál nagyobb az esélye, hogy mozgósítani tudja a politikától visszavonultakat, és így meghatározó többséget nyerhet. Ugyanakkor a demokratikus ellenzék minden pártja és pártkezdeménye jelenleg és a belátható jövőben is a pártépítéssel van és lesz elfoglalva, ami, mint már említettem, legitim és szükséges pártpolitikai funkció. Ahhoz, hogy elhitessük a politikától elfordultakkal, akik a választások kimenetelét el fogják dönteni, hogy lehet más a kormányzás, alternatívákat kell mutatni, miután bebizonyosodott, hogy a politika nem lehet más. Sőt, akik azt állították, hogy lehet, a pártpolitikát minden eddiginél inkább a közérdek fölé helyezték. Megjegyzendő, hogy a jelenlegi reménytelenség, fásultság éppen abból ered, hogy szinte senki sem lát támogatásra érdemes, életképes alternatívát, és a politikusi ígéretekben még annyian sem hisznek.

A szakértői kormány előnyeinek illusztrálására vegyük például a már említett oktatást. Ebben a mindennapi pártpolitikának egyáltalán nem volna szabad érvényesülnie, hiszen ez olyan terület, amelyen egy döntés hatása valójában akkor érvényesül, amikor a döntést meghozó párt talán nemcsak hogy nincs már hatalmon, de esetleg nem is létezik. A mostani politikai döntéseknek az oktatás területén kétségtelenül súlyos, hosszú távú következményei lesznek.

– Enyhén fogalmaztál: katasztrofális következményei lesznek.

Igen, azoknak, akik tizenhat éves korukban kilépnek az oktatási rendszerből, és/vagy olyan szakiskolába járnak, ahol humán robotokat képeznek, aligha fogják szellemi hozzáadott értékkel szolgálni a gazdaságot, vagy bármi módon részt venni a haza kulturális életében. Viszont az egyeduralomra törekvőknek éppen ez az érdekük, mert az üres fejeket a legkönnyebb telitömni például nacionalista szlogenekkel.


Conversation  (Juan Munoz) – flickr/imago

A politikai felelősség téves fogalmáról

– Attól a pillanattól fogva azonban, hogy valódi kormánnyá váltak, még ha szakértői kormánynak nevezik is magukat, máris viselik a felelősséget minden cselekedetükért. A politikai felelősséget. Ugyanoda érkeztünk, ahova más úton is eljutottunk volna.

Politikai felelősségen általában azt értjük, hogy a kormányzó pártnak négy év után szembe kell néznie a választókkal, és leszavazzák, ha a többség nincs megelégedve vele. Elméletileg ez vezethetne jó kormányzáshoz, amely egyenes úton tartja az állam hajóját négy éven át. Mivel azonban a pártok elsősorban az újraválasztásukat tekintik legfőbb érdeküknek, az első két évben meghúzatják a nadrágszíjat, hogy a választások előtt kiengedhessék, és mindenki fellélegezzen. Ezt tarthatjuk pártpolitikai, szavazatszerző felelősségnek, és a legnagyobb fokú, mondhatjuk, kriminális politikai felelőtlenségnek. Nem is beszélve a kampányokban elkerülhetetlen ígérgetésekről, mondhatni hazudozásról. A választók nagy többsége, a múltból tanulva, sokkal inkább elhiheti egy szakértő, mint egy politikus szavát. Különösen most, hogy Orbán Viktor évekkel az általa fontosnak tartott őszödi beszéd után kijelentette: „Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”, vagyis bevallotta, hogy rendszeresen hazudozik. Méghozzá nemcsak a kampány alatt, amit Gyurcsány kommunálisan meggyónt, és amit bocsánatos bűnnek, kampánytaktikának tarthatunk, hanem kampányon kívül is. Egy szakértőről viszont normális ember aligha feltételezi, hogy hazudozásra adja a fejét, mert szemben a politikai kettősbeszéddel, a szakértői megfogalmazás sokkal egyértelműbb, s ha nem az, más szakértők perceken belül leleplezik. Ha pedig a szakértő nem egy párt embere, hanem a demokratikus ellenzék közös választottja, az egyes pártok hívei is könnyebben békülnek ki azzal, ha esetleg nem az ő pártjukhoz áll közelebb mondjuk az oktatási miniszter.

– A pártok így is gyanakodnának.

Egy szakértő, különösen ha nemzetközi tekintély, nagyon vigyáz a presztízsére. Büszke arra, amit elért. Nem fogadja el, hogy csak azért, mert adott párt vagy pártok jóvoltából lett miniszter, a keze meg legyen kötve.

– Még mindig nem értem, miért kellene mindehhez, tehát hogy szakértelemmel irányítsanak egy országot, amelyre amúgy ez már eléggé ráférne, szóval miért kellene ehhez szakértői kormány? Miért nem politikusok teszik rendbe saját területüket, szakértők bevonásával, a maguk és persze az egész kormányzat politikai felelősségével?

A szakértő és a politikus együttműködése nélkülözhetetlen. Az igazi szakértők azonban, akik a szakmájuk élvonalába jutottak, eközben elértek egy nagyfokú önállóságot. Nem tudok elképzelni olyan, ezt a megnevezést kiérdemlő szakértőt, aki alárendelné magát egy politikusnak, pláne most, amikor oly ritka a polisz érdekét szívén viselő, igaz politikus, mint a fehér holló.

– Én meg nem nagyon tudok elképzelni olyan pártot, amelyik ne akarna beleszólni a kormányzati munkába. Bár a Bajnai-kormány éppenséggel nélkülözte ezt a „kitüntető figyelmet”, de ehhez az kellett, hogy az MSZP-frakció képviselői írásban vállalják, látatlanban is mindenben támogatják a kormányt. A szakértőknél maradva: minden szakértőnek vannak ellenlábasai, finomabban szólva opponensei, esetleg ugyanolyan kvalitásokkal, tiszteletre méltó eredményekkel. Saját példádat is fölhozhatnám: kiváló tudósokkal voltak vitáid.

Igen, az egyetemen és tudományos kongresszusokon is sok nagyszerű vitában vehettem részt, és éppen ez az, ami leginkább előrevitte a tudományt. Köszönöm, hogy emlékeztettél azokra a boldog és produktív időkre, pláne ha parlamenti közvetítések közelmúltban átszenvedett nívótlan és olykor egyenesen visszataszító úgynevezett vitáival helyezem szembe őket. Én biztosan belebolondulnék, ha a koalíció elnöke közvetítené számomra, milyen nézetet kell képviselnem, milyen bornírtság mellett kell érvelnem.

– De azt mondhatja, hogy számunkra, X párt hívei számára ez és ez az álláspont elfogadható, ezt vállalni tudjuk, azt viszont politikailag nem érezzük hasznosnak.

Jobb helyeken azért vetnek fel egymástól távol eső álláspontokat, hogy a vita során mindkét fél számára elfogadható megoldást próbáljanak találni. Állítom, hogy szebb világban élnénk, ha csak azokat fogadnánk el politikusnak, akik az egész közösség érdekeit tartják szem előtt, viselik a szívükön. Az utóbbi években a többség kiábrándultságából ítélve azonban úgy tűnik, hogy a politikusok megítélése rendkívül negatív, és az irántuk tanúsított bizalom már rég a negatív tartomány felé tart. Hogyan is lehetne például bizalommal fordulni egy-egy pici párt felé, amely kormányváltó erőnek mondja magát, és lehetséges szövetségesei ellen nagyobb elánnal lép fel, mint valós ellenfeleivel szemben.

Azt a többséget, amely most apátiába süllyedten távol tartja magát a politikától, aligha lehet szavazási részvételre bírni azzal, hogy leválthatja a jobboldali pártokat, amelyek most rosszul kormányoznak, baloldali pártokkal, amelyek ennek előtte kormányoztak rosszul, vagy sosem kormányoztak. Ez a visszavonult többség csak úgy aktivizálható, ha adunk nekik reményt, hogy nem az a rossz, pártpolitikai érdekeken alapuló kormányzás fog folytatódni, amely miatt hátat fordítottak a politikának. Pártérdekek felett álló kormányzást kell létrehozni számukra, s ennek egyetlen módját a szakértői kormányban látom. Csak úgy lehet meggyőzni a potenciális szavazókat, hogy lehet másként kormányozni, ha minél hamarabb, még mindenképpen a választások előtt felállítunk egy szakértői árnyékkormányt, amelyről a következő részben lesz szó.



I. rész: Az előrehozott választások és Orbán Viktor új stratégiája (Tizenkét ok, amiért Orbán Viktornak érdeke az előrehozott választás)
II. rész: Egylistás demokratikus választási együttműködés
III. rész: A szakértői kormány szükségességéről




Bitó László, író


Írásai a Galamusban:

Egy civil kezdeményezés lezárása – tanulságokkal
Ez még nem a világvége
Az utolsó pillanat nyerő stratégiája
Hova tovább MSZP: megújulás, fiatalítás vagy újjászületés?
Végzetes ki nem elégítések
A szakrális naiconalizmus réme I. rész
A szakrális naiconalizmus réme II. rész



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!