Mégis mozog



Négynapos, grandiózus méretű konferenciát rendeztek nemrégiben a Vatikánban a katolikus egyházban tapasztalható szexuális visszaélések megelőzése témakörében. A vonatkozó híradások szerint meghökkentően nyíltan és őszintén fogalmaztak a tanácskozó magas rangú egyházi személyek mindarról, ami joggal nevezhető a 20-21. század katolicizmusa legbotrányosabb jelenségének, egyben legnagyobb kihívásának, vagyis a papi pedofília témakörének. Egyes beszámolók szerint Reinhard Marx bíboros, München és Freising érseke például így fogalmazott: „A katolikus egyháznak szembe kell néznie a valósággal.” A ki nem mondott következtetés logikus: ez a szembenézés ezek szerint eddig nem történt meg, a korábbi egyházi nyilatkozatok semmitmondóak vagy hamisak voltak. A német érsek alábbi szavait pedig eddig jószerével az egyház kritikusai öntötték csak formába: „Az egyre szélesebb méretet öltő jelenséggel szemben nagy volt a csábítás, hogy ne nézzünk szembe a problémával. Vitathatatlan, hogy az utóbbi évtizedekben sokan az egyházi intézmények védelmét tartották prioritásnak az áldozatokéval szemben. A tagadás a rosszabb megoldás volt.” Ezt is tovább lehet gondolni: ezek szerint a kiskorúak megrontása „egyre szélesebb méretet öltött” (és nem egyes megtévedtek alkalomszerű kilengéseiről volt szó), és az eddigiekben az egyháziak számára sokkal fontosabb volt az eltussolás, mint a megalázott és kihasznált gyerekek védelme, az ellenük elkövetett tettek feltárása és a bűnös papok méltó megbüntetése. Marx érsek szerint mindez „vitathatatlan”, ahogy az is, hogy az egyház rendszerint a rosszabb megoldást választotta, vagyis tagadott, ködösített. De az érsek folyatta: „Nincs értelme úgy gondolni az egyházra, mintha sziget vagy támadás alatt álló hajó lenne. A püspököknek meg kell tanulniuk szembesülni a médiával, még a legellenségesebb médiakampány sem lehet sikeres, ha nincsen igazságalapja.” Tehát ilyen alap eddig (is) volt…

Az Apostoli Szentszék szóvivője, Federico Lombardi pedig így jelölte meg a szimpózium jelentőségét: „Az egyház reagálni akar és megelőzni a visszaéléseket a gyermekeknek védelmet nyújtó eszközök megteremtésével.” Amiből nyilvánvalóan következik, hogy eddig az egyház nem (vagy nem eléggé) akart reagálni és visszaéléseket megelőzni, továbbá esze ágában sem volt gondoskodni a gyermekek védelméről, most viszont megértette, hogy mindez tovább nem halogatható. Francois Xavier Dumortier, a római Pápai Gergely Egyetem rektora még sarkosabban fogalmazott: „Váltsunk irányt, elég a hallgatásból.” Tehát eddig hallgattak…


Crowning of Charlemagne, Vatican (részlet) – flickr/ediphoto

Keményen pattogó, őszinte szavak magas rangú egyháziak szájából. Miközben a tanácskozás nyomán kiderült, hogy az Egyesült Államokban százezerre, az európai katolikus egyházakban is nagyon jelentős nagyságrendűre becsülhető az áldozatok száma, a már folyósított kártérítések pedig csillagászati összegekre rúgnak. Elképesztő, szörnyű adatok, mindegyik mögött az egyik elképzelhető legocsmányabb bűncselekmény: kiszolgáltatott, gyenge gyermekek váltak felnőtt férfiak perverz vágyainak áldozataivá. Nem tudjuk, mi lesz a következménye ezeknek a határozott kijelentéseknek. De nagyon örvendetes, hogy végre a legfelsőbb szinten is beismerték e szörnyűségek létét az egyházban, továbbá szorgalmazták a médiával és a világi hatóságokkal való együttműködést, olyan konkrétumokról nem is beszélve, hogy felállítottak egy Gyermekvédelmi Központ nevű intézményt is.

Később derül ki, hogy e 2012 első hónapjaiban született elhatározásokból, őszinte beismerésekre épülő ígéretekből mennyi valósul meg. Hagyjuk most, mindez megkésett-e vagy sem, inkább koncentráljunk arra, hogy e tanácskozás iránya és hangvétele reménykedést sugall az egyházon messze túlnyúló súlyú problémák megelőzésével és kezelésével kapcsolatosan. Reménykedjünk, hogy később ne váljon szükségessé olyan tanácskozás szervezése, amelynek résztvevői pontosan úgy kell, hogy fogalmazzanak, mint a mostaniak…



Fazekas Csaba



Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!