Lapszemle: Nyílt levélben védi József Attila szobrát Radnóti özvegye
- Részletek
- Hazai vonatkozású hírek - 2012/2. negyedév
- 2012. április 05. csütörtök, 02:53
MTI 2012. április 5., csütörtök 2:26
Nyílt levélben vette védelmébe az Országgyűlés épülete mellett álló József Attila-szobrot Radnóti Miklós költő felesége, Gyarmati Fanni - írta csütörtöki számában a Népszabadság.
A lap emlékeztetett: a szobrot a Kossuth tér átépítésének részeként el kívánják mozdítani mostani helyéről.
A levelet Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter is aláírta, aki a lapnak elmondta: a megfogalmazásban segédkezett ugyan, de annak javaslata Gyarmatitól származik.
A levélben Radnóti Miklós özvegye egyebek mellett azt írta: "József Attila művészetét teljesen felesleges politikai huzavonák tárgyává tenni, az mindannyiunké, mindenkié, aki szereti a Szépet, az Értékest. Közös kincs, amit örökségként kaptunk, s kötelességünk továbbörökíteni a következőkre. Nem ismerünk olyan érvet, amely erősebb lenne ennél a kötelességnél, s amely kellő indokul szolgálna ahhoz, hogy a Magyar Országgyűlés épülete közelében emelt szobrát eltávolítsák, vagy akárcsak elmozdítsák. Jó helyen van az ott, a Dunánál."