Ez nem Szolzsenyicin!
- Részletek
- Balogh S. Éva
- 2012. április 04. szerda, 04:27
Nemrégiben a Hungarian Spectrumban a Lázár János–Schiffer András-féle politikai üzenetváltással foglalkoztam, és többek között megemlítettem Lázár János levelét Schiffer Annának. Schiffer Anna András nagynénje, aki nyílt levélben próbálta megmagyarázni édesapja, Schiffer Pál és családja hányatott sorsát a Rákosi-rendszerben és aránylag szerény karrierjét a Kádár-korszakban. Erre válaszolt hihetetlen stílusban Lázár János.
Lázár levele* egy hosszú Szolzsenyicin idézettel kezdődik. Gondoltam, hogy ezek a mondatok az orosz eredetiből valószínűleg angol fordításban is megtalálhatók az interneten, ami feltétlenül jobb lett volna, mint ha magyarból fordítom angolra. De bajban voltam. Nem találtam ezt a híres Szolzsenyicin-idézetet, amit még Lázár János is ismer. Megpróbálkoztam az eredeti orosszal. Azt sem találtam. Végül feladtam, csak összefoglaltam az idézet lényegét, és hozzátettem, hogy nem találtam az eredeti idézet angol fordítását.
Itt kell közbevetnem, hogy a Hungarian Spectrum olvasói, legalábbis azok, akik kommentelnek, fantasztikus emberek. Intelligens, igen jól informált, udvarias, toleráns társaság. Gyakran előfordul, hogy olvasóim egyike hívja fel a figyelmemet egy-egy új eseményre vagy ad meg egy linket, amelyről addig nem tudtam. Igazi „team work” vagyunk. Így aztán nem voltam egyáltalán meglepve, amikor az egyik olvasóm azt írta, nem csoda, hogy nem találtam meg a Szolzsenyicin-idézetet, mert az bizony magyar hamisítvány. És rögtön meg is adott két linket „Tokfalvi Ede” két blogjára 2008-ból. Mondanom sem kell, hogy első dolgom a komment elolvasása után az volt, hogy megnézzem, mit is írt erről Tokfalvi Elek.
Egy-két szó „Tokfalvi Elekről”. Nem kell sokat törnünk a fejünk, hogy az álnév az Alexis de Tocqueville magyar fordítása. Nagyon kedvelem „Tokfalvi Edét”, de 2008 környékén még nem találkoztam „Tokfalvi 'plójával”: ez egy blog volt, amelyet szerzőnk 2007 áprilisában indított és úgy látszik, 2011 októberében hagyott abba.
Tokfalvi 2008. augusztus 7-én írt egy bejegyzést a következő címmel: Egy magyar Szolzsenyicin-idézet rejtélye + nyomozási jelentések. Kezdjük, ahogy Tokfalvi is teszi, azzal a hét mondattal, amivel Lázár János kezdte levelét Schiffer Annának:
„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes [sic!] boldogulása így kívánja.”
Tokfalvi, mint én is, próbálta megtalálni vagy az eredetit, vagy az angol, talán francia fordítást. Ahogy én, úgy ő sem talált semmit. Ellenben megtalálta a Wikipédia magyar változatában. A magyar Wikipédia szerzői szerint az idézet Szolzsenyicin „Hogyan mentsük meg Oroszországot” című 1990-es röpiratából való. A probléma csak az, hogy ennek a röpiratnak az orosz eredetije elérhető volt az interneten már 2008-ban is, de se híre, se hamva nem volt benne olyan szavaknak, mint kommunista, európai vagy keresztény.
Idáig jutott Tokfalvi első naplóbejegyzésében. Második bejegyzését augusztus 19-én írta. Közben olvasói is kutakodtak, és előjöttek mindenféle écákkal, amelyekről az interneten olvastak. Például, hogy az idézet a Lenin Zürichben című kötetben található. Tokfalvi ott sem találta. Így aztán elhatározta, hogy saját maga próbálja megfejteni az idézet rejtélyét.
A következő konklúzióra jutott. (1) Az idézetet csak magyar felhasználók töltötték fel a világhálóra. (2) Magyar beírások is csak az utóbbi két évben jelentek meg tömegesen. (3) A magyar beírások „cut and paste” paranccsal szaporodtak. Például az utolsó sorban az eredeti „szerző” gépelési hibát követett el. „Személyes” helyett „szermélyes”-t írt. Amikor Tokfalvi az idézettel után kutakodott az 2008-ban a Google 500-nál is több „szermélyes”-találatot adott. Ma ez a szám 33 700! Lázár János verziójában is megtalálható ugyanez a gépelési hiba. Az idézet nem vall Szolzsenyicinre, mivel ő keresztény nacionalista volt, és ezért nála a választóvonal nem a kommunisták és mindenki más között húzódott, hanem a pravoszláv oroszok, pontosabban keleti szlávok és mindenki más között. Nem jellemző rá az az otromba sztereotip megfogalmazás, amely szerint a kommunista egy embertípus. Műveiben nem írja le a kommunistákat a Rossz kizárólagos hordozóiként.
Heralds – flickr/gypsy-roadhog
Nincs szükség elemezni az egész szöveget, amely tele van mindenféle elképesztő és primitív kijelentéssel. Például, hogy „cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára”. Vagy ez: „egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista!” És akkor még nem beszéltünk a nyelvtani hibákról. A szerző az első mondatban egyes számban ír, míg a másodikban átvált többes számra, majd később vissza megint egyesre.
Hogy miért gondolja Tokfalvi, hogy ez az „idézet” valahol Kelet-Európában és ezen belül is valószínűleg Magyarországon született? Szerinte erre a régióra jellemző „a kommunista esszencialista felfogása, kiragadása térből-időből, illetve az a tétel, hogy a fő erkölcsi választóvonal a 'kommunisták' és 'minden más ember' között húzódik meg”. Ezen túl Tokfalvi, azt hiszem, helyesen állapítja meg, hogy az „elmekórtani” értelmezés leginkább Magyarországra jellemző. Állítólag 2004 előtt nem is lehet kimutatni.
Tokfalvi konklúziója az, hogy ez a hét mondat valószínűleg magyar hamisítvány a Gyurcsány-korszakból. Tehát, „amikor a lelkendező netharcosok azt mondják, hogy ’micsoda zseni [Szolzsenyicin], olyan, mintha mi mondtuk volna’, annak is az lehet az egyszerű oka, hogy ők mondták”. Mindez, Tokfalvi szerint, „rossz fényt vet a magát elsőrendűen antikommunizmusával meghatározó magyar létező jobboldal szellemi állapotára”. Ezekkel a kétes hitelű mondatokkal emlékezett meg Szolzsenyicinről többek között a Reakció blog (a Mandiner elődje), a Vatikán Rádió, a Magyar Nemzet és Tomcat. „Vagyis gyakorlatilag a teljes skála, az ifjúnormálistól a veretes katolikus konzervatívon és kommersz kurucon át a pszichopatáig.”
Miért hoztam fel ezt a témát, és miért foglaltam itt össze azt, amit négy évvel ezelőtt Tokfalvi Elek már felfedezett? Azért, mert eddig legalább csak az internet bizonyos berkeiben volt ez az ál-Szolzsenyicin-idézet népszerű, de most, az után, hogy Lázár Jánosnak is megtetszett, kint van a nyomtatott és az elektronikus médiában, és úgy látszik, hogy még a politikailag leginformáltabb emberek sem tudják, hogy Szolzsenyicinnek semmi köze ezekhez a primitív mondatokhoz.
Mondok egy példát, hogy miképpen terjed a valamikor 2008-ban kiagyalt idézet különösen most, a Lázár-levél publikálása óta. Egyik este a Lázár–Schiffer-levélváltás volt az ATV „A tét” című műsorának témája. A jelenlevők közül senki sem tudta, hogy Szolzsenyicinnek valószínűleg semmi köze nincs ehhez a hét otromba mondathoz. Persze a jelenlevők egyhangúan elítélték nemcsak a levél stílusát, hanem legfőképpen azt a rákosista felfogást, amely szerint valaki a felmenői miatt büntethető, illetve diszkriminálható. De egyikük sem tudott arról, hogy ezzel a Szolzsenyicin-idézettel probléma lenne. Sőt az egyik politológus, akiről egyébként nekem nagyon jó véleményem van, még ironikusan meg is jegyezte, hogy úgy látszik, Lázár János most már Szolzsenyicint olvas, ami „üdvözlendő.” Hát, kedves barátom, nem olvas Lázár János Szolzsenyicint. Inkább jobboldali hírportálokból szedi elképzeléseit a kommunizmusról és úgy általában a politikáról. Szomorú és sokat mond erről az egész társaságról.
Egyébként az ál-Szolzsenyicin-idézet már nem elérhető a magyar Wikipédiában.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
